Budapest, tűző napsütés, München, szakadó eső, Nordkapp, havazás, s ez a 7-es BMW mindig tökéletesen tart – ha a sofőrnek van haja, akkor bizonyára a frizurája is. Persze nem csoda, hiszen mind a négy kerekével fogja az utat: a márka sportos hagyományainak megfelelően az intelligens xDrive összkerékhajtás alapesetben a hátsó tengelyt preferálva, 40:60 arányban osztja el a nyomatékot.

Sőt, a fordulókban akár 80%-ot is hátra csoportosít, hogy elősegítse a dinamikus kanyarvételt. A DSC menetstabilizálótól és a tucatnyi szenzortól érkező információk alapján a szerkezet igyekszik előre kalkulálni az erőelosztást, s mindig az aktuális helyzethez próbál alkalmazkodni, de az elektronikusan vezérelt többtárcsás kuplung amúgy is villámgyorsan dolgozik – egy tizedmásodperc alatt képes teljesen zárni vagy nyitni, azaz az összes hajtóerőt előre- vagy hátraküldeni.

Csak a legerősebb motorokhoz választható

Vezetés közben az egészből csupán annyit érezni, hogy a 7-es sínautó módjára kanyarodik és rendületlenül tartja az ívet, még vizes úton sem mocorog a feneke. Hogy ez csorbítaná a vezetés élményét? Nos, a menetpróba alkalmával a gyári pilóta ugyan látványos demonstrációt tartott a „hátsókerekes” 7-es képességeiről és gyönyörűen végigdriftelte a fellocsolt pályát, de kötve hiszem, hogy ez lenne a tulajdonosok vágyálma… Véleményem szerint ezen a szinten már fontosabb, hogy mindenféle időjárási körülmények között az elakadás veszélye nélkül, magabiztosan és elegánsan haladhassunk tovább. Azért van itt egy kis bökkenő… Az xDrive ugyanis kizárólag a legcombosabb 750i és 740d verziókhoz konfigurálható, magyarul elég súlyos árat kell fizetni érte – nálunk utóbbi vendégeskedett.

Otthonos a sötét-világos belső. M-es sportkormány és küszöbök, antracit tetőkárpit és alumíniumdíszítés Otthonos a sötét-világos belső. M-es sportkormány és küszöbök, antracit tetőkárpit és alumíniumdíszítés

A 3,0 literes, soros hathengeres dízelből két turbó (egy kisebb és egy nagyobb) szabadít fel 306 lóerőt és tiszteletet parancsoló 600 Nm forgatónyomatékot. Így aztán nem csoda, hogy a négykerékhajtás 75 kilogrammos többletsúlya meg sem kottyan neki: erőfeszítés nélkül kapja vállára a kéttonnás luxuslimuzint, s álló helyzetből 6,0 másodperc alatt katapultálja százra, ami 3 tizeddel jobb a hátsókerék-hajtású változat idejénél. Bármilyen sebességnél tapossuk le a gázpedált, letaglózó módon gyorsít a BMW, miközben hangzatosan gurgulázik a sorhatos, a nyolcfokozatú automatikus sebességváltó pedig vajpuhán vagy éppen katonásan kapcsolgat. Attól függően persze, hogy melyik programot (komfort, normál, sport, sport+) választottuk a DDC menetdinamika-szabályozóval. Egyúttal kitolja a kapcsolási pontokat is, de a váltón kívül hatást gyakorol még a gázpedál érzékenységére, a kormány szervorásegítésére, a lengéscsillapítás feszességére és a (teljesen kikapcsolható) menetstabilizáló rendszer engedékenységére is. Egyszóval a luxuslimuzinból megpróbál sportlimuzint faragni! Milyen eredménnyel?

Helyben vagyunk. A négyzónás klíma 239 300, az ülésfűtés 131 300 Ft Helyben vagyunk. A négyzónás klíma 239 300, az ülésfűtés 131 300 Ft

Rendületlenül kapaszkodik és félelmetes kanyarsebességekre képes az xDrive 7-es, de négykerékkormányzás és változó áttételezésű aktív kormánymű híján a fordulókban folyamatosan érezni, hogy egy öt méternél is hosszabb nehézbombázót vezetünk. Úgyhogy hiába a csúcsdízel és az M sportcsomag (1 923 200 Ft) a hozzá tartozó aktív kanyarstabilizátorokkal, a korábbi tesztautókhoz képest ez kevésbé tűnik agilisnak és sportosnak. Nem is erőltettük sokáig ezt a szerepkört, inkább a kényelmes, biztonságos és stresszmentes utazást élveztük vele. Az autó méreteihez és képességeihez mérten elégedettek voltunk az általunk mért 9,2 literes tesztfogyasztással – a gyári adatok szerint az összkerékhajtás mindössze 0,1 literrel növeli az átlagot.

Igényesen kárpitozott, de oldalt szabálytalan alakú a csomagtér Igényesen kárpitozott, de oldalt szabálytalan alakú a csomagtér

A 245 lóerős BMW 730d belépőmodellbe 22 499 000 forinttól ülhetünk be, ehhez képest a 740d 2,5 millióval drágább. Az xDrive összkerékhajtásért további egymilliót kell leszurkolni, de hatfokozatú helyett nyolcgangos automata jár hozzá. Persze az árak csak „tájékoztató jellegűek”, hiszen az extralistán szemezgetve könnyen elszaladhatnak a forintok, a tesztautó például potom 33 millióba kerül.

Az első kerékjárat mögötti xDrive felirat jelzi, hogy ez a BMW „összkerekes”. Hatásosak az integrált kipufogóvégek Az első kerékjárat mögötti xDrive felirat jelzi, hogy ez a BMW „összkerekes”. Hatásosak az integrált kipufogóvégek

TETSZETT
kifinomult, acélos motor
menetdinamika, kanyarstabilitás
minőségérzet
tesztfogyasztás

NEM TETSZETT
vételár
drága extrák

ÖSSZEGZÉS
Szép dolog, hogy immár a 7-es sorozat is elérhető xDrive összkerékhajtással, de ezt az ellenfelekkel összehasonlítva elég borsos áron biztosítja a BMW – érdekes, hogy amíg a dízelnél kereken egy, addig a benzinesnél 1,7 millió a felár. Persze 20 millió felett ez már aligha számít…

BMW 740d xDrive
Összlökettérfogat: 2993 cm3
Hengerek/szelepek: S6/24 biturbó dízel
Max. teljesítmény: 225 kW (306 LE) 4400/min
Max. forgatónyomaték: 600 Nm 1500-2500/min
Hossz./szél./mag.: 5072/1902/1479 mm
Tengelytáv: 3070 mm
Fordulókör: 12,5 m
Saját tömeg/teherbírás: 2025/630 kg
Csomagtér: 500 l
Üzemanyagtank: 80 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,0 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 8,8/5,9/7,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 183 g/km
A modell alapára (730d): 22 499 000 Ft
A tesztelt modell ára: 25 999 000 Ft