Noha a világ legnagyobb darabszámban eladott autója a Toyota Corolla, mára szinte teljesen feledésbe merült az autó. Csak egyféle – legfeljebb a környékünkön némi népszerűségnek örvendő – lépcsőshátú karosszériával kínálják Európában, noha egy kombival úgy is lehetne növelni az eladásokat, hogy továbbra se zavarja az Auris köreit.

Erre a következő generációváltásig már nem számíthatunk, addig azonban egy modellfrissítéssel próbálják meg kihúzni az időt a japánok. Igazából csak a lámpákat módosították, elöl messze kilóg a sárvédő síkjából a műanyag bura, hátul pedig először alkalmaznak Lexus-lámpákat.

Rögtön két kesztyűtartó is van Rögtön két kesztyűtartó is van

Az utastérben lévő változások minimálisak, s nincsenek szem előtt. Alapfelszerelés lett a vonal- és USB-bemenet, így már nem kell CD-ket hurcolászni ahhoz, hogy kedvenc előadónkat hallgassuk út közben. A bemenet egyébként a szivargyújtó mellett, egy fedél mögött rejtőzik, s ahhoz, hogy ez utóbbit megálláskor lecsukjuk, ki kell venni a foglalatból a memóriakulcsot. Ennyi kellemetlenséget szívesen magára vesz az ember, hiszen cserében nagyon jó minőségben élvezheti a zenéket.

Kissé eldugták a bemeneteket Kissé eldugták a bemeneteket

Nagy szerepe van ebben a jó hangszigetelésnek is, az 1,4 literes D-4D dízelmotor még nagy hidegben is csendesen működik. Alul ugyan erőtlen, de a jó áttételezésű hatfokozatú, kézi kapcsolású váltóval mindig a megfelelő fordulatszám-tartományban lehet tartani. Tesztünk során 5,6 l/100 km-es értéket mértünk, az 55 literes tankkal ez közel ezer kilométeres hatótávolságot jelent – kis odafigyeléssel akár vegyes használatban is. A kis dízellel még autópályán is tisztességesen helytáll a Corolla. Az alap 1,33 literes benzineshez képest mindössze 450 000 forint a felár, ami nem kevés, ám elgondolkodtató.

Sajnos nem mentes a szépséghibáktól

A futómű hangolása japánosan feszes, de sohasem kerülünk rázós helyzetekbe. A középkonzolnál egyértelműen az előző Avensist másolták, sajnos a rádió is onnan érkezett. A hangminőség rendben van, azonban a hangerőt és a hullámsávot változtató tekerők csúszós felületűek, csak erősen megszorítva lehet őket rendeltetésszerűen használni – persze a kormányon elhelyezett kapcsolókat is használhatja a vezető. Akad még néhány apró szépséghiba a Corollával kapcsolatban: az elektronikus menetstabilizáló feláras extra, a függönylégzsák csak az 1.4 D-4D-hez egyébként nem választható Sol felszereltség esetén jár, a csomagtérfedél belső borítása túl apróra sikeredett, kilátszanak a mögötte futó elektromos kábelek.

Szükségpótkerék lapul a 450 literes csomagtartó padlója alatt Szükségpótkerék lapul a 450 literes csomagtartó padlója alatt

Ötmillió alatt már hozzá lehet jutni a dízelmotoros Corollához, a Luna felszereltség 370 000 forintos vételára a ködfényszórón és a hátsó elektromos ablakemelőkön kívül semmi érdemleges extrát nem tartalmaz, csak több tétel tekintetében – például légkondicionáló és rádió – komolyabb tudású darabot kapunk, így nem feltétlenül éri meg. S azon is el kell gondolkoznia a Corolla vásárlójának, hogy van olyan vetélytárs, ami alapáron egymillió forinttal, azaz 20%-kal olcsóbb a kiválasztott autónál.

Jól megkülönböztethetők az új modell hátsó lámpái az eddigiektől Jól megkülönböztethetők az új modell hátsó lámpái az eddigiektől

TETSZETT
csendes motor
alacsony fogyasztás
gazdag felszereltség

NEM TETSZETT
magas vételár
csúszós rádiógombok
felszereltségi csomagok

ÖSSZEGZÉS
A legnépszerűbb japán autó nem tagadja meg önmagát, feszes futóművével, csomagokban adott extráival hű marad hagyományaihoz. Manapság azonban ez már kevés a sikerhez, különösen úgy, hogy csak egyféle karosszériával adják.

TOYOTA COROLLA 1.4 D-4D
Összlökettérfogat: 1364 cm3
Hengerek/szelepek: 4/8
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 3800/min
Max. forgatónyomaték: 205 Nm 1800-2800/min
Hossz./szél./mag.: 4545/1760/1470 mm
Tengelytáv: 2600 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1315/465 kg
Csomagtér: 450 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,9 s
Maximális sebesség: 175 km/h
Fogyasztás város/országút: 5,7/4,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 125 g/km
A modell alapára: 4 470 000 Ft (1.33 VVTi)
A tesztelt modell ára: 4 920 000 Ft