A Citroën háromajtós kisautója tulajdonképpen a márka négy keréken guruló kirakata, amellyel megmutatta a gyártó, hogy nem veszett ki belőle a kreativitás. A DS3-as nem csupán pofásan néz ki, de a legnagyobb érdeme, hogy elképesztően jó vezetni. Feszes rugózásával és direkt kormányával nagyon pontosan tartja a kijelölt ívet, így olyat lehet vele autózni, amire sokan nem is számítanának. A benzines verzió után azonban most a dízel változatot fogtuk vallatóra, méghozzá az elérhető legmagasabb, Ultra Prestige szinten.

Ez aztán mozgalmas! Csupa egyedi megoldást vonultat fel az utastér Ez aztán mozgalmas! Csupa egyedi megoldást vonultat fel az utastér

A modell nevéből jól látszik, itt a külsőségek nagy szerepet kaptak. Ez a változat eleve csak négyféle színben (hófehér, Hickory-barna, obszidiánfekete és tóriumszürke) készül, tetejét pedig tesztautónk esetében opálfehér fényezés díszíti a DS betűkombinációkból alkotott mintázattal, hogy a 17 colos, szürke könnyűfém felnikről ne is beszéljünk. De a beltér sokkal nagyobbat üt: a vezetőt fehér bőrrel borított műszerfal és olyan bőrülés fogadja, amelyen a fekete fehérbe megy át. Az Ultra Prestige tehát nagy hatással van az emberre, hiszen nem jellemző, hogy egy kisautó ilyet nyújtana, ráadásul a kivitelezés is jól sikerült, az anyagok felettébb igényesek. A fehér bőrrel borított műszerfal és az ülés felső, szintén fehér része viszont nagyon könnyen koszolódik, gyakorlatilag ha fokozottan vigyázunk rá, akkor is elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb kisebb-nagyobb foltok vagy kéznyomok legyenek rajta.

Dízelmotort a DS3-asba? Érdemes átgondolni

A DS3-as egyébként más szempontból jó adottságokkal bír. A második sorban tapasztalható szűkös fejteret leszámítva korrekt a helykínálat, és az ülések komfortja elöl egészen megnyerő, s még a 285 literes csomagterével is inkább a jobbak közé tartozik.

Ahogy említettem, a kis Citroën nem az a franciásan ringatózó autó, a futómű kemény és nem tolerálja túl jól az úthibákat, viszont kanyarban nagyon elemében érzi magát. Az 1,6-os, 112 lóerős dízel azonban bármennyire is nyomatékos (270 Nm), ehhez a karakterhez egyértelműen a 156 lóerős, 1.6-os, benzines turbómotor passzol, hiszen azzal még inkább élettel teli, mert az 1,6-os dízel 2000-es fordulat alatt magában tartja erejét. A dízel természetesen alacsony fogyasztása révén piros pontokat szerez, az 5,2 literes fogyasztás a menetteljesítmények fényében (9,7 szekundum alatt gyorsul százra) egészen jó érték. Meglepő módon a hatfokozatú váltót olyan hosszúra áttételezték, mintha egy hosszútávfutó középkategóriás dízelről lenne szó, így aztán jó nagy lépcsők vannak az egyes fokozatok között. Van viszont valami, amiben egészen nagyot alkotott a Citroën, ez pedig a start-stop rendszer. Olyan gyorsan és olyan finoman indítja újra a dízelmotort az automatika, amit prémiummárkák modelljei is megirigyelhetnének, lámpához gurulva pedig már 20 km/óránál „lelövi” az erőforrást.

Kényelmes ülések elöl és szűkös helykínálat hátul Kényelmes ülések elöl és szűkös helykínálat hátul

Ami az árakat illeti, a dízelmotoros Ultra Prestige modell 7 369 000 forintjával a kategória egyik legdrágább darabja (375 ezer forinttal drágább a 156 lovas benzinesnél), ezért cserében viszont a stílusos megjelenés mellé teljes felszereltséget kapunk: a tempomattól elkezdve az elektrokróm visszapillantó tükrön át a navigációs rendszerig számos, alapból feláras tétel szériaként jár a modellhez.

Gokartos vezethetőségével kanyargós utakon domborít igazán nagyot a DS3-as Gokartos vezethetőségével kanyargós utakon domborít igazán nagyot a DS3-as

TETSZETT
stílus/forma
takarékosság
start-stop rendszer működése
irányíthatóság

NEM TETSZETT
fejtér a hátsó sorban
magas ár

ÖSSZEGZÉS
Egy kisebb vagyonba kerül, de ezzel az autóval garantált a feltűnés, miközben élvezetesen is vezethető. Az 1,6-os HDi remek erőforrás, de a DS3-ashoz az 1,6-os, benzines turbómotor illik igazán.

Citroën DS3 1.6 e-HDi Ultra Prestige
Összlökettérfogat: 1560 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 82 kW (112 LE) 3600/min
Max. nyomaték: 270 Nm 1750/min

Hossz./szél./mag.: 3948/1715/1458 mm
Tengelytáv: 2464 mm
Saját tömeg/terhelhetőség: 1090/522 kg
Csomagtér: 285 l
Üzemanyagtank: 48 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,7 s
Maximális sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 4,6/3,4/3,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 99 g/km
Alapár (DS3 VTi 95, 95 LE): 4 490 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 7 369 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!