Fotó: Hilbert Péter, Lővei Gergely

A míg nagy általánosságban elmondható, hogy vért izzadnak a mérnökök, hogy a downsizing turbómotorokat az Euro 6d-Temp előíráshoz igazítsák, a Mazdánál, kapva az alkalmon, inkább még pörgősebbre varázsolták az MX-5-ösben kínált 2,0 literes szívómotort. A dugattyúk 27, a hajtókarok 41 grammal lettek könnyebbek, az új hengerfejben nagyobb átmérőjűek a szelepek, a szívósor pedig 28%-kal bővült; tehát kisebb a mozgó tömeg és több levegő tud átáramlani az égéstéren. Korábban 6800/perc volt a leszabályozási fordulat, most a 184 lóerős csúcsteljesítményét 7000/percnél éri el a négyhengeres, és egészen 7500/percig lehet zavarni; mivel alig 1030 kg a saját tömeg, nyomatékból is remekül halad a csöppnyi MX-5-ös.

Pörgősebb és erősebb lett a 2,0 literes motor változatlan fogyasztás mellett

A pörgősség kanyargós hegyi utakon, pillanatok alatt letudható előzésekben élhető meg, ha kellően gyorsan tudja kezelni az ember a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltót. Az élményszámba menő kergetőzéseken túl továbbra is remek társa a hétköznapoknak az autó – 1,9 méteres testmagasságommal már a szélvédett zóna határát feszegettem –, a 7,4 l/100 km-es tesztfogyasztás gyakorlatilag nem változott a G160-as elődhöz képest. A G184-es motor a Revolution szinten választható, legalább 8 689 900 Ft-ot kérnek érte, az 1,5-öshöz képest minimális, 388 000 Ft-os a felár. Ezek után engedjenek meg egy jó tanácsot: a gyári kiegészítők között található 44 714 Ft 34 fillérbe kerülő olajtöltősapka sokkal jobban néz ki, mint a 46 834 Ft 74 fillérbe kerülő darab. Ilyen előadást követően az ember ugyanis szívesen mutogatja az öröm forrását…