Az alumínium pedálsor és a lapított aljú kormánykerék is árulkodik a GT Line felszereltségről. Fotó: Hilbert Péter

A koreai kisautó aktuális generációja két évvel ezelőtt lépett piacra, méghozzá méretéhez képest meglepően tágas karosszériával és a korábbinál jóval fiatalosabb, a Kiánál „tigrisorrnak” nevezett arccal. Az 1,25-ös és 1,4-es verziók részletes tesztje után most arra voltunk kíváncsiak, mit tud a csúcsmotoros verzió. A Hyundai– Kia csoportnál is alkalmazott 1,0 literes, háromhengeres, turbós benzines 120 lóerőt teljesít, 172 Nm-es nyomatéka bőven elegendő az 1160 kg-os test dinamikus mozgatásához. Az erőtartalékokkal akkor sincs gond, ha éppen négyen, csomagokkal megpakolva indulunk útnak – ebből a szempontból nem luxus a 200 ezer Ft-os befektetés az 1,4-es, 100 lovas szívómotorhoz viszonyítva. A kis ezres hangja egyáltalán nem tolakodó, inkább a túlságosan hosszú váltóáttételezés és a gázadás utáni késlekedés az a két tényező, ami beárnyékolja egy kicsit az összképet. No meg ott a fogyasztás is, a 6,9 literes tesztátlag egy parányi turbómotortól még úgy sem fényes, hogy a tesztprogram alatt hideg volt.

Jól tartanak az ülések, de az ülőlap lehetne hosszabb. Külméreteihez képest hátul is tágas a Rio

A kormány a kategória többi képviselőjéhez hasonlóan kevés visszajelzéssel szolgál, ellenben a futómű a 17 colos kerekekkel együtt nem fogja eltántorítani a vezetőt egy kis élményautózástól. Az éremnek van másik oldala is, a rugózási komfort nem a GT Line erőssége. És a külsőségek? A kizárólag az 1,0 literes motorhoz párosítható GT Line csomag kétségkívül mutatósabbá teszi a Riót a mezei változatoknál, az első légbeömlőket például úgy szabták, hogy optikailag szélesebbnek tűnjön a karosszéria, illetve ott vannak a jégkockákat mintázó ködfényszórók. A belsőt lapított aljú kormánykerékkel, alumínium pedálsorral és sportülésekkel fűszerezték meg, utóbbiak egyébként egészen jól tartják a testet.
5 599 000 Ft nem kevés pénz egy kisautóért, de ár-érték arányban azért így sem áll rosszul társaihoz képest a Rio topváltozata, ha figyelembe vesszük a 120 lóerőt, a teljes felszereltséget és az optikai csomagot. Persze aki le tud mondani a GT Line külsőről, az 400 000 Ft-ot spórolhat a szintén jól kitömött EX Premium verzióval.

Nagy gázadást követően kis gondolkodási idő következik, de utána jól húz az 1,0 literes turbómotor

TETSZETT
– tágas utastér
– tárólórekeszek
– gazdag felszereltség

NEM TETSZETT
– fogyasztás
– futóműhangolás
– gördülési zaj

ÖSSZEGZÉS
120 lóerő ide vagy oda, a futóművet leszámítva csak optikailag sportos a Rio GT Line. A átlagnál tágasabb, jól átgondolt karosszéria és az ár-érték aránya is a modell erősségei közé tartoznak.

Kia Rio 1.0 T-GDI GT Line
Összlökettérfogat: 998 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 88 kW (120 LE) 4000/perc
Max. nyomaték: 172 Nm 1500-4000/perc
Hossz./szél./mag.: 4065/1725/1450 mm
Tengelytáv: 2580 mm
Fordulókör: 10,2
Saját tömeg: 1160 kg
Csomagtér: 325-1103 l
Üzemanyagtank: 45 l
0-100 km/h: 10,2 s
Max. sebesség: 190 km/h
Átlagfogyasztás: 5,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 127 g/km
A modell alapára: 3 599 000 Ft (Rio 1.25 MPI, 84 LE)
A tesztelt verzió ára: 5 599 000 Ft