Érdekesen alakult a Toledo története, ugyanis a lépcsőshátú karosszériájú első két generáció sikert sikerre halmozott, majd jött az egyterűs jellegű harmadik nemzedék, amely nem tudta megismételni az elődök eladási adatait. Így a Seat visszakanyarodott oda, ahol az egész sztori elkezdődött még 1991-ben: ismét piacra dobtak egy lényegében egyszerű, kedvező árú modellt, amely minden szélsőségtől mentes és józan formával rendelkezik. Így aki a Seattól a temperamentumos külsőt szokta meg, az lehet, hogy csalódni fog, azonban a célszerűség fontosabb volt a sportos íveknél.

A karosszéria érdekessége, hogy a Skoda Rapid testvérmodellhez hasonlóan a Toledo is csak „látszatra négyajtós”. A csomagtérajtó az üveggel együtt nyílik fel, ez pedig nagyon előnyös a pakolhatóság szempontjából, arról nem is beszélve, hogy az 550 literes alaphelyzeti befogadóképességet néhány kombi is megirigyelhetné, akárcsak a bővítés utáni 1,5 m3-es értéket.

A látvány helyett a funkcionalitásra gyúrt a Seat A látvány helyett a funkcionalitásra gyúrt a Seat

Az utastérben érezni, hogy a Toledo esetében fontos volt a költségoptimalizálás. Minden a helyén van, az ergonómia úgy, ahogy van, jó, a felhasznált anyagokon azonban látszik, a fejlesztőket szoros pórázon fogták. Egyedül azzal nem sikerült megbarátkoznom, hogy a hátsó villanyos ablakokat elöről nem lehet vezérelni.

Termetesebb utasoknak is elegendő a lábhely a Toledóban, a kabinszélesség azonban lehetne valamivel nagyvonalúbb Termetesebb utasoknak is elegendő a lábhely a Toledóban, a kabinszélesség azonban lehetne valamivel nagyvonalúbb

A kategóriában hatalmas, 2602 mm-es tengelytávolság jóvoltából nem túlzás a gigászi jelzőt használni a lábtérre, 190 centis utas térde könnyedén elfér az ugyanekkora vezető mögött. Széltében viszont már nem tágas a Seat, pontosabban, ekkora lábtérhez nagyobb kabinszélességet vártunk volna. Ha ezen sikerült túltenni magunkat, kellemes meglepetés érheti az utasokat, mert az ülések elöl-hátul kényelmesek, és a tárolóhelyek száma is példaértékű, akárcsak a VW-konszern legtöbb modelljében.

Öblös a poggyásztér, az ötödik ajtó pedig kellően magasra nyílik Öblös a poggyásztér, az ötödik ajtó pedig kellően magasra nyílik

Nem okozott csalódást a Toledo vezethetősége sem, amiben oroszlánrésze volt a 105 lóerős 1.2 TSI blokknak. A megannyi típusban bizonyított benzines turbómotor a 85 lóerős TSI-vel ellentétben hatfokozatú váltóval készül, ami nemcsak a rugalmasságra, hanem a fogyasztásra is jótékony hatást gyakorol. Vegyes használatban 6,7 litert fogyasztott a Toledo, ami a menetteljesítmények fényében egészen jó, hiszen a 175 Nm-es nyomatékkal jól gyorsul az autó, és végsebessége is magas (195 km/óra). Némi turbólyuk ugyan itt is érezhető, de a rugalmasság bőven kárpótol ezért.

„Olcsóautónak” kicsit drága a Toledo

A Toledo – akárcsak a Skoda Rapid – hátul egyszerű csatolt lengőkaros futóművel érkezik, amivel persze nincs probléma, de a lágy rugózás és a feszes csillapítás kombinációja azt eredményezi, hogy a keresztbordákkal hadilábon áll az autó. A kormányzás és a sebességváltó működése mintaszerű, utóbbi karja rövid utakon siklik egyik fokozatból a másikba. Ami az anyagiakat illeti, a bázismodell 3,3 millió forinttól vihető haza, míg a tesztelt 105 lóerős TSI 4,6 millió forintot kóstál. A turbómotoros modellhez többek között alapáron jár a klímaberendezés és az elektromos tükörmozgatás is. Vagyis egy kívánatos motor-felszereltség konfigurációban egyáltalán nem olcsó a Seat újdonsága.

A 21 590 forintos felárért kínált hátsó ablaktörlőre érdemes beruházni A 21 590 forintos felárért kínált hátsó ablaktörlőre érdemes beruházni

TETSZETT
– tágas csomagtér
– hátsó lábhely
– rugalmas, takarékos motor

NEM TETSZETT
– kabinszélesség
– rideg anyagok
– elöről nem vezérelhetők a hátsó ablakok

ÖSSZEGZÉS
A komor és kissé egyszerű beltérrel ugyan barátkozni kell, de a Toledo praktikus és jól használható autó. Az 1.2 TSI motor 105 lóerős változata ideálisnak tűnik, hiszen kellően dinamikus és egyben takarékos is.

Seat Toledo 1.2 TSI 105
Összlökettérfogat: 1197 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbó
Max. teljesítmény: 77 kW (105 LE) 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 175 Nm 1550-4100/perc

Hossz./szél./mag.: 4482/1706/1461 mm
Tengelytáv: 2602 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1463/1500 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1175/460 kg
Csomagtér: 550-1490 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,4 s
Max. sebesség: 195 km/h
Város/országút/vegyes: 5,0/4,2/6,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 125 g/km
A modell alapára: 3 295 880 Ft (1.2 MPI)
A tesztelt modell ára: 4 590 010 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!