Míg Amerikában a hibrid nagyautókért szinte tolonganak a vásárlók, Európában a dízelek uralmát semmi sem veszélyezteti. Pedig egy olyan autó, mint a GS 450h, teljes jogú ellenfele az izmosabb prémiumdízeleknek, sőt néhány tekintetben le is körözi azokat. A továbbfejlesztett hajtáslánc jóvoltából a korábbinál többet mehetünk elektromos üzemmódban, és ezáltal a fogyasztás 23%-kal csökkent. De a GS 450h nem csak a környezettudatos vásárlókat győzheti meg: az autó gyorsulására és kifinomultságára leginkább a döbbenetes jelző illik.

Síri csendben passzíroz az ülésbe a Lexus

A 3,5 literes, V6-os benzinmotor önmagában sem szerény teljesítményű 292 lóerőjével, de ehhez még hozzájön a villanymotor, így 345 lóerővel gazdálkodhat a sofőr. Az 5,9 másodperces gyorsulás természetesen nagyon jól hangzik, ám a villanymotor 275 Nm-es nyomatéka miatt a rugalmasság az igazán megnyerő. A combos villamos egység és a 40 modulból álló nikkel-metál-hidrid akkumulátor jóvoltából a GS óvatos gázpedálkezelés esetén 4 kilométeren át mehet tisztán elektromosan, ha sebességünk nem haladja meg a 64 km/órát. Ha kifogyott a szufla a telepből, a V6-os mindenféle vibráció nélkül kapcsolódik be a hajtásba – meggyőződésem, hogy e tekintetben a Lexus modelljei még mindig a konkurencia előtt járnak. A villanymotort bolygóműves nyomatékelosztóval kombináló rendszer miatt tulajdonképpen nincsenek hagyományos értelemben vett le- és felkapcsolások, érzésre olyan az egész, mintha fokozatmentes automatával lenne dolgunk. Szintén fontos, hogy a legtöbb hibridhez hasonlóan a GS is annál takarékosabb, minél többet használjuk városban, hiszen míg autópálya-tempónál állandóan dolgozik a benzinmotor, addig kis odafigyeléssel városban alig-alig kapcsol be a V6-os. A gyár által megadott 5,9 literes átlagfogyasztásnak ugyan a közelébe sem kerültünk, ettől függetlenül a 8,9 literes tesztfogyasztás sem lehangoló a menetteljesítmények és a méret fényében.

Ez aztán a hangszigetelés! Döbbenetes csend honol az utastérben. A kormány fabetéte csúszós bevonatú Ez aztán a hangszigetelés! Döbbenetes csend honol az utastérben. A kormány fabetéte csúszós bevonatú

A menetkomfortba is nehezen lehet belekötni. Amióta adaptív lengéscsillapítással is felszerelhető a GS, a puhán ringatózótól a sportosan feszesig terjed a rugózás skálája, de az üzemmódválasztó a gázreakciót is nagyban befolyásolja: míg Eco és Normal üzemmódban kissé tompán reagál a gázra az autó, Sport S állásban egészen kihegyezi érzékeit a GS. Ettől függetlenül sosem lesz igazán sportos a Lexus, mert a kormányzás szintetikus érzést kelt – egyértelmű, hogy nem a közvetlenségre törekedett a gyártó.

Vannak suta részletek a GS 450h-ban

Úgy tűnik, a Lexusnak sikerült levetkőznie „öreguras” énjét, mert az utóbbi időben sorra jönnek ki a márka egyre látványosabb típusai. Ez alól a GS sem kivétel, hiszen végre olyan külsőt kapott, ami tükrözi az autóban rejlő képességeket. Ha nem is nyomulósan agresszív a kinézet, azért az orsó alakú hűtőmaszk megteszi hatását és tiszteletet parancsol. Ahogyan a külső, úgy a belső is sokkal fiatalosabb, bár a fabetétes, világos bézs belsőnél ez nem jön át annyira. De itt van a 12,3 colos képátlójú központi óriáskijelző (ez az eddigi legnagyobb, amit szériaautóban használtak), amelyen egy force feedbackes joystickkel vezérelhető a kurzor… Körülményes a kezelhetőség, annyi biztos, ráadásul a Lexus elkövette azt a hibát, hogy a légkondicionálót csak a menüből lehet ki- és bekapcsolni. A légkondi viszont nem akármilyen darab, például érzékeli, hogy melyik ülésen nem ül senki (és ott elzárja a légbeömlőket), illetve a vízmolekulákba burkolt negatív töltésű ionok kibocsátásával a rossz szagokat semlegesíti és a bőrünket hidratálja. A kidolgozási minőség példás, csupán a műanyag kilincsek lógnak ki az összképből.

Megszokást igényel a force feedbackes joystick Megszokást igényel a force feedbackes joystick

Ami a helykínálatot illeti, az elődhöz hasonlóan 4,85 méteres hosszúság és a 2,85 méteres tengelytávolság miatt számottevő változás nincs, a lábhely hátul is hatalmas, az ülések pedig – a hátsó középsőt leszámítva – nagyon kényelmesek. Az már csak hab a tortán, hogy az akkucsomagot vízszintes helyett függőlegesen helyezték el, így a csomagtér 280-ról 465 literesre duzzadt.

Igazi limuzin: hatalmas helykínálat, komfortos ülések, hátulról is vezérelhetjük a rádiót Igazi limuzin: hatalmas helykínálat, komfortos ülések, hátulról is vezérelhetjük a rádiót

A GS 450h 14 990 000 forintos árával és hihetetlenül gazdag opciós listájával (éjjellátó, fáradtságfigyelő, aktív sávtartó stb.) is jó pozícióba került, így meg lennék lepve, ha nem sikerülne túlszárnyalnia az előd értékesítési eredményeit.

Közel 200 literrel nagyobb lett a GS 450h csomagtartója Közel 200 literrel nagyobb lett a GS 450h csomagtartója

TETSZETT
– megnyerő forma
– dinamika
– kifinomult működés
– kényelem
– LED-es fényszóró

NEM TETSZETT
– túlbonyolított menürendszer
– menüből vezérelhető klíma
– hátsó, középső ülés

ÖSSZEGZÉS
A nagy teljesítményű dízelek alternatívája a GS 450h, amely helykínálatával és megjelenésével is felzárkózott a konkurenciához. Mivel a csomagtartó is nagyobb lett, a hibridhajtás kevesebb kompromisszummal jár.

Lexus GS 450h
BENZINMOTOR
Összlökettérfogat: 3456 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24
Max. teljesítmény: 215 kW (292 LE) 6000/min
Max. forgatónyomaték: 352 Nm 4500/min
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 147 (200 LE)
Max. nyomaték: 275 Nm
RENDSZERTELJESÍTMÉNY: 254 kW (345 LE)
Hossz./szél./mag.: 4850/1840/1455 mm
Tengelytáv: 2850 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1820/485 kg
Csomagtér: 465 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,9 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 6,5/5,4/5,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 137 g/km
A modell alapára (GS 250): 11 990 000 Ft
A tesztelt modell indulóára: 14 990 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért