Jót tett az RCZ-nek a szolid frissítőkúra, a frontrész látványosan megújult, az aktuális arculathoz passzoló hűtőmaszkot hatásosan egészítik ki a füstüveg bura mögé rejtett fényszórók és a feltűnő LED-füzérek. Belül már elenyésző a változás, fekete lakkhatású betét került a sebességváltó köré, az ajtók pedig részben bőrborítású paneleket kaptak. Ezenkívül egy új vörös bőrkárpit is felkerült az opciós listára. Nézzük, mit tud a 200 lovas francia sportgép!

Belül a korábbi 308-asból ismerős formák és a gomberdő köszönnek vissza Belül a korábbi 308-asból ismerős formák és a gomberdő köszönnek vissza

Jól szól, jól megy és mégis éhezik

A Sound System rendszer a kedvünkre tesz, ugyanis a fordulatszám függvényében ércesebb kipufogómuzsikát varázsol a kabinba. Az RCZ 1,6-os, turbós benzines alapmodellje 156 lóerős (8 370 000 Ft), a csúcsmodellben szolgálatot teljesítő változata pedig 200 lovas. A teljesítménynövekedés mellé vaskosabb árcédula is dukál, a plusz 44 lóerőért kerek egymilliót számol fel a Peugeot! A 275 Nm-es csúcsnyomaték már 1700-tól jókorát lendít az autón, a leheletfinom elindulásokat leszámítva a kipörgésgátló szinte állandóan dolgozik.

Az első kerekeken a hajtási befolyás jelentős, a vaskos nyomatékot maradéktalanul az útra vinni, pláne nedves körülmények között, téli gumival nehézkes. A csodaszép, malomkőnyi kerekeket és a peres abroncsokat (235/40 R19, 120 000 Ft a szett felára) a legenyhébb nyomvályú is megvezeti, nem tökéletes minőségű aszfalton a kijelölt ív tartása állandó korrekciót igényel. A rugózás sem éppen komfortos, cserében jól fekszi az utat az RCZ, tempós kanyarban is könnyedén kontrollálható, drasztikus terhelésváltások sem hozzák ki a sodrából.

Felnőttnek, gyereknek egyaránt büntetés a második sor. A gusztusos sportfotelek oldaltartása lehetne határozottabb Felnőttnek, gyereknek egyaránt büntetés a második sor. A gusztusos sportfotelek oldaltartása lehetne határozottabb

A 0-100 km/órás sprint ideális körülmények között 7,5 másodperc alatt abszolválható, a rugalmasság acélos, a motorba nehéz belekötni, a fogyasztás pedig letaglózó. Az igazsághoz tartozik, hogy a tesztprogram során futott kilométerek 80%-át országúton, nyugodt tempóban teljesítettük, de még ennek tükrében is megdöbbentő az 5,6 l/100 km-es érték – 90 km/óránál 2400-as fordulatszámon dolgozik az 1.6 THP. A hatgangos váltó pontosan kapcsolható, a kormányzás egy hajszálnyit lehetne direktebb, de így sem rossz. Az aktív hátsó szárny a tempó függvényében, két lépcsőben emelkedik ki (85 illetve 155 km/óránál) ezzel növelve a leszorító erőt. Természetesen a spoiler igény szerint gombnyomásra is kiemelhető, vagy süllyeszthető. Egyszóval minden adott az élvezetes autózáshoz, csak ne akarjunk egy utasnál többet magunkkal vinni…

A behúzott kézifékkarnak útban van az előretolt könyöklő... A behúzott kézifékkarnak útban van az előretolt könyöklő…

Számmisztika: 2+2 ülés = 2 férőhely

Az első sportülések látszatra hívogatók, azonban a valós oldaltartásuk korlátozott. Az integrált fejtámaszok ráadásul előredőlnek, így meredekre állított támla esetén nyomhatják a tarkót. A műszerfalon túl sok az apró gomb és kapcsoló, az átláthatóság finoman szólva sem tökéletes. Szerencsére nincs elektronikus kézifék, ami nem is illik egy ilyen kaliberű autóba, viszont az átgondolatlan tervezés eredménye, hogy a kézifékkar behúzásakor a könyöklő útban van. A második sorba szűk nyíláson keresztül lehet bemászni, a pöttöm hátsó traktus inkább csomag-, mintsem személyszállításra való. Látszik, hogy a lehetőségekhez képest próbáltak valami pluszt kihozni – a nagyobb fejtér érdekében kétoldalt domború az üvegtető –, de ez édeskevés. Nemcsak a fej-, hanem a lábtér is minimális, én még egy gyerekülést sem próbálnék betuszkolni hátra. A csomagtér sportkupés mércével tisztességes méretű, 321 literes, a lengőzsanérokat szépen az oldalfal burkolata mögé integrálták, így azok nem lógnak be a hasznos térbe. Hosszabb tárgyak szállításához a hátsó támla egyben előrehajtható, a terhelhetőség 483 kilogramm. Parkolásnál a mély üléspozíció, a domború hátsó szélvédő és az emelkedő övvonal sem segíti a munkánkat, nem véletlen, hogy széria a tolatóradar.

Ez a hátsó ülések igazi funkciója, a raktér bővítése. Meglepően öblös a 321-639 liter között alakítható csomagtér Ez a hátsó ülések igazi funkciója, a raktér bővítése. Meglepően öblös a 321-639 liter között alakítható csomagtér

Az alapellátmány egyébként bőséges (kétzónás klíma, tempomat, Bluetooth kihangosító, Arkamys hangrendszer, sportülések, 18 colos felnik), éppen ezért kevés a feláras tétel. Navigátort 220 ezertől kapni, bőr helyett válasszuk inkább a bőr-szövet kárpitozást (165 000 Ft), aki pedig hosszú garanciára ácsingózik, 240 000 forintért 5 év/100 000 km-re tolhatja ki a garanciát.

85 km/óránál automatikusan emelkedik ki a hátsó spoiler, majd 155-nél még magasabbra ágaskodik 85 km/óránál automatikusan emelkedik ki a hátsó spoiler, majd 155-nél még magasabbra ágaskodik

TETSZETT
– csábos külső
– vezethetőség
– dinamika és fogyasztás

NEM TETSZETT
– sprőd rugózás
– szűk 2. sor, körkilátás
– hajtási befolyás

ÖSSZEGZÉS
Igazán ütős az RCZ megújult köntöse, kár, hogy a belső még nem tükrözi az aktuális Peugeot-irányzatot, az előző 308-asból származó pult már kissé divatjamúlt. A második sor hanyagolható, ellenben a csomagtér használható méretű és bővíthető.

Peugeot RCZ 1.6 THP 200
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 5500-6800/perc
Max. forgatónyomaték: 275 Nm 1700-4500/perc

Hossz./szél./mag.: 2487/1845/1359 mm
Tengelytáv: 2612 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1580/1593 mm
Fordulókör: 9,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1297/483 kg
Csomagtartó: 321/639 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,5 s
Maximális sebesség: 237 km/h
Város/országút/vegyes: 8,8/5,6/6,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 155 g/km
A modell alapára: 8 370 000 Ft (1.6 THP 156 LE)
A tesztelt verzió ára: 9 370 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!