Ebben az összeállításban, ahogy tesztre fogtuk a 2008-ast – metálbarna fényezéssel, 17 colos felnikkel és rengeteg krómozással-, igencsak feltűnő, magas felépítése miatt pedig nagyobbnak tűnik, mint amekkora. Szüksége is van a figyelem fókuszálására az autónak, ugyanis többek között olyan modellekkel száll ringbe, mint az évek óta sikeres Nissan Juke, vagy az egészen friss Opel Mokka és Renault Captur.

A konkurensekhez hasonlóan az újdonság is kisautós platformra épül, méghozzá a 208-aséra, mellyel műszaki vonatkozásban olyan szoros rokonságot mutat, hogy alkatrészeiknek közel 70%-a azonos. A 2008-as azonban 197 mm-rel hosszabb, és 96 mm-rel magasabb, hasát pedig 25 mm-rel megemelték (165 mm) a 208-ashoz képest. Ekkora méretekkel nyilvánvalóan városban is könnyű a manőverezés és a parkolás – utóbbit automatika könnyítheti (145 000 Ft).

Igényes a berendezés, de a túl kicsi kormányt szokni kell Igényes a berendezés, de a túl kicsi kormányt szokni kell

Takarékos és rugalmas a 115 lóerős dízel

Lehet is érezni az autóban a plusz centiket, a fejtér elöl az üvegtető dacára is szellős, a hátsó sor pedig átlagos termetűeknek elegendő lábhelyet ad. A magas üléspozíció és a nagy üvegfelületek miatt belül egészen szellősnek érződik az autó, ráadásul a mindössze 60 centiméter magas csomagtérperem és a 350 literes raktér is jól használhatóvá teszi. Ami a berendezést illeti, vegyes az összkép: egyrészt a felhasznált anyagok szépek és az egyes megoldásokban sok fantázia van (pl. kézifékkar vagy kivilágított műszegységkeret), de az ölünkben lévő, kisméretű kormánykerék és a magasan elhelyezett műszeregység kombinációját a 208-as után sem tartottam nyerőnek.

Forgókapcsolóval változtathatjuk a kipörgésgátló üzemmódját, a kézifékkar a repülőgépek tolóerő-szabályzó karjára hasonlít Forgókapcsolóval változtathatjuk a kipörgésgátló üzemmódját, a kézifékkar a repülőgépek tolóerő-szabályzó karjára hasonlít

Amivel igazi meglepetést okozott a 2008-as, az a vezethetősége, mert e tekintetben a kategória egyik legjobbja, feltéve, ha áldozunk az 1,6-os dízelmotor 115 lóerős verziójára. Az ideiglenes túltöltéssel 285 Nm-t produkáló egységről eddig is tudtuk, hogy remek darab, hiszen megfelelő erőtartalékai vannak és szemtelenül keveset fogyaszt, ráadásul olyan start-stop automatika jár hozzá, amely minden túlzás nélkül az iparág egyik legjobbja: szempillantás alatt képes életre kelteni a motort, miközben a beindulás keltette rezonanciából szinte semmi sem jut el a bent ülőkhöz. Az 5,4 literes tesztátlagban a motorleállító mellett szerepe volt a hatgangos kézi váltónak is, mely hosszú utolsó fokozata ellenére alig rontotta le a rugalmasságot, de azért külön dicséret illeti a Peugeot-t, hogy a sokat kritizált, lötyögős váltókarok után végre pontos szerkezettel rukkolt elő. A kormányzás is dicséretet érdemel, ugyanis amilyen kicsi a volán, olyan közvetlen az irányíthatóság: kis mozdulatra is válaszol az autó, ha pedig fokozzuk a tempót, a karosszéria minimális dőlése tűnik fel. Ehhez persze feszes futóműre van szükség, ami egyébként éppen határeset. A 17 colos felnikkel ugyan nem bukdácsol az úthibákon, de a franciás kényelemtől azért nagyon messze van.

Komfortos első ülések, meglehetősen magas üléspozícióval, csodát ne várjunk a hátsó sortól, a tengelytáv azonos a 208-aséval Komfortos első ülések, meglehetősen magas üléspozícióval, csodát ne várjunk a hátsó sortól, a tengelytáv azonos a 208-aséval

Ha netán le akarnánk térni a szilárd útburkolatról, akkor a nagy hasmagasság mellett a Peugeot szerint a Grip Controlra is számíthatunk. A forgókapcsolóval aktiválható ötféle üzemmód annak megfelelően állítja a kipörgésgátló beavatkozási szintjét és módját, hogy milyen talajon megyünk (standard, terep, hó, homok, kikapcsolt ESP-módok). Én személy szerint ezt egy kisebbfajta szemfényvesztésnek tartom, mert egy ilyen rendszer az összkerékhajtást sosem tudja majd helyettesíteni, de a felmérések szerint a szabadidőautók vásárlóinak oly kis százaléka használja ki a négykerékhajtást, hogy a Peugeot elvetette azt. Persze 4×4-es hajtással az 1,6-os dízel 1180 kg-os tömege és a 6,0 literes alatti fogyasztás is csak utópia lenne.

Le a kalappal! 1,2 m3 a raktér maximális befogadóképessége Le a kalappal! 1,2 m3 a raktér maximális befogadóképessége

Az ára miatt biztosan nem marad el az autó sikere, ugyanis a 3 790 000 milliótól elvihető alapmodell (82 lóerős, 1,2-es benzinmotor) a kategória egyik legolcsóbbja, míg a 115 lovas dízel 5 170 000 forintja sem nőtt a hasonszőrű motorral ellátott ellenfelek fölé.

Feszes futóműve miatt jó minőségű úton mozog otthonosan az újdonság Feszes futóműve miatt jó minőségű úton mozog otthonosan az újdonság

TETSZETT
– takarékos, nyomatékos motor
– kiváló úttartás
– közvetlen kormányzás
– alacsony csomagtérperem

NEM TETSZETT
– túl kicsi kormánykerék
– műszerek elhelyezése
– nem rendelhető automata váltó (e-HDi 115)

ÖSSZEGZÉS
Jól sikerült darab a 2008-as: képességei alapján minden esélye megvan, hogy a kategória egyik élmenője legyen. A magasan elhelyezett műszerfal és a túl kicsi kormánykerék a 208-as után is megszokást igényel.

Peugeot 2008 1.6 e-HDi 115
Összlökettérfogat: 1560 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 84 kW (115 LE) 3600/perc
Max. forgatónyomaték: 285 Nm 1900-2750/perc

Hossz./szél./mag.: 4159/1739/1556 mm
Tengelytáv: 2538 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1477/1488 mm
Fordulókör: 11,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1180/528 kg
Csomagtér: 350/1194 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,4 s
Max. sebesség: 188 km/h
Város/országút/vegyes: 4,7/3,6/4,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 105 g/km
A modell alapára: 3 790 000 Ft (1.2 VTi)
A tesztelt verzió ára: 5 170 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!