Nagyobb kapacitású lítium-ion akkumulátora, meg persze a töltés módja különbözteti meg a normál Priustól a Plug-in változatot, és már ez is elég ahhoz, hogy az árcédulán alapból 3,8 millióval magasabb, 11 790 000 forintos összeg szerepeljen.

Ezért a pénzért kapunk nagyjából 20 kilométeres elektromos hatótávolságot, ezt követően normál hibridként halad tovább az autó. Az egy hét együttlét alatt 1000 kilométert tettünk meg az autóval, ennek mintegy felét autópályán, így sikerült 4,7 literes átlagfogyasztást realizálnunk – ez decire megegyezik a normál Prius tesztfogyasztásával.

A benzinsapka bowdenes, az „áramablak” megnyomós nyitású A benzinsapka bowdenes, az „áramablak” megnyomós nyitású

Igazából annak éri meg elméletben az autó, aki tényleg csak városban használja, és akkor is állandóan konnektort kell keresnie. Gyorstöltésre nincs lehetőség, ellenben normál hálózati csatlakozóról legfeljebb 1,5 óra alatt teljesen feltöltődik az akkumulátor.

Itt jól elfér a töltőkábel, meg még pár rejteni való apróság Itt jól elfér a töltőkábel, meg még pár rejteni való apróság

A hajtáslánchoz nem nyúltak, a Plug-in Prius esetén elektromos üzemmódban megfontolt teljesítményre képes – a menetpedál padlóig nyomására beindul a benzinmotor is –, de azért lehet tartani a forgalom ritmusát. Jó, hogy a csomagtér padlója alatti rekesz közvetlenül hátul van, és az egész, rendelkezésre álló szélességet elfoglalja – nem kell mindig felcsévélni a töltőkábelt, egyszerűen be tudjuk ide suvasztani úgy, hogy még a KRESZ-tartozékoknak is van helye.

Néhány ezüstös betét és a felnik árulkodnak a Plug-in Priusról Néhány ezüstös betét és a felnik árulkodnak a Plug-in Priusról

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért