A Scenic egyik erőssége a dizájn. A 20 colos felnik alapáron járnak, a kéttónusú fényezés felára 70 000 Ft

Gyors egymásutánban két generációt is megélt a Renault 1,2 literes turbómotorja, de a károsanyag-kibocsátási előírások szigorodása és a Mercedes-Benz-partnerség kapcsán búcsúznia kell. Az utódja egy, már a németekkel közösen fejlesztett 1,33 literes lökettérfogatú négyhengeres, amely éves szinten több mint egymillió autóba kerül beépítésre, többek között a Kecskeméten gyártott A-osztálynál is ezt használják majd. A Renault kínálatában elsőként a Scenic/Grand Scenic kapta meg az új motort, azonban cikkünk írásakor már kifutó erőforrásnak számít ez a blokk, csak raktárról lehet választani. Az ok: szeptembertől már részecskeszűrővel is felszerelik az erőforrást, hogy megfeleljen az Euro 6d Temp előírásoknak, míg jelenlegi formájában csak az Euro 6b előírásokat teljesíti. Várhatóan némi áremelkedést is von maga után a lépés.

Hosszan előrenyúlik a műszerfal, egyébként jó a vezetési pozíció. Fotó: Hilbert Péter, Balogh Bence

Elméletileg 250 ezer Ft-os lépésekben lehet váltani a teljesítményszintek között (115, 140 vagy 160 LE), a gyakorlatban ennél nagyobb eltéréssel találkozunk, mert a 115 lóerős változat az egyedüli a Life alapszinten, a 140 lóerős motorhoz már be kell fizetni a Zen szintre (+ 300 000 Ft), a 160 lóerős pedig az Intenstől (Zen + 750 000 Ft) kérhető.

Sok kis tárolóhelyet alakítottak ki az utastérben, sínen tologatható a könyöklő többfunkciós tárolódoboza. A kihajtható gyermekfigyelő tükör csomagban elérhető

A középső teljesítményszintet a Scenic karosszériában próbáltuk. Hangtalanul és rezzenéstelenül üzemel, annyiból nem hazudtolja meg magát, hogy a downsizingolt motorokhoz hasonlóan 1500/perces fordulat alatt ez is erőtlen. Azonban nem ugrásszerűen, hanem finoman jön meg a nyomatéka, és erre a jól megválasztott áttételek miatt nem sokkal a haladási sebesség (30, 50, 70 km/h) felett kerül sor. Nem kell tehát rögtön visszaváltani az érdemi gyorsuláshoz, aki türelmes, kevés kapcsolással tud haladni. Azzal is többet tud a korábbi, 1,2-es turbómotornál az 1,33-as, hogy nem fullad ki magas fordulaton, tehát például gyorsforgalmi útra felhajtáskor sokkal hamarabb érjük el a megengedett sebességet.

A csekély lábtér miatt csak gyerekeknek való a harmadik üléssor

A sportos haladás idegen ettől az autótól, magasan van a tömegközéppont, keskenyek az abroncsok; forszírozott tempójú kanyarvételnél erős az alulkormányozottság, és a menetstabilizáló is drasztikusan avatkozik közbe. Az új motor érkezését leszámítva minden maradt a régiben. A második sorban sajnos nem mindenki tud kényelmesen elhelyezkedni, mert az ülőlap nagyon közel van a padlóhoz amely a maga részéről azért van magasan, mert apró tárolófiókokat alakítottak ki benne. Az első ülések közötti konzol elején lévő pohártartók csak akkor használhatók, ha hátratolja az ember az egész egységet, ilyenkor viszont megszűnik a lábtér hátul középen. A csomagtér nagyméretű ajtón keresztül pakolható, nincs rakodóperem, de a messze hátranyúló, fényezett lökhárítóra azért oda kell figyelni parkoláskor.

Zen szinten 150 000 Ft-os extra az egygombos ülésdöntés. Rolós helyett fix kalaptartót kap az ötüléses Scenic

Még nagyobb figyelmet igényel a 22 centivel hosszabb Grand Scenic karosszéria, amely plusz két üléssel és 27 literrel nagyobb csomagtartóval tud többet. A helykihasználása azonban a 7 centivel nagyobb tengelytáv ellenére sem sokkal jobb, már átlagos felnőtteknek is passzentos lehet a második sor, a harmadik pedig csak gyerekeknek való. A 68 kilóval nehezebb karosszériához a kis turbómotor harmadik, 160 lóerős változatát kapta a tesztautó az EDC duplakuplungos váltóval.

Arasznyi helyen látszik ki a turbómotor

Bár egy-két személlyel a hétköznapi közlekedésben kiválóan megállja a helyét dinamizmusával és csendességével, amely többek között a visszafogott tömegnek is köszönhető, az agilisan kapcsoló váltó sem feledteti, hogy utasokkal és csomagokkal együtt használva már kevés a teljesítménye. Ezt a kategóriában élvezetesnek számító vezethetőség és a rossz úton rázós kerékméret ellenére is kényelmes futómű sem ellensúlyozza. Második autónak, a gyerekek fuvarozására és bevásárláshoz azonban ideális választás, divatos külseje gondoskodik róla, hogy apukaként is büszkék lehessünk rá.

Intens szinten a 300 000 Ft-os Techno csomagban elérhető, a Bose csúcsváltozat esetén széria a LED-es fényszóró. 400 000 Ft a Grand Scenic karosszéria felára

Tetszett
• külső-belső hangulat
• csendes és takarékos motor
• vezethetőség
Nem tetszett
• szűkös hátsó sor(ok)
• korlátozott praktikum
• kerékméret

Összegzés
Elődeinél stílusosabb és vagányabb, de kevésbé praktikus családi autó a Scenic negyedik generációja. Háromféle teljesítménnyel elérhető 1,33-as, turbós benzinmotorja kulturált és takarékos, hosszabb utazásra is alkalmas, de még a legerősebb változat sem pótolhatja a nyomatékosabb dízelmotorok terhelhetőségét.