Fotó: Stefler Balázs

Ha van olyan terepjáró, amely gazdag történelmi múlttal büszkélkedhet, az a legendás Jeep, hiszen a második világháborúban maga is részt vett a történelem formálásában. Jelenleg az olasz és francia együttműködéssel létrejött Stellantishoz tartozik a márka, amerikai gyökereit azonban nem csak megtartotta, le sem tagadhatná!

Tágas és jó minőségű az utastér, hasznosak a nagy külső tükrök. A digitális kijelzőn sokféle, terepezés során hasznos információ jeleníthető meg

A Fiattal közös műszaki alapokra épülő, Olaszországban gyártott Renegade-del ellentétben a Wranglert a michigani Auburn Hillsben fejlesztették, és az ohiói Toledóban gyártják, erről árulkodik a csomagtérajtó matricája. Tény, hogy a jogtulajdonos szívből igyekszik fenntartani a Jeep kultuszát, ami az autóban található tucatnyi szellemes részleten is tetten érhető, de mindez mit sem érne egy hiteles autó nélkül. Az új generáció már első látásra szimpatikussá válik, hiszen úgy őrizte meg a jól ismert, már régóta klasszikusnak számító karakterét, hogy közben minden téren sikerült modernizálni. A 190 000 Ft-os felárért kínált Hellayella sárga pasztellszínben kifejezetten jól mutat a rövid és platós (Gladiator) karosszériával is választható széria. Bár vannak konzervatív árnyalatok az árlistában, egy ilyen látványos autót érdemes a feltűnő színek egyikében választani.

Átlagos tartást adnak az első ülések. A középső fejtámla pohártartóként is használható

Fontos, hogy milyen fényezés mellett döntünk, mert az utastérben látszik majd a fém alkatrészeken. Ezért is meglepő, hogy a Rubicon felszereltség esetén a külső színtől függetlenül matt piros betét kerül a műszerfalra. Ettől eltekintve, miután a kapaszkodó segítségével bemászunk a vezetőülésbe, egy látványra és anyagminőségre is kidolgozott, igényes belsőt látunk. Ebben a Jeepben is nagy gondot fordítottak a részletekre, még a gombok és kapcsolók is stilizáltak, itt minden a masszív, terepes igénybevételről szól, nem csak a kapaszkodó, más felületek is gumírozottak. A központi érintőképernyő 4:3-as képarányával a régi időkre emlékeztet, ilyen az analóg műszeregység, melyben egy multifunkciós kijelző kapott helyett, de említhetjük az elődökéhez hasonló üléspozíciót, vagy az általános belső hangulatot is. Olyan érzés, mintha csak egy 80-as, 90-es években gyártott Wranglerben ülnénk, erre erősítenek rá a sík üvegek és a nagy, szögletes külső tükrök is. Utóbbiak egy átlagos tükörnél sokkal hasznosabbak, és a kis műszerfalnak köszönhetően a kilátás is jobb az átlagosnál.

A kivehető paneleken kívül a tető többi része és az ajtók is viszonylag egyszerűen leszerelhetők a Wranglerről

A szögletes karosszériában a helykínálat is megfelelő, de nem pazarló, a kétfelé nyíló ajtón át hozzáférhető csomagtartó praktikus. Ennek a megoldásnak is jó oka van, a karosszériaelemek ugyanis több lépcsőben leszerelhetők a Wranglerről. Reteszek oldásával kivehető a két első tetőelem, leszerelhető a hátsó üléssor és a csomagtartó feletti elem, sőt, az ajtóktól is meg lehet szabadítani, ilyenkor az egyébként is jól látható bukókeret garantálja a biztonságot. Említettem, hogy az ülésbe fel kell mászni, olyan magasan ülünk, hogy több SUV-nek is a tetejét látjuk a kormány mögül. A lábtámasz hiánya feltűnő, cserében mindkét oldalon kényelmesen könyökölhetünk. Utazásra is alkalmas a Jeep, többféle tárolórekeszt, hálós zsebet is találunk, nem hiányoznak a töltők és a különböző bemenetek sem.

Súlyos alkatrész a kívülről rögzített motorháztető

Bár a ballonos terepgumik súrlódása és zúgása jól hallható az utastérben, mindegy, hogy városban vagy autópályán járunk, a zajszint nem emelkedik a kínálat egyetlen, 2,0 literes, négyhengeres, 272 lóerős, turbós benzinmotorja is annyi életjelet ad, hogy érezzük, nagy erőtartalékai vannak. A széria 8 fokozatú automatikus váltó ügyesen osztja be a teljesítményét, alkalmazkodik a különböző helyzetekhez, épített úton és terepen is megállja a helyét, gyorsan, finoman kapcsol. Arra viszont számítani kell, hogy egy vérbeli terepjáró elsősorban laza talajon van elemében, az alvázas, merevtengelyes konstrukció és a terepgumik okozhatnak meglepetést aszfalton. A rezonanciákon, vibrációkon túl figyelmet igényel a korlátozott tapadás, hátsókerékhajtás (2H) választása esetén a körforgalomban is könnyedén kitör a hátulja, úthibákon áthaladva imbolygásra hajlamossá válik, vezethetőség tekintetében tehát a hasonló felépítésű terepjárókra jellemzően viselkedik.

Közel duplájára bővíthető a csomagtartó, a biztonságról bukócső gondoskodik

Ez persze azt is jelenti, hogy nehezen lehet zavarba hozni. Ami műúton hátrányt jelent, az homokon, sárban vagy sziklákon hirtelen előnnyé válik. Az ötállású terepváltó (lásd keretes írásunkat!) mellett kapcsolható differenciálzár és szintén gombnyomásra ki-be akasztható első stabilizátor teszi észszerű keretek között megállíthatatlanná. Ha már a megállásnál tartunk, a fékpedál érzete ugyan kissé gyenge, megfelelő erővel előcsalogatható a kívánt fékhatás. Nem meglepő, sőt, attól hiteles, hogy klasszikus, gépszerű a kezelhetősége. Tömege és tudása alapján szintén nem vártunk spórolós fogyasztási értékeket, a tesztprogram során mért 12,4 literes átlaggal azonban elégedettek voltunk, hiszen egy rátermett célszerszámról van szó. 90 km/óra körül akár 10,0 literrel is beéri, a városi közlekedés, a sztrádatempó és a terepezés viszont növeli az energiaigényt.

Ha nincs elég hely az ajtónak, az ablakon át is elérhető a csomagtartó

Lehet, hogy hajtáslánc szempontjából szűk a választék, a felszereltségek és gyári kiegészítők között azonban bőven mazsolázhatunk. A rövid alapmodell 15 350 000 Ft-tól konfigurálható, a kínálat csúcsán pedig a 80th Anniversary kivitel áll 20 280 000 Ft-os árcédulával.

Úttalan utakon van elemében a Wrangler, a Rubicon kivitelhez terepgumik járnak

TETSZETT
• külső-belső formaterv
• sokoldalú karosszéria
• ütőképes hajtáslánc
NEM TETSZETT
• könnyen koszolódó tolatókamera
• gördülési zaj

ÖSSZEGZÉS
A piac egyik legjobb és legvagányabb terepjárója 80 év után is jó formában van. Az aktuális generáció komfortosabb és okosabb, miközben semmit sem veszített a tudásából, illetve az amerikai és európai vevőket egyformán vonzó karakteréből. Bár elsősorban terepre szánták, egy kis kompromisszum árán aszfalton is megállja a helyét.

Jeep Wrangler Unlimited Rubicon
Összlökettérfogat: 1995 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 200 kW (272 LE) 5250/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 3000/perc
Hossz./szél./mag.: 4882/1894/1848 mm
Tengelytáv: 3008 mm
Nyomtáv elöl/hátul: n.a./n.a. mm
Fordulókör: 12,3 m
Saját tömeg/teherbírás: 2013/561 kg
Csomagtér: 548-1059 l
Üzemanyagtank: 81 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,9 s
Max. sebesség: 159 km/h
Átlagfogyasztás (WLTP): 10,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 12,4 l/100 km
CO2-kibocsátás (WLTP): 265-272 g/km
A modell alapára: 16 580 000 Ft (2.0 Sport, 272 LE)
A tesztelt verzió ára: 19 420 000 Ft

TEREPGYAKORLAT
A hosszú karosszériájú Wranglerek közül a tesztelt, Rubicon kivitel büszkélkedhet a legjobb terepjáró képességgel. 252 mm-es hasmagassága, 762 mm-es gázlómélysége és elöl 36, hátul 31,4 fokos terepszöge, illetve 20,8 fokos rámpaszöge önmagában is előnyös, azonban a két differenciálzár, a kiiktatható első stabilizátor és az ötállású terepváltó az igazi fegyver a sofőr kezében az akadályok ellen. A 2H állás csak száraz aszfalton javasolt, a 4H Auto akár nedves aszfalton is bevethető, ugyanis a hátsó kerekek tapadásvesztése esetén az elsőkre is küld nyomatékot.

A 4H PT fokozat maximalizálja az első tengelyre jutó nyomatékot, és az első-hátsó kerekeket azonos fordulatszámú forgásra kényszeríti, ezért alapvetően csak laza talajon használható. A férfias erőt kívánó kart akár 72 km/órás tempónál is át lehet húzni az egyik állásból a másikba, ezt azonban érdemes inkább álló helyzetben elvégezni, mert könnyen károsodhat az osztómű. A vontatáshoz szükséges N, vagyis üres álláson kívül van még egy 4L összezárt négykerékhajtási fokozat is, ezt viszont elsősorban álló helyzetben, esetleg 3-5 km/órás gurulás közben szabad aktiválni.