Közel 14 centivel magasabb a Caddy, a feszes futóműhangolásnak köszönhetően azonban még tempós kanyarvételnél is stabil marad. A lágy hangolású Lodgy érezhetően jobban dől. Fotó: Stefler Balázs

Akinek egyszerű, célszerű és elérhető árú autóra van szüksége, biztosan számításba veszi a Daciát. Nem csoda, hogy az állami támogatással értékesített hétülésesek között előkelő helyen szerepel a Lodgy, a 2,5 millió forintos kedvezmény azonban a drágább riválisokat is közelebb hozta a nagycsaládosokhoz. A vadonatúj Volkswagen Caddy ugyanazt a vevőkört célozza meg, kíváncsiak voltunk, hogy a hétüléses Life kivitel képes-e rálicitálni a Lodgyra a számottevő felárért cserébe?

Láthatóan olcsóságra törekedtek a Daciánál, de ez nem ment az ár/érték arány rovására. A képernyő alacsonyan van, nehézkes egy kézzel nyitni a csomagtartót

Stílus, formaterv
Ebben a kategóriában nem a külső megjelenés alapján döntenek a vásárlók, több millió forint elköltése esetén mégsem mindegy, hogyan mutat majd az új családtag. A Lodgy esetében a Stepway kivitel terepes kiegészítői alaposan feldobják az összképet, a műanyag betét még a kevésbé mutatós hátulnézetet is feljavítja. Látványosak a „15th Celebration” felszereltséghez járó könnyűfém felnik, de a Ferrit-kék metálfényezés is megéri a 145 000 Ft-os felárat. Nincs szégyellnivalója a Daciának, a ma már ritka billenős kilincseken, illetve a csomagtartó kissé nehezen kezelhető, nyomógombként használatos zárján kívül nem marad alul az eredetileg haszonjárműnek tervezett Caddyvel szemben.

Ingerszegény a kemény műanyagokból álló Volkswagen műszerfal, egyhangú a vezető környezete. Vannak praktikus rekeszek és üvegtető

A Volkswagen sem vonzó vonalvezetésével, hanem letisztult formavilágával különbözteti meg magát, az ID.3 stílusát követő lámpák miatt szinte már túlzottan egyszerűnek tűnhet a külseje. Ezt ellensúlyozza az első lökhárító mintás betétje és a hátsó ablakkal egybeolvadó, különleges látványt nyújtó hátsó lámpa, de mindkét autó egyértelműen a praktikum jegyében született. A Caddy összeállításakor is fontos a szín kiválasztása, a tesztautó Costa Asul kék metálfényezése családi autóhoz való, igaz, 344 170 Ft-ba kerül. A Daciától nem, a Volkswagentől viszont szokatlan a kopogós műanyag belső. A Caddy műszerfala ugyan korábban is teherautós volt, az új generációnál nem is törekedtek a nívós anyaghasználatra, ezzel döntetlenre hozva az állást a német és a francia származású autó között. Utóbbi a vidámabb hangulatú, mert a Stepway dekorációkat a 15 éves jubileumi modell kárpitozásával egészítették ki.

Leghátul is méretes üléseket és elég helyet tartogat a Dacia, a langalétáknak alacsony lehet a hátsó ülés

Utastér, praktikum
A külső és a belső méretek közötti összefüggés nem mindig törvényszerű, de a Caddy – jól látható – extra magassága egyértelműen meglátszik a fejtér méretén, ami jó hatással van a pakolhatóságra és a raktér maximális méretére. Ebben a Dacia sem teljesít rosszul, viszont a Caddy utastere légiesebb, ez a nagyméretű üvegtetőnek is köszönhető. Sajnos kinyitni és árnyékolni sem lehet, így leginkább a hűvös hónapokban előnyös, viszont a Daciához ilyen tétel egyáltalán nem kérhető. A Lodgy tesztelt csúcsmodelljéhez az ülésfűtés (50 000 Ft), a hátsó parkolóradar tolatókamerával (50 000 Ft), a normál méretű pótkerék (50 000 Ft) és a bővített Kelet-Európa térkép (30 000 Ft) a rendelhető extra, de mivel a legfontosabb elemek benne vannak, nem lehet okunk panaszra. Minden kütyünél többet ér, hogy a két kivehető hátsó ülés szinte teljes értékű, méretük és a hely is elég nagy ahhoz, hogy felnőttek is elférjenek a harmadik sorban, miközben a sínen csúsztatható középső sor még magasabbak számára is kényelmes beállításban marad. A hátsó ülés támláját ledöntve a bejutás sem probléma. A Caddy harmadik üléssorát sajnos nem ilyen könnyű megközelíteni, és a szintén kivehető üléseket is inkább gyerekekre méretezték, pedig a márkára jellemző ergonómia jegyében egy nagyságrenddel komfortosabb a Lodgynál. A franciák ügyeltek rá, hogy a leghátul ülők légszomját legalább egy kibillenthető ablakkal csillapítsák, és a hosszabb utastérnek köszönhetően két felhajtott ülés esetén is több hely marad szabadon a Dacia csomagtartójában.

Felnőttek számára a két hátsó csak szükségülés a Caddyben. Széles a hely és óriási a fejtér a második sorban

Hajtáslánc, vezethetőség
Karakterét tekintve nem is lehetne különbözőbb a Dacia 1,33 literes benzinese és a VW 2,0 literes dízele, de az biztos, hogy mindkét motor a legjobbak közé tartozik saját méret- és teljesítménykategóriájában! A Lodgy erőforrása számos Renault-ban, Nissanban és Mercedesben bizonyította már képességeit, vibrációmentesen jár és alapjárat közelében sem hervadt, ha pedig elkezdjük pörgetni, egészen dinamikus lesz – vicces, hogy a Lodgy fordulatszámmérőjében még mindig nincs piros mező! A VW a 2,0 literes TDI 122 lóerős verziójával – a nagyon hosszú váltóáttételezés miatt – nem annyira fürge, mint a Dacia, de csendességével és a vaskos nyomatékkal jó pontokat szerez. Hogy a dízel VW jól fogyaszt, az tulajdonképpen borítékolható volt (5,6 liter/100 km-es tesztátlag), de az már sokkal inkább kellemes meglepetésként ért minket, hogy a Dacia 6,7 literes értékkel zárta a tesztprogramot. Városban igazából csak minimális a különbség a két modell között, és inkább az autópályázásnál billen a mérleg nyelve egyértelműen a német modell felé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bármennyire is szimpatikus a Lodgy, a hangszigetelés, a sebességváltó, a futómű és a kormányzás terén a Caddy egy másik ligában játszik, a VW egészen egyszerűen finomabb autó benyomását kelti. Bár a két modell futómű-felépítése azonos (elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros felfüggesztés), a Dacia a viszonylag szerény szervórásegítésű kormánnyal és a puha rugózással kissé kontrasztos. Ehhez képest a Caddy karosszériadőlése minimális, viszont rugózási komfort terén nem nyújt kevesebbet a Lodgynál.

Könnyen kezelhetők a Dacia ülései, nem csak a támlák dönthetők, az ülőlapok is felhajthatók. Feltűnően kevesebb hely marad a Caddy két pótülése mögött, és csak a támláikat lehet ledönteni

Ár, felszereltség
A Dacia árlistáját böngészve nem sok kérdése marad az érdeklődőknek. Egyrészt a Stepway kivitel 5 949 000 Ft-os ára egy igazi bomba ajánlat, másrészt az extralista nem éppen hosszú. A Stepway bázisváltozata alapáron adja többek között a manuális klímaberendezést, a tempomatot, a könyöktámaszt és a 16 colos könnyűfém felniket is, de ha valakinek nem kell a szabadidő-autós körítés, akkor a Lodgyt már 5 499 000 Ft-ért is haza lehet vinni – érdekes, hogy az 1,5-ös dízellel olcsóbb, mint az 1,33-as benzinessel, illetve hogy a hétszemélyes kialakítás alapáras.

Mindkét modell választható benzines és dízelmotorral, a Dacia még olcsóbb is lenne az 1.5 dCi-vel felszerelve

A VW konfigurálása jóval szövevényesebb, például a 122 lovas dízelt eleve csak a Life kivitelhez lehet párosítani, ráadásul az importőri akciók verziónként eltérőek. A 75 lovas alapmodell árából 1,1 millió Ft-os kedvezmény jön le (7 747 360 Ft), a 122 lóerős kivitel listaárából viszont már 1,95 millió Ft-os összeget is megspórolhatunk (8 545 740 Ft). De ezzel együtt is meglehetősen öntudatos a Caddy árképzése, még úgy is, hogy a VW a Dacianál az említett tételeken felül többet ad, elsősorban a biztonsági segédek terén: a sávtartóért, a vészfékező Front Assistért (gyalogos- és kerékpáros-felismerő funkcióval) és a fáradtságérzékelőért sem kell plusz pénzt fizetni. Az sem mellékes, hogy a VW-nél akár egy fél Lodgy árát is el lehet költeni extrákra, hiszen az állami támogatás igénybevételéhez nélkülözhetetlen harmadik üléssorért több mint 467 360, a panorámatetőért 520 700, a full-LED-es fényszórókért 628 650, a drágábbik navigációért pedig 1 122 680 Ft-ot kérnek.

Dacia Lodgy
TETSZETT
• kedvező ár
• pótülések
• takarékos benzinmotor
NEM TETSZETT
• karosszériadőlés
• 3 csillagos törésteszt

Volkswagen Caddy
TETSZETT
• vezethetőség
• ergonómia
• hajtáslánc
NEM TETSZETT
• anyagminőség
• hátsó üléssorok szellőzése

ÖSSZEGZÉS
Racionális érvek mentén egyértelműen a Lodgy számít jobb vételnek, hiszen gyenge pontjait a jóval kedvezőbb vételárral bőven ellensúlyozza, ergonomikusabb utastere és kifinomultabb műszaki megoldási miatt azonban a Caddy mellett is éppen elég érv szól ahhoz, hogy sokan kifizessék érte az árkülönbözetet.