Az X4-es tavaly nyáron kezdődött piaci bevezetése óta 75 példány kelt el hazánkban (április végéig), s ahogy borítékolható volt, a 190 lóerős 20d bázisdízel a legnépszerűbb. Az viszont mégiscsak döbbenetes, hogy az X4-es magyarországi modellmixében mindössze 5%-ot tesznek ki a benzinesek, pedig szó sincs arról, hogy ne lenne választási lehetőség. A 2,0 literes négyhengeres 184 (20i) és 245 lóerővel (28i) áll rendelkezésre, illetve itt van a 3,0 literes, hathengeres 35i is 306 paripával. Őszinte leszek, utóbbinak kizárólag a sorhatos hangélmény miatt lehet létjogosultsága, mert a 245 lóerős 28i blokk is nagyon dinamikussá teszi az autót. Pedig, ha felnyitjuk a gépháztetőt, szinte elvész a motortérben a négyhengeres: szemmel láthatólag törekedtek a súlypont hátrahelyezésére, a motor szinte az első tengely mögött „ül”.

Ezzel a teljesítménnyel már nem csak biztonságos erőtartalékkal rendelkezünk, a 6,4 másodperces 0-100-as sprintidő ülésbe préselős gyorsulást jelent. Bármennyire is combos azonban ez a motor, nincs sportos hangja, igazából a teljes fordulatszám-tartományban csendben, mondhatni észrevétlenül teszi a dolgát. Ha nem sietünk, már 2000-es fordulat alatt feljebb kapcsol a nyolcgangos ZF-automata, hiszen a csúcsnyomaték 1250-es fordulattól (!) lehívható. Ha ehhez hozzávesszük a BMW-sen direkt kormányzást és a feszes, de semmilyen körülmények között sem pattogós futóművet, nyilvánvaló, hogy az X4-es e tekintetben magasra teszi a lécet. S akkor még nem beszéltünk az alapáron járó xDrive összkerékhajtásról… Az viszont tény, hogy vegyes használatban nem lehet 10 literes fogyasztás alatt járni ezzel a modellel, ami a teljesítmény és az autó mérete tükrében nem meglepő, de a 650 kilométeres hatótáv nem veheti fel a versenyt a dízel kivitelekével.

Széria az összkerékhajtás, és a két leggyengébb erőforrás kivételével a 8 fokozatú automatikus váltó is. Fotó: Hilbert Péter Széria az összkerékhajtás, és a két leggyengébb erőforrás kivételével a 8 fokozatú automatikus váltó is. Fotó: Hilbert Péter

Az X4-es kabinja hozza a márkától elvárható minőségi szintet, a vaskos kormány és a klasszikus körműszerek pedig a tipikus BMW-hangulatért felelnek. A kényelemre se lehet panaszunk, feltéve ha elöl ülünk, a combtámaszok és a határozott oldaltartás miatt e tekintetben is nehéz belekötni a modellbe. Ha a hátsó sorról van szó, már más a helyzet: a vagány terepjáró-kupé koncepciónak ekkor érezzük hátrányát. Lábtérből ugyan nincs hiány, de a tető íve miatt alaposan beszűkült a fejtér, pedig az üléssor alacsonyan van a padlószinthez képest, így a nagyobb termetűek már enyhén felhúzott lábakkal ülnek. A kiindulási alap X3-ashoz viszonyítva a csomagtér is kisebb (-50 liter), de az 500 literes raktér a legtöbb élethelyzetben elegendő, a hátsó ülések döntése (40:20:40) után pedig 1,4 m3-es raktérbe pakolhatunk.

20 mm-rel alacsonyabban ülünk, mint az X3-asban. Hátul passzentos a fejtér 20 mm-rel alacsonyabban ülünk, mint az X3-asban. Hátul passzentos a fejtér

Az X4-es motortól függetlenül drága darab, a műszaki színvonal és az egyedi forma miatt attól azonban nem kell tartanunk, hogy a 13 milliós alapár kiveri a vásárlóközönségnél a biztosítékot. A tesztelt 28i a 20d bázismodellnél bő kétmillióval drágább (15 278 000 Ft), ami még akkor sem kevés, ha a benzineshez alapáron jár az automatikus váltó. A dinamika miatt azonban inkább a 30d- hez lehetne hasonlítani, amelynél 855 000 forinttal olcsóbb – a hathengeres hangja és a szerényebb fogyasztás miatt ez a felár alaposan megfontolandó.

204 mm-es hasmagasságával könnyű terepen is helytáll az X4-es 204 mm-es hasmagasságával könnyű terepen is helytáll az X4-es

Tetszett
• motor, váltó
• vezethetőség
• komfortos ülések
• hosszú extralista

Nem tetszett
• szűkös fejtér
• biztonsági öv fix magasságpontja
• alapfelszereltség

Összegzés
A BMW olyan magasra tette/teszi a lécet hathengeres motorjaival, hogy hangélményben egy négyhengeres sosem lesz képes azt a szintet hozni. A dinamika és a hajtáslánc kvalitásai egyéb szempontból viszont aligha megkérdőjelezhetők.

BMW X4 xDrive28i
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 180 kW (245 LE) 5000-6500/perc
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1250-4800/perc

Hossz./szél./mag.: 4671/1881/1624 mm
Tengelytáv: 2810 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1616/1632 mm
Fordulókör: 11,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1845/590 kg
Csomagtér: 500-1400 l
Üzemanyagtank: 67 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,4 s
Max. sebesség: 232 km/h
Város/országút/vegyes: 8,7/5,9/7,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 10,5 l/100km
CO2-kibocsátás: 162-172 g/km
A modell alapára: 13 087 000 Ft (xDrive 20d)
A tesztelt verzió ára: 15 278 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!