A pályafutását 1997-ben kezdő és azóta másfél millió példányban értékesített Xsara (a Picasso egyterű nincs benne) utódjánál hosszú idő után végre a formához igazodik a tartalom is. A Párizsi Autószalonon leleplezett C4-es műszaki újítások sorát vonultatja fel. Itt van mindjárt a kormánykerék, melynek középrésze rögzített, tehát kanyarodáskor kizárólag a karima és a két küllő forog – elsőre kissé furcsának tűnik a dolog, de higgyék el, a gyakorlatban igazából megszokást sem igényel. Elméletileg több előnye is van: például a fix pajzsra telepített kapcsolók minden esetben azonos helyen és helyzetben találhatók, tehát a korábbinál több funkciót lehet oda telepíteni. Azokat a pilóta anélkül veheti igénybe, hogy elengedné a kormányt – persze, kanyarodás közben a legritkább esetben szoktunk “kapcsolgatni”. Esetünkben a középrész bal felső szélén a sebességrögzítő és a sebességtartó automatika, bal alsó részén az opciós berendezések, mint a beszédvezérlés vagy a beépített rádiótelefon, jobb felül az audiorendszer, jobb alul pedig a multifunkciós képernyő kezelőszervei kaptak helyet, míg a duda az alattuk húzódó íven található. Mivel a kormányközéppel együtt a légzsák is a helyén marad, a tervezők optimalizálhatták annak formáját, így az hatékonyabban védi a vezető mellkasát.

Tovább is van…

A magasságban és tengelyirányban állítható volánnal együtt mozog a digitális fordulatszámmérő egység. Mielőtt a motor elérné maximális fordulatszámát, a kijelző narancsszínűből pirosra vált – bár ez egyes esetekben elmaradt. A következő érdekesség a középkonzol tetejére helyezett áttetsző (nem átlátszó!) műszer. Ezt hátulról a külső fény is megvilágítja, így mindenféle időjárási körülmények között jól leolvashatók az információk. Ám ezzel még mindig nincs vége az érdekességeknek, ugyanis a C4 az első autó, amelyik integrált illatosítóval rendelkezik. A kilencféle választható illatminta közül (alapáron három tartozik a kocsihoz) a jobb-középső szellőzőrostély mellé, egy mélyedésbe csúsztathatjuk kedvenc fiolánkat, majd az alatta látható forgókapcsolóval szabályozhatjuk az illatintenzitást. Ugyancsak elsőként rendelhető sávelhagyásra figyelmeztető rendszer alsó-középkategóriás autóhoz. A szerkezet működésének lényege, hogy 80 km/órás sebesség felett infravörös érzékelők pásztázzák az aszfaltot, s amennyiben valamelyik útfelfestést érzékel, amikor nem használták az irányjelzőt, az elektronika a sávelhagyásnak megfelelő oldalon megrezgeti az ülőlapot. Az eddig felsoroltakon kívül akár kanyarkövető fényszóróval, keréknyomás-ellenőrzővel, navigációs rendszerrel, első-hátsó tolatóradarral és panoráma napfénytetővel is felszerelhető az újdonság.

Hátra nézz!

A C4 egyelőre kétféle kivitelben készül. A sportos háromajtós természetesen a fiatalabb vásárlóközönséget célozza meg, míg a hagyományosabb megjelenésű ötajtós a családosokhoz szól. Elődjéhez képest – elsősorban a hátsó fertályon – sokkal markánsabban megkülönböztették a kétféle karosszériaváltozatot. A Coupé elnevezésű (de inkább csak kupészerű) háromajtósnál hirtelen zárták le a lágyan ívelő tetővonalat, s a hátsó szélvédő függőlegesen folytatódik, akárcsak az egykori Honda CRX és Mazda 323F, vagy a mai Mercedes-Benz C SportCoupé esetében. A negatív dőlésű C oszlop lendületességet biztosít az autónak, ellenben korlátozza a kilátást hátrafelé – olyan, mintha egy csőből néznénk kifelé. Az ötajtós (Berline) farrésze gömbölyű, akár a C3 kisautóé, s alaphelyzetben tíz literrel tágasabb, egyszerűen bővíthető csomagteret rejt. A kétféle C4 méretei szinte teljesen megegyeznek, csupán a szélességük és hosszúságuk különbözik valamelyest egymástól. Az utastér helykínálata azonban milliméterre azonos, nagyjából 180 centis magasságig a második üléssoron is bőséges fej- és lábtér áll rendelkezésére két felnőttnek. Ötletes pakolórekeszekben, praktikus részletmegoldásokban nem szenvednek hiányt az utasok, de elöl mindössze egyetlen pohártartót alakítottak ki. Belül egyébként kézzel fogható a minőségi fejlődés, a felhasznált anyagokat még a C5 is megirigyelhetné, például a műszerfal párnázott műanyagai messze igényesebbek az eddiginél.

Választékos

A Citroen nyolcféle erőforrással kínálja vadonatúj kompakt csodacsatárát. Az 1.4i 16V (90 LE), 1.6i 16V (110 LE), 2.0i 16V (138 LE) benzinüzemű, illetve az 1.6 HDi (92 és 110 LE) és 2.0 HDi (138 LE) turbódízel motorok mindkét kasztnival elérhetők. Azonban a kétezres benzines 143 lóerős változata (a C5-ben mutatkozott be, változó szívóoldali szelepvezérlésű) négyfokozatú, automata sebességváltóval kombinálva kizárólag a lejtőshátúhoz, a Peugeot 206 RC-ből ismerős 180 lóerős verzió (szívó- és kipufogóoldali változó szelepvezérléssel) pedig csakis a VTS Coupé csúcsmodellhez választható. A franciaországi menetpróbán három motorváltozatot sikerült vallatóra fognom. Felettébb kellemes meglepetés volt az “egyhatos páros.” Már a benzines is kellően energikus és meggyőzően gyorsul, amihez a gázolajosnál kellemes rugalmasság társul. A maga nemében mindkét motor kulturált, hangjuk hosszan kihúzatva sem válik zavaróvá, s rezgésektől mentesen járnak. Persze, lényegesen izgalmasabb a VTS, sportos menetteljesítményei okán ez akár örömautózásra is kapható. Lelkesen pörög fel a motor, lendületesen mozgatja a kocsit, zaja azonban inkább nyers, mint sportos. A VTS-nél természetesen jobban feltűnik a manuális sebességváltó hosszú kapcsolási útja és akadós megvezetése. Felelőtlenség lenne mélyrehatóan nyilatkozni az elöl MacPherson rendszerű, hátul merevhidas futóműről, mivel a szakadó esőben meg sem próbáltam kihasználni képességeit.

Mindenesetre annyi feltűnt, hogy a háromajtós hangolása feszesebb a másikénál, de az sem kényelmetlen. Érzékenynek, de jól adagolhatónak és hatásosnak mutatkozott a négy tárcsafék, melyet blokkolásgátlóval, elektronikus fékerőelosztóval és vészfékasszisztenssel toldanak meg alapáron. A menetstabilizáló rendszer opciós tétel, s a VTS sportmodellnél kikapcsolható. 
Az X felszereltséghez azonban csupán két légzsák jár, ami SX-nél rögtön a maximális hatra ugrik. A C4 elkövetkező karosszériaváltozatairól mélyen hallgatnak a gyáriak, de nem szükséges jövendőmondó tanfolyamot végezni ahhoz, hogy megjósoljuk a kombi és az új Picasso belátható időn belüli érkezését.