Fotó: Stefler Balázs

Nem, nem vagyok színtévesztő, amikor azt állítom, hogy a képeken valójában egy kék autót látnak – épp csak gyorsabban változik a Dacia márka kínálata, mint amit a tesztautópark le tud követni. A tavalyi év nagy slágere volt a TechRun gazdagon felszerelt modell, amelynek a vörös volt a színe, idén a 15th Celebration modellekkel léptek piacra, amelynél már kék a meghatározó árnyalat. Még 5000 km sem volt a tesztautóban, így érthető, hogy még nem nyugdíjazták – főleg, hogy jó erőben lévő darabról van szó.

3000/perc felett hallható a négyhengeres, alacsony fordulatról húz és fent sem fullad ki

Az 1,33 literes lökettérfogatú turbómotor adja a teszt apropóját, amely 150 lóerővel a márka eddigi legerősebb autójává avatja a Dustert. Esetünkben összkerékhajtás is volt a fedélzeten, tehát nagyon rövid az 1-es fokozat áttétele, minimális terheléssel nyugodtan lehet 2-esből indulni, és egyébként is a megszokottnál egy fokozattal feljebb kapcsolva haladhatunk. Városban nyugodtan használható az 5-ös, ilyenkor extrém alacsony fordulaton üzemel a négyhengeres, de nincs vibráció, és a kapcsolásjelző sem javasol alacsonyabb fokozatot. Az összkerékhajtást csak laza talajon érdemes „összezárni”, mert aszfalton ilyenkor nehéz a kormányzás, oda legfeljebb az Auto mód kell, amelyben szükség esetén küld nyomatékot hátra a rendszer. Az összkerékhajtás miatt magasabban van a raktér padlója, és nincs is alatta fiók, de nem ez rontja a használhatóságot.

Nem a rakodóperem alatt, hanem felette pár centivel húzódik a raktérpadló az összkerékhajtás miatt

A 150 lóerő miatt kifejezetten jól megy a kompakt SUV, a sportos használatot megnehezíti az érzéketlen kormányzás és a nem határozott nyomáspontú fék, de a motor részéről semmi akadálya az ilyesminek: jól húz, 3000-es fordulat felett pedig a szívászajjal keveredő turbófütyülés is megjelenik – egyébként annak ellenére csendes, hogy alig van valami hangszigetelés a motoron. Érthető, hogy feszesebbre hangolták a felfüggesztést, azonban ettől elvész a Dusternak az a varázsa, hogy szinte rezdülés nélkül lép át az úthibákon, jelen esetben már kerülgetni kell azokat. Ez nem fárasztó, de aki például a márka kínálatán belül felfelé lépked, annak ez újdonság.

Könnyű terepre érdemes csak kilátogatni az összkerékhajtású Dusterrel, a hasmagasság 21 centi

TETSZETT
• erős motor
• gazdag felszereltség
• jó ár/érték arány
NEM TETSZETT
• feszes futóműhangolás

ÖSSZEGZÉS
Nincs hiány a motorerőből, de épp ezért nem is lehet a megszokott daciás lazasággal közlekedni a 150 lóerős, összkerékhajtású Dusterrel, hanem a kátyúkat kerülgetni kell. A leánykori nevén TechRun, újabban 15th Celebration nevű felszereltséggel már nem olyan bántó a belső tér egyszerűsége, miközben ár/érték tekintetében továbbra is jó ajánlatnak számít.

Dacia Duster TCe 150 FAP 4WD
Összlökettérfogat: 1333 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 5250/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1700/perc
Hossz./szél./mag.: 4341/1804/1682 mm
Tengelytáv: 2676 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1563/1580 mm
Fordulókör: 10,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1395/450 kg
Csomagtér mérete: 411-1444 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,6 s
Max. sebesség: 198 km/h
Vegyes fogyasztás: 7,0-7,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 160-165 g/km
A modell alapára: 3 299 000 Ft (TCe 100, Access)
A tesztelt verzió ára: 5 649 000 Ft

15th Celebration
2004 júniusában kezdték gyártani az első Logant, amelynek európai piaci bevezetésére 2005-ben került sor – utóbbi dátumra emlékeznek a 15th Celebration elnevezésű limitált szériás modellekkel.

A szabadidő-autós körítésű Stepway (Duster: Comfort) felszereltségen felül Media Nav fejegységet, tolatóradart és kamerát kapnak az autók, az utastérben kék színű részleteket és szürke-kék kárpitot használnak, van pár egyedi dísz is (fóliadísz, küszöbburkolat). A Sandero, Logan MCV, Lodgy és Duster esetén választható a limitált széria.