A Ford európai részlegének átszervezése miatt bő kétéves késéssel érkezett meg az új Mondeo, és az előző generációs típust dicséri, hogy még a vége felé is jól helytállt a piacon. Ennek ellenére sokan várják az új generációt, amelynek első példányai már fel is bukkantak az utakon – és mindenki megcsodálja azok megjelenését. Nagyon jól áll a hatalmas méretű hűtőráccsal megáldott, kiegyenesített orr az autónak, és a befejezés is hasonlóan sportos az ötajtós karosszériával.

Hifitől függően 195-340 ezer forint a SYNC 2-es fejegység felára, de megéri az árát. Fotó: Hilbert Péter Hifitől függően 195-340 ezer forint a SYNC 2-es fejegység felára, de megéri az árát. Fotó: Hilbert Péter

Apropó, karosszéria! A Mondeo kilóg az „Egy Ford” filozófiából azzal, hogy kifejezetten Európára szabott ötajtós és kombi felépítményt kínál – a Hybrid kivételével, amely csak négyajtós, lépcsőshátúként létezik. Annyi meglepetéssel szolgál a karosszéria, hogy amíg az előző generáció kifejezetten tágas második sorral rendelkezett, az új autóban a középkategóriában átlagosnak számító térkínálattal szembesülünk, vagy épp átlag alattival – a nem nyitható üveg panorámatető miatt kicsi a fejtér. A ferdehátú kialakításról igazából csak a harmadik ablaktörlő árulkodik, illetve tesztautónk esetében egy hatalmas méretű – feláras – hátsó légterelő. Ezt leginkább arra használhatjuk, hogy ennek segítségével emeljük fel a hatalmas és igen nehéz fedelet, de ez csak fél siker, mert a combos gázteleszkópok miatt lefelé is erővel kell húzni az ajtót; állítólag orvosolták már ezt a problémát, az elkészült autókon kicserélik a gázteleszkópokat. A raktér hatalmas, nyújtózkodni kell a fékezések miatt előrecsúszott poggyászért. A pótkerék feláras, de az minden esetben 215/60 R15-ös méretű, miközben a tesztautón például 235/40 R19-es kerekek voltak.

Üdítő, hogy a műszeregységnél nem ragaszkodtak a kék hangulathoz, sokkal sportosabb így a megjelenés Üdítő, hogy a műszeregységnél nem ragaszkodtak a kék hangulathoz, sokkal sportosabb így a megjelenés

Rögtön a beszállásnál feltűnik, hogy milyen széles a B-oszlop, az 1,9 méteres magasságomhoz beállított vezetőülést már úgy kellett megközelítenem, hogy kerülgettem ezt az akadályt. A nagy méretű és kényelmes vezetőülésben helyet foglalva szembeötlő, hogy kevés ugyan a kapcsoló a középkonzolon, de azok nagyon egyformák és logikátlanul vannak elhelyezve. Oda kell nézni, ha a belső keringtetésre akarunk kapcsolni, nehogy véletlenül a 3 (!) különböző gombbal is aktiválható első szélvédőfűtést/páramentesítést találjuk el. A monitorral helyettesített műszeregység menüjében szokás szerint a kormányon elhelyezett kapcsolókkal tudunk mozogni, az érintőképernyús SYNC fejegység menüjében barangolva finomíthatjuk a beállításokat. Nem lett sokkal egyszerűbb a kezelhetőség, de némi rutinnal és türelemmel elérjük a célunkat. Két dolog zavart igazán az utastérben, a panoráma-üvegtető körüli burkolat borzasztóan nyekergett a karosszéria mozgásakor, a feláras (57 000 Ft) légzsákos hátsó biztonsági övek alsó pántja pedig nagyon rövid, és a csatot nem lehet mozgatni az övön. Kínos pillanatokat tud okozni, amikor nem vihetjük magunkkal az üzleti partnert, mert nem tudja becsatolni a biztonsági övet…

Nagyok az ülések, de rövid a légzsákos hátsó öv alsó szára. A panorámatető miatt a fejtér is kicsi Nagyok az ülések, de rövid a légzsákos hátsó öv alsó szára. A panorámatető miatt a fejtér is kicsi

A vezethetőség továbbra is jónak számít. Már alacsony fordulatról is szépen húz a 180 lóerős teljesítményű, 2,0 literes dízel, és a nagyon hosszú áttételezés ellenére akár visszakapcsolás nélkül is tudunk gyorsítani. Csendes az erőforrás, a váltó jól kapcsolható, a kormányzás és a fék is hozza azt a szintet, amit a futómű tud. Még a nagy felni és a peres abroncsok ellenére is jó a gördülési komfort, az ütéseket hatásosan csillapítja a felfüggesztés. Prímán fordul az autó, az ESP nem szól közbe, hiszen nyoma sincs tapadásvesztésnek még tempósan vett körforgalmakban sem. A teljesen LED-es fényszórót mindenki próbálja ki vásárlás előtt, könnyen lehet, hogy érdemesebb másra költeni a 395 000 Ft-os felárat. Az autó előtti részt nagyon jól megvilágítja, azonban nincs átmenet a fényes/sötét rész között, csak egy éles vonal. Este alig látni valamit a fénykörön túl, fárasztó a szemnek az ilyen körülmények közötti autózás.

Nem sík a padló bővítés után, egyébként hatalmas a csomagtér Nem sík a padló bővítés után, egyébként hatalmas a csomagtér

A középkategóriának megfelelő szinten mozognak a Mondeo listaárai, a jól felszerelt, erős dízellel és kézi váltóval konfigurált vetélytársak pár százezer forintos sávon belül találhatók. A 180 lóerős dízellel és kézi váltóval felszerelt Mondeo 9 210 000 Ft-ba kerül, a kombi felára 200 000 Ft. A Titanium csúcsfelszereltség esetén is sok tételt tartalmaz az extralista, de jobban járunk, ha rögtön annak a végére tekintünk, ahol a Titanium X 1, 2 és 3 csomagokat találjuk. Ezekben a legfontosabb extrákat már összeválogatták nekünk. Ezen felül még az érintőképernyős SYNC fejegységre kell igazából költeni, de megéri az árát. A teszt során vegyes használatban 7,3 l/100 km-es fogyasztást mértünk. Az extra garanciát jó áron mérik, a kötelező 2 év km-korlátozás nélküli garanciát 85 000 Ft megfizetésével lehet 2+3 év/250 000 km-re bővíteni. Utóbbinál figyelembe vették a cégautós használatból esetenként adódó, átlag feletti futásteljesítményt is.

Nem csak ilyen látványos spoilerekkel néz ki jól az új Mondeo, amelyből csak a hibrid tart ki a lépcsőshátú karosszéria mellett Nem csak ilyen látványos spoilerekkel néz ki jól az új Mondeo, amelyből csak a hibrid tart ki a lépcsőshátú karosszéria mellett

Tetszett
• vezethetőség
• nyomatékos motor
• sportos megjelenés

Nem tetszett
• nyikorgó tetőkárpit
• éles fény/árnyék határ a LED-es fényszórónál
• rövid légzsákos hátsó biztonsági öv

Összegzés
Volt két év a csiszolására, de nem sikerült minden gyermekbetegséget megszüntetni az új Mondeón, ami ettől még jó választás. Kevesebb extrával még jobb lett volna az autó, de vezethetősége még mindig kiemeli a kategória átlagából.

Ford Mondeo 2.0 TDCi 180
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 132 kW (180 LE) 3750/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 2000-3250/perc

Hossz./szél./mag.: 4871/1852/1482 mm
Tengelytáv: 2850 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1599/1595 mm
Fordulókör: 11,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1584/686 kg
Csomagtér: 550-1446 l
Üzemanyagtank: 62,5 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,3 s
Max. sebesség: 225 km/h
Város/országút/vegyes: 5,1/4,0/4,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 115 g/km
A modell alapára: 7 765 000 Ft (1.5 EcoBoost 160)
A tesztelt verzió ára: 9 210 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!