A méreteiben és alapjaiban csak keveset módosult autó egyéb területeken hozott változást az előző szériához képest. Az erősen átdolgozott orr-rész új lámpákat, vízszintesen rácsozott hűtőmaszkot és a korábbinál jóval karakteresebb első lökhárítót kapott. Ha az autó oldalát szemléljük, nem sok érdemi újítást fedezhetünk fel, csupán a könnyűfém kerektárcsák tudatják, hogy a Punto már a harmadik ruhát öltötte magára. Az ötajtós kivitel hátsó lámpái majdnem teljesen azonosak az előd tetszetős, álló lámpatesteivel, sőt a lökhárítót is csak leheletnyit szabták át. A három ajtóval gyártott kis Fiat fara viszont jóval sportosabban fest, mint a második szériáé. A lámpák aljára biggyesztett toldatnak, illetve a rácsozott hátsó lökhárítónak ugyan nem sok gyakorlati szerepe van, de a mögöttünk állók sportos kis méregzsákot látnak.

Fekete és fehér

Az utastér vegyes érzelmeket vált ki. Úgy tűnik, hogy a szabványosnak tekinthető vásárlói kritériumoknak igyekezett megfelelni a gyártó, így a kevésbé hangsúlyos vagy nem szembetűnő részletek olaszosan kidolgozatlanok. A végletek azonnal észrevehetők. A két oldalsó szellőzőrostély designja nem kis fejtörést okozhatott a tervezőknek, a középen elhelyezett levegőbeömlők mégis a 80-as éveket idézik. Az üléskárpitok anyaga, színe és tapintása kategórián felüli, sőt az oldaltartás és a kényelem is kifejezetten jó, de az ülésállítás karja olyannyira idomtalan és láthatóan gyenge, hogy könnyedén nyerhetne citromdíjat. A kormány tetszetős, multifunkciós gombjai jól elhelyezettek, ezzel ellentétben a váltógomb fogása kifejezetten irritálja a kezet, a felhasznált anyag pedig bántja a szemet. A műszerfal stílusa fiatalos, színei jól eltaláltak, de amit nyerünk a réven, vesztjük a vámon, hiszen az illesztések évtizedekkel ezelőtti olasz mentalitást tükröznek.

A bőség zavara

A motorizáltság terén joggal lehet büszke magára a torinói gárda. A frissen bemutatott 1,3-as, 16 szelepes Multijet common-rail dízelmotor csendes és fürge. A gyárilag megadott 13,4 mp-es gyorsulás rövid ismerkedés után megközelíthető volt, a hosszú és tempós próbaút során pedig alig mozdult az üzemanyag mennyiségmerőjének mutatója. Öngyújtós erőforrásként az 1.9 JTD és az 1.9 Multijet aggregát választható még, amelyek három emberrel az utastérben is lazán elérték a 180 km/órás sebességet. Az öt liter körüli átlagfogyasztás és a hatalmas nyomaték ellenére mégsem számíthatnak nagy népszerűségre magas áruk miatt. A benzines motorpaletta 1,2-es, nyolcszelepes alapmotorja kizárólag városi használatra ajánlott, főleg ha a földgázzal is üzemelő variánst választjuk, amelynek fogyasztása klasszissal alacsonyabb. A 16 szelepes, 80 lóerős 1,2-essel azonban rövidebb vidéki utakat is könnyedén bevállalhatunk. A régóta hiányolt 1368 cm3-es, 16 szelepes Fire motor 95 lóereje nem okozott különösebb meglepetést, a hozzá párosított 6 fokozatú váltó viszont igen, mert autópálya-használatra is alkalmassá teszi az erőforrást. A “méregszákok” kedvelőinek a 130 lóerős, 1,8-as motor bizonyul telitalálatnak. A HGT néven ismert, sportos törpe 8,6 mp alatt éri el a százas tempót, így magasabb fogyasztásért cserében egy kicsit később indulhatunk reggelente. További előnyt jelent a kétféle automatikus sebességváltó. A Speedgear néven forgalmazott, kúptengelyes (CVT) váltó már az előző szériából is ismert, a Dualogic viszont újdonságnak számít a Puntóban. A kuplungolást és a váltást elektromotorok végzik helyettünk, a fokozat kiválasztása pedig történhet automatikusan vagy szekvenciálisan, kézzel.

Pénzért bármit

A Fiat nem titkolt célja, hogy a szegmensre jellemzőnél gazdagabb alap- és extra felszereltséggel tegye vonzóvá megújult kisautóját. Így eshet meg, hogy az autó esőben automatikusan törli ablakát, emelkedőn nem gurul vissza, amíg vezetője a fékről a gázra lép (hill holder). A beépíthető multimédiás központ mobiltelefont, CD- és MP3-lejátszót és GPS-alapú navigációs rendszert is magában foglal. Városban jelenthet könnyebbséget a Dualdrive elektromos szervokormány, amelyet a középkonzolon elhelyezett kapcsolóval aktiválhatunk, így parkolásnál a kormányzáshoz jóval kisebb erőkifejtésre van szükség. A biztonság terén sem szégyenkezhet a legújabb kis Fiat. A két első légzsák minden modellben alapfelszereltség, kivéve az Actual nevű alapverziót, ahol az anyós védelme némi plusz pénzbe kerül. Szintén többletköltség a blokkolásgátló és az ESP, de vigaszt jelent, hogy rendelhetünk kicsúszásgátlót (ASR) vagy fékasszisztenst (HBA) is.

Meglátjuk…

Összességében elmondhatjuk, hogy mindenki megtalálhatja magának a tökéletes összeállítást, amennyiben elnyerte tetszését az új Punto. Ideális lehet családok városi autójának vagy fiataloknak, a kedvező fogyasztású és karakterisztikájú motorokkal pedig valószínűleg céges kisautóként is megállja a helyét. Ha pedig férfiként állunk a Fiat-szalon előtt, s nem a kedvesünk mutat rá a kiválasztottra, mindenképpen a HGT-t vigyük el, mert annak váltója, motorja és futóműve olyan élvezetet nyújt, hogy még a reggeli „ovifuvart” is átvállaljuk majd.