Meg vagyok győződve, hogy ha egy designcsapat egy kis vagy kompakt szedán tervezését kapja feladatul, nehéz helyzetben érzik magukat, mert egy bizonyos hosszúság alatt szinte lehetetlen harmonikus hátsót rajzolni. Így aztán nem meglepő, hogy a formás Astra Sedan 4658 mm hosszú, azaz 20 centivel nagyobb az ötajtósnál. Kimondottan ritkaság a kategóriában az ennyire jól sikerült farrész, amiben szerepe van annak is, hogy a tetővonal ívesen lejt, illetve hogy a csomagtérfedél éle olyan, akár egy spoiler.

Vaskos, nagy átmérőjű kormányt forgat az Astra sofőrje Vaskos, nagy átmérőjű kormányt forgat az Astra sofőrje

Akkor viszont kisebb csalódás éri az embert, amikor a csomagteret felnyitja. Eleve nem túl jó megoldás, hogy csak a műszerfalról (gombbal) vagy kulcsról (távirányítással) nyithatjuk a fedelet, de az igazi probléma, hogy hiába a kategória egyik leghosszabb autója az Astra Sedan, a 460 literes csomagtér nemcsak a vetélytársakéhoz viszonyítva átlag alatti, hanem az elődjénél is kisebb (-30 liter). De említhetném azt is, hogy a vaskos lökhárító miatt magasra kell emelni a csomagokat, vagy hogy a zsanérok feleslegesen nagy helyet rabolnak el a hasznos befogadóképességből. Szerencsére a bővítés egyszerű, a támlák 60:40 arányú döntésével 1010 liter lehet a raktér maximális mérete.

Extralistája az Insigniáét mintázza

A beltér dimenziói sem kápráztatják el az embert, a fejtér és a lábtér a második sorban lehetne nagyobb, az viszont kétségtelen, hogy az ülések hosszú úton is igen kényelmesek, főleg elöl. Az Astra belsejének kidolgozási minősége több mint meggyőző, e tekintetben egyértelműen a kategória élvonalába tartozik, ám a középkonzol nagyon zsúfolt, így időbe telik, mire minden kézre áll.

Az extralistát elnézve nekem úgy tűnik, mintha a high tech opciókra nagyobb hangsúlyt helyezett volna az Opel, mint a csomagtartóra. Elképesztő, hogy egy kompakt, nem prémium szedánhoz olyan tételek legyenek elérhetők, mint az automatikus fékezésre képes, adaptív sebességtartó automatika, a ráfutásra figyelmeztető rendszer, a holttérfigyelő, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, a táblafelismerés, vagy a szembejövő forgalmat érzékelő, automata vezérlésű távolsági fényszóró. Ezekért persze borsos felárat kérnek, de a lehetőség minden Astra-vásárlónak adott…

A Sedan helykínálata átlagos A Sedan helykínálata átlagos

Ami a vezethetőséget illeti, az 1,4-es, 140 lóerős turbómotorral nem tartogat nagy meglepetéseket az autó. Hosszúra áttételezett hatfokozatú váltója ellenére a legtöbb forgalmi szituációban elegendő az ereje, s ha nem sajnáljuk pörgetni, magas fordulaton dinamikussá válik. Egyedül a tompa gázreakciót érheti kritika, mert az 1,4-es turbó kifejezetten halk és nem is nevezhető iszákosnak, hiszen nagyrészt városi forgalomban, hidegben sem evett többet 8,0 liternél. Ebben szerepet játszik a start-stop rendszer is, amely érdekes módon korán „lelövi” a motort: hidegindítás után nem várja meg, amíg az aggregát eléri az üzemi hőfokot. Kellemes volt viszont a futómű, amely annak ellenére egészen jól bírta a keresztbordákat és az egyéb útegyenetlenségeket, hogy már-már túlzóan nagy, a komfortot nyilvánvalóan rontó, 18 colos felnik voltak a tesztautón.

Elődjénél kisebb csomagteret (460 liter) kínál a lépcsőshátú Elődjénél kisebb csomagteret (460 liter) kínál a lépcsőshátú

Az új Astra Sedan árai pontosan megegyeznek az ötajtós modellével, vagyis az anyagiak helyett inkább az egyéni preferencia dönt majd a két verzió között. A négyajtós bázismodell 4,7 millió forintja és a tesztben szereplő 140 lóerős modell 5,18 millió forintos alapára is a nagy vetélytárs VW Jettához igazodik (1.2 TSI 4,89 millió Ft, 1.4 TSI 5,16 millió Ft). Az Astra alapellátmánya többek között CD-s rádiót, manuális klímát és első elektromos ablakemelőket tartalmaz.

Az újdonság motorpalettája 95-től (1.3 CDTI) 180 lóerőig terjed (1.6 Turbo) Az újdonság motorpalettája 95-től (1.3 CDTI) 180 lóerőig terjed (1.6 Turbo)

TETSZETT
– harmonikus forma
– beltér kidolgozása
– biztonsági felszerelések

NEM TETSZETT
– csomagtér mérete
– helykínálat a második sorban
– túlzsúfolt középkonzol

ÖSSZEGZÉS
Kevés kompakt szedán van, amelynek ennyire sikkes a külseje, de a csomagtartó mérete a konkurensekhez és az elődhöz viszonyítva sem túl nagy. Ettől függetlenül a beltér igényessége és a rendelhető extrák sokasága is jó pontot jelent.

Opel Astra Sedan 1.4 Turbo
Összlökettérfogat: 1362 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 103 kW (140 LE) 4900-6000/perc
Max. nyomaték: 200 Nm 1850-4900/perc

Hossz./szél./mag.: 4658/1814/1500 mm
Tengelytáv: 2685 mm
Fordulókör: 11,5 m
Nyomtáv elöl/hátul: 1544/1558 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1393/482 kg
Csomagtér: 460/1010 l
Üzemanyagtank: 56 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,2 s
Maximális sebesség: 207 km/h
Város/országút/vegyes: 7,2/4,7/5,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 142 g/km
Alapár (1.4, 100 LE): 4 700 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 5 180 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!