A modul egyterű felépítés egyik nagy előnye az első sor feletti méretes polc. Fotó: Stefler Balázs

Manapság az autógyártók nem évtizedes modellciklusokban gondolkodnak, de vannak még kivételek. A Caddy harmadik generációja 2003 őszén debütált az ötös Golffal együtt, hiszen közös műszaki alapokra épültek. Idén már a nyolcas Golf is piacra lépett, a Caddy pedig két frissítéssel (2010-ben és 2015-ben) mostanáig a kínálatban maradt. A legutóbbi megújulása olyan látványosra sikerült, hogy akár generációváltásnak is elmenne. Kívülről szinte fel sem tűnik, hogy továbbra is a régi platformra épül, aktualizált formája nem lóg ki a Volkswagenek közül. Igényesek a részletmegoldások, jól áll neki a Black Berry szín (255 270 Ft), masszív tárgy benyomását kelti. Arányai egyfajta adottságnak számítanak, nem is vitás, hogy nem a szépségéért, hanem a praktikumáért keresik. A hosszabb, Maxi kivitel le sem tagadhatná az egyterűeket megszégyenítő hasznosságát, matricák nélkül is látszik rajta, hogy hét felnőttet és csomagjaikat is képes elvinni, ezzel a nagycsaládosoknak kedvez, hiszen igényelhető rá a 2,5 millió forintos állami támogatás.

Bár a tesztelt, Join felszereltség már nem választható, továbbra is igény szerint konfigurálható a Caddy. A legolcsóbb hétüléses kivitel a 7 748 820 Ft-os listaáron kapható Maxi Trendline 1,0 literes, háromhengeres, 102 lóerős turbómotorral és ötfokozatú kézi váltóval felszerelve, a támogatást igénybe véve 5 248 820 Ft-tól elvihető. A szintén 102 lóerős, de 2,0 literes, négyhengeres dízelmotorral már 8 414 130 Ft a listaára, az állami támogatáson felül azonban további 1 080 000 Ft családi kedvezménnyel kínálja az importőr, így a karakteréhez jobban passzoló motorral már 4 834 130 Ft-tól rendelhető. Igaz, ennyiért egy közepes felszereltség jár, de két tolóajtót, hat légzsákot, tempomatot, rádiót és légkondicionálót, illetve távirányítós központi zárat, elektromos ablakemelőket és tükröket is tartalmaz. Ezenkívül minden szükséges extra egyenként elérhető hozzá, így mindenki saját igényeinek megfelelően szerelheti fel autóját.

Kényelmesek az ülések, bőséges a hely, csak a kilátást nehezíti a vastag B-oszlop. Magas felnőttek is elférnek a leghátsó sorban, a láb- és a fejtér is ideális

Ami ezért a kedvező árért biztosan benne van a Caddyben, az a praktikum. Az egyterűek harmadik üléssorában általában gyerekek férnek el kényelmesen, a VW modul egyterűje nagyobb, kényelmesebb üléseket és ideális méretű lábteret is biztosít, sőt, az ülések mögött ott egy 530 literes, alacsony rakodóperemű csomagtartó! Ezt úgy érték el, hogy az egyterűektől eltérően nincs nagy különbség a három sor helykínálata között, a magas tetőnek köszönhetően azonban ezzel együtt is jó a térérzet. Kényelmes a beszállás, az ajtók trezorszerűen csukódnak, a tolóajtók könnyen mozognak, a második üléssor háttámlájának ledöntése és az ülőlap előrebillentése után leghátra beülni is gyerekjáték.

Hasznos az 530 literes csomagtér, de nagyobb tárgyak szállításakor útban lehet a kalaptartó

A belső anyagminőség egyértelműen a haszonjármű jellegről árulkodik, de ami egy Polóban vagy egy T-Crossban olcsó hatást kelt, az egy Caddyben elfogadható, mert az átlagosnál színvonalasabbak a műanyagok. 2015-ben ugyan a műszerfalat is kicserélték, de az összkép továbbra is a 2000-es évek Volkswagen belsőire emlékeztet. Ettől függetlenül jó az ergonómia, kényelmesek az ülések, otthonos a belső, egyetlen baki lehet zavaró, a váltót harmadik fokozatba tolva a kezünket beleüthetjük a középkonzol aljába. A nagy külső tükrök és a parkolóradar (330 200 Ft) is segítik a manőverezést, ahogy a viszonylag kis fordulókör és szélesség is, így a szabványos helyekről legfeljebb hosszával lóg ki a VW svájci bicskája. Fordulékonysága jelentősen csökkenti a városi stresszfaktort, de ha egyedül ülünk benne, hamar olyan érzésünk támad, mintha mindenhova egy túrahátizsákot cipelnénk, ami elsősorban a nagy felépítménynek köszönhető. A nagy terhelésre méretezett felfüggesztés egyértelműen a haszonjárművekre jellemzően viselkedik. Lágy hangolása ellenére rázósan halad át a nagyobb úthibákon, és komótosan mozog, pedig 1539 kg-os tömege nem számít nehéznek.

Nagy nyomatékának köszönhetően még éppen elbír a Caddy tömegével a 102 lóerős dízel. A hatfokozatú kézi váltóval társított 150 lóerős 2.0 TDI felára 1 042 670 Ft

A nyomatékos dízel hangja az utastérben is hallható, mégsem zavaró. Nem egy erőgép, terhelve a teljesítménye csak nyugodt tempójú, cserében takarékos utazáshoz elég. 6,5 literes átlagfogyasztással különösebb odafigyelés nélkül lehet vele járni. Csak az egyes rövid, különben hosszú az ötfokozatú váltó áttételezése, a kapcsolásra figyelmeztető jelzés 1500-as fordulat közelében tartja a főtengelyt, 2000-től már érdemi gyorsításra is képes. A fékeket a nagyobb terheléshez méretezték, Volkswagenhez méltón precíz és biztonságos a kezelhetősége, ezt a család minden tagja értékeli majd.

A kissé nehezen kezelhető, felnyíló csomagtérfedél 91 440 Ft-ért kétfelé nyíló hátsó ajtóra cserélhető

TETSZETT
• hétszemélyes utastér
• méretes csomagtartó
• takarékos dízelmotor
NEM TETSZETT
• kis teljesítmény
• rázós futómű

ÖSSZEGZÉS
Csak a Volkswageneket jól ismerők számára tűnik idejétmúltnak a kifutó Caddy, különben praktikus, színvonalas és jól vezethető modul egyterű. Nagycsaládos állami támogatással megfizethető családi autó azok számára, akik el tudják fogadni a haszonjármű alapokat.

Volkswagen Caddy Maxi 2.0 TDI
Összlökettérfogat: 1968 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 75 kW (102 LE) 2900-4000/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1300-2800/perc
Hossz./szél./mag.: 4878/1793/1868 mm
Tengelytáv: 3006 mm
Nyomtáv elöl/hátul: n.a./n.a. mm
Fordulókör: 12,2 m
Saját töm./teherbírás: 1539/811 kg
Csomagtér: 530-3880 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 13,3 s
Max. sebesség: 172 km/h
Város/országút/vegyes: 6,5/4,7/5,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 141 g/km
A modell alapára: 6 863 630 Ft (Maxi Kombi 1.0 TSI, 102 LE)
A tesztelt verzió ára: 8 414 130 Ft