Európában a hagyományos, hármas tagolású, lépcsőshátú karosszériaforma felett már rég győzelmet aratott a variálható utas- és csomagterű lejtőshátú kocsi. Ám ez korántsem jelenti, hogy kihalt, vagy akárcsak elavult volna az előbbi, hiszen a nagy, zárt csomagtartó a nyúlánk, elegáns megjelenés előnyét kínálja, ezért szilárd vevőköre van. Különösen Ázsiában népszerű, így jelentős szerepet játszik a Ford Focus család globális térhódításában, de kedvelik például Magyarországon is, ahol az európai arányt jóval meghaladva harmadát tette ki a teljes Focus-értékesítésnek.

A most fokozatosan felfutó új nemzedéknek ez az utolsóként bevezetett volumenmodellje – a sportos háromajtós, a praktikus ötajtós és a tágas kombi után –, később már csak a Vignale koncepcióautón alapuló kupé-kabrió és néhány rétegmodell követi majd. Az európai értékesítésre szánt négyajtósok kizárólag a spanyolországi Valenciában készülnek, mégpedig – ahogy arról a menetpróba során meggyőződhettem – már a sorozatgyártás kezdetén jó kidolgozással és általános minőségi hatással.

Építőszekrény

A négyajtós kivitel szerkezetileg természetesen szinte azonos a többivel, ami viszont a designt illeti, egyáltalán nem tűnik a lejtőshátú karosszéria utólag megtoldott, “hátizsákos” változatának. Már az egész modellcsalád koncepciójának kidolgozásakor gondoltak rá, mint önálló arculatú verzióra, formaterve ezért egyöntetű és tetszetős. Három oldalablaka karcsúvá, könnyeddé és derűsen világossá teszi, ugyanakkor elég magas a tető és az ajtókivágás, hogy hátul is kényelmes legyen beszállni, illetve ülni. Hosszú lábú egyének elégedetten nyugtázzák, hogy térdük jól elfér az első ülés támlájának mélyedésében. Az egyéb modellektől örökölt második üléssor alsó részét és támláját is előre lehet dönteni. Ilyenkor benn maradhatnak a süllyeszthető fejtámlák (amelyek olyan dudort képeznek, hogy nem felejthetjük úgy őket), s majdnem sík rakodófelületet (1659×1048 mm) kapunk. A poggyásztér ebben az állapotban 526 literes, alakja jól kihasználható, enyhe kritikára ad okot viszont, hogy a karosszéria merevítése beszűkíti az átrakónyílást, illetve hogy csak mankókerék szerénykedik a padló alatt. A fedél jól felnyílik, a rakodóperem alacsony (656 mm). A csomagtartó szőnyege, burkolása megfelel a Focus általánosan magas nívójának. Nagyon “együtt van” az autó, mindene elpusztíthatatlanul masszívnak tűnik, mégis könnyedén, precízen működik. A berendezés teljesen megfelel a három- és ötajtósénak, azaz nagymértékben funkcionális, kivéve a nyomorúságosan kicsi ajtózsebet. Ezekkel kapcsolatban rúgott is egy pici öngólt a menetpróbán a Ford: még az általuk rendelkezésünkre bocsátott útvonalleírás sem fért bele… Vigasztaljuk magunkat azzal, hogy a belső teret kizárólag olyan anyagokból alakították ki, amelyek nem okoznak allergiás tüneteket.

Négy és öt

Az új Focus-nemzedék és azon belül a lépcsőshátú korszerűségét két számmal, a négyessel és az ötössel jellemezhetjük. Euro 4-es, tehát rendkívül környezetkímélő az új, 1,6-os TDCi dízelmotor, amely nagyon élénk, jól pörgethető, ugyanakkor hihetetlenül alacsony fordulatszámokat zokszó nélkül elviselő gépnek bizonyult. Ötfokozatú sebességváltójával nemcsak a tempós haladás iránti igényt elégíti ki, hanem élvezetesen is vezethető. Természetesen még meggyőzőbb a kétliteres dízel, hatfokozatú váltóval kombinálva. Ez már kimondottan sportos kocsivá teszi a Focust, s főként azoknál lehet nyerő, akik szeretik a dinamikus autózást, illetve gyakran terhelik meg alaposan a kocsit, vagy vontatnak utánfutót. Ami az ötös számot illeti, ennyi csillagot adott az Euro NCAP szervezet a kocsi ütközésvédelmére – lévén ez a lehetséges maximum, nem csodálkozhatunk, hogy osztályelső vele a Focus. Kipróbálására remélhetőleg sohasem kerül sor, mert a közismerten kiváló futóműnek a négyajtós modellhez hangolt változata nagyon biztonságos, jóindulatú, ugyanakkor az ilyen jellegű kocsik vásárlói által megkívánt rugózási komfortot nyújtja. Igaz, kitűnő minőségű francia utakon tettem e megállapítást, azt majd csak egy hazai teszt tisztázhatja, hogy mit szól az autó a budapesti kínzáshoz. Jó hír a klasszikusan modern formák kedvelőinek, hogy a Térhódító máris megkezdte magyarországi hadműveletét: az egyszerűbb Ambiente kiviteltől a szuper igényes Titaniumig mindenféle változatban, összesen hétféle motorral ott áll a márkakereskedők szalonjában, megrendelhető és kapható.