Az ötüléses családi egyterű sokakban ellenérzéseket váltott ki: elsősorban a bigott márkarajongók fogadták sziszegve a kasztnitípust, s legalább ennyien hördültek fel a fronthajtás premierjén. A hab a háromhengeres motorok bevezetése volt a tortán, de azóta számos menetpróbán és teszten is kiderült már, hogy bárminemű félelem alaptalan volt. A BMW családi járműként sem suta, a vezetőnek nem kell hajtási befolyással küzdenie, ahogy a páratlan hengerszám hangszigetelése és vibrációmentesítése terén is jó eredményeket tudnak felmutatni a mérnökök.

A fontosabb menetinformációkat vetítő kijelző szériatartozék. Fotó: Hilbert Péter A fontosabb menetinformációkat vetítő kijelző szériatartozék. Fotó: Hilbert Péter

Az ősz derekán hosszú távú tesztre fogtuk az alapdízel erőforrás izmosabbik verziójával felszerelt Active Tourert. A 16d jelölés 116 lóerőt takar, ehhez 270 Nm forgatónyomaték társul, ami éppen elég a nyugodt ütemű, továbbá az igény szerinti (emelkedő, előzés) lendületes haladáshoz. Mentünk vele közel teljes tömegterheléssel, keresztül a Mátra gerincén, s bár igazán fagyos reggeleken nem indítottuk, talán azon a fronton sem vallana szégyent. Az 1,5 literes motor az üzemmeleg állapot eléréséig szolid morgással adja tudtunkra jelenlétét, a hengerek száma pedig csak a sebességváltásoknál és magasabb fordulatszámon villan be ismét az elménkbe. Mindez azért lényeges, mert tényleg nem „gáz”a háromhengeresség, a közel 5000 kilométeres futás során regisztrált 4,6 literes tesztátlag pedig tényleg pazar adat.

Az anyósülés előrebillenthető támlája 62 600 forintos extra, ahogy a háttámláról lehajtható asztalkáért is ennyit kérnek Az anyósülés előrebillenthető támlája 62 600 forintos extra, ahogy a háttámláról lehajtható asztalkáért is ennyit kérnek

Egy családi autó fő mondanivalója persze nem is elsősorban a hajtáslánc, hiszen nem mindegy, hogy ki hol lakik, milyen a habitusa, s milyen jellegű a família által leginkább bejárt útvonal. Fontosabb, hogy az autó az utastérben domborítson, kellőképpen flexibilis legyen, tágassággal és világossággal szolgáljon, ne okozzon fejtörést. Nos, az Active Tourer klassz feladatmegoldó, hiszen a kényelmes, bár kissé gyenge oldaltartású első ülések mögött is értékes helyet kínál, nagy ablakfelületei jó körkilátást garantálnak, szállítókapacitása pedig valóban széles határok között variálható. Az anyósülés előredöntött támlájának nem csupán a jobb hátul ülő gyerkőc örül (jól kilát ugyanis), de hosszabb tárgyak szállításához sem kell furgont fogadnunk.

A mankókerék és az egyéb tartozékok a padlóborítás alatt lapulnak. A 10 literrel nagyobb tank díjmentes opció – ne hagyjuk ki! A mankókerék és az egyéb tartozékok a padlóborítás alatt lapulnak. A 10 literrel nagyobb tank díjmentes opció – ne hagyjuk ki!

Hogy a konfiguráció során érdemes-e pont erre a motorra voksolni, vagy elég az ugyancsak háromhengeres 16i benzines 102 lóereje, azt eldönthetjük a közel 1,3 milliós árkülönbség okán. Ha mindenképpen ragaszkodunk a gázolajos erőforráshoz, a 95 lovas 14d már 520 ezerrel olcsóbban elvihető, míg négy henger (18d/150 LE) már minimum 8,8 milliót kóstál. Az Active Tourer csúcsmodellje egyébként a 190 lóerős 220d xDrive (10 724 000 Ft).

Sötétben nagyon jó hatásfokkal világítanak a fényszórók, a szélzaj nem számottevő. A hétüléses verzió Grand Tourer névre hallgat és azonos motorizáltság mellett 400 ezerrel drágább Sötétben nagyon jó hatásfokkal világítanak a fényszórók, a szélzaj nem számottevő. A hétüléses verzió Grand Tourer névre hallgat és azonos motorizáltság mellett 400 ezerrel drágább

Tetszett
• koncepció, minőség
• kultúrált motor
• fogyasztás, hatótáv

Nem tetszett
• csekély oldaltartású első ülések
• gyorsan piszkolódó hátfal

Összegzés
Egy BMW, ami nem csábos külsejével és vezetőközpontúságával hódít, ehelyett a család igényeit tartja szem előtt. Nem olcsó modell, de széles a választási arzenál és utazóautóhoz mérten jók a képességei. Idehaza máris szép piaci eredményekkel büszkélkedhet.

BMW 216d Active Tourer
Összlökettérfogat: 1496 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbódízel
Max. teljesítmény: 85 kW (116 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 270 Nm 1750/perc

Hossz./szél./mag.: 4342/1800/1586 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1561/1562 mm
Fordulókör: 11,3 m
Saját tömeg/teherbírás: 1440/515 kg
Csomagtér: 468/1510 l
Üzemanyagtank: 51/61 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,6 s
Max. sebesség: 195 km/h
Város/országút/vegyes: 4,6/3,6/3,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 4,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 104 g/km
A modell alapára: 7 084 000 Ft (216i Active Tourer)
A tesztelt verzió ára: 8 364 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások