A műszeregység árnyékolóján lévő tekerőkapcsolókkal a kipörgésgátló és az üzemmódválasztó vezérelhető. Fotó: Hilbert Péter, Lexus

A mikor 1989-ben elkészült a Toyota amerikai piacra szánt luxusmárkájának első modellje, az LS 400-as úgy azonosult a Mercedes-Benz S-osztállyal és a BMW 7-es sorozattal, hogy el is határolódott a németek szellemiségétől, saját képére formálva a felső kategóriát. A hatalmas költségvetésből, óriási energiabefektetéssel fejlesztett újdonság végül megteremtette a saját vevőkörét. Azok választották, akik a japánokhoz hasonlóan másként gondolkodtak. A márka végül Európában is befutott, csúcsmodelljének már az ötödik generációja került piacra, és ma is éppen annyira másként közelít a kitűzött célhoz, mint elődje, csak éppen a módszere más.

Supreme szinttől járnak az elektromos mozgatású masszázsülések. A Kiriko üveg dekorbetét felára 2 100 000 Ft

Végleg szakítottak a márkára sokáig jellemző konzervativizmussal, és a fiatalos sportkupékra szabott formanyelvre cserélték a dobozszerű felépítést. A szépség ízlés dolga, de nem vitás, hogy ma az LS a leglátványosabb a kategóriában. Az utcán döbbent tekintetek kísérik, senki sem egy budai társasházi lakás árát, hanem a letaglózó dizájnt látja benne. Áthallásos nevét sem a pazarlással, hanem a különlegességgel azonosítják, amiben nagy szerepe van a zöld szemléletet propagáló hibrid rendszernek. Utóbbit egy sportmodelltől, az LC-től örökölte, a Multi Stage Hybrid hajtáslánc elődeinél nagyobb teljesítménnyel és jobb vezetési élménnyel kecsegtet.

Nem maradt ki az érintőképernyő az LS-ből sem

A klasszikus luxusautós arányokkal megrajzolt, kupés vonalú karosszéria már az új, GA-L platformra épül. A márkavédjeggyé vált, orsó alakú hűtőrács, a vékony első sárvédő, az egyedi formájú, bi-LED fényszóró mind a tekintélyes méretű LS attraktivitását növeli. Így érthető, hogy globálisan megkétszerezte eladásait a csúcsmodell. Miközben merészebb külsővel hódít, belsejében mer igazán másmilyen lenni. Nagy magabiztosságra vall, hogy az aktuális trenddel szemben a képernyők mérete és száma helyett tradicionális, japán művészi elemekkel tették exkluzívvá az utasterét. Bár első ránézésre alulmarad a high-tech dizájnnal szemben, részleteiben különleges, összességében hasonló minőséget nyújt, nem is említve az elsőosztályú kivitelezést. Nagyvonalúsága minden parkolóhelyen túlnyúló méretei mellett olyan apróságokban nyilvánul meg, mint az ajtónyitásra a kényelmesebb beszállás kedvéért az autót megemelő légrugók, a „vigyázzba álló”, majd elindulás után lesüllyedő hátsó ülések, a be- és kikapcsolás előtt a helyéről kiemelkedő, megvilágított biztonságiöv-foglalat, vagy a tolatásnál becsukódó hátsó árnyékoló, de az ággyá alakítható hátsó ülés és az extra kijelző is csúcslimuzinhoz méltó. Pusztán néhány apróság árnyalja a képet, ilyen a japánosan puha, mégsem elég finom ajtócsukódás, a kisméretű és jófogású, mégis a 90-es éveket idéző, fával és szürke bőrrel bevont kormány. A korai „egérmozikat” eleveníti fel a műszeregység manapság kicsinek számító digitális kijelzője, az idő leolvasásán kívül mindenre jó a szép analóg óra, méretes, igaz, elavult grafikájú a kijelző, és kissé esetlen az érintős kezelőfelület. Lehet, hogy a japánok nagymenők az elektronikában, de könnyebb megérteni őket, ha tudjuk, mennyire ragaszkodnak olyan jól bevált dolgokhoz, mint a VHS-szabvány.

Hiába a tágas belső, hátul a magasabb utasoknak már szűkös a fejtér, cserében többféle masszázsprogram kényezteti azokat, akik elférnek. Kiválóan működik a légkondicionáló, és az ülésszellőztetés sem hagy megizzadni a közepes méretük ellenére is kényelmes bőrülésekben. Mivel a hasonló autók luxusát a műszaki háttér is meghatározza, látszólag előnyben van a Lexus, hiszen a Toyota már öreg rókának számít e téren. A márka számára is új hajtáslánc fontos része az új nyomatékváltó, amely a korábbi e-CVT-vel szemben ezúttal egy valódi, négyfokozatú szerkezetet jelent, melyet úgy programoztak, hogy egy tízfokozatút imitáljon, még váltófülek is kerültek a kormány mögé. A 299 lóerős, 3,5 literes, V6-os szívó benzines és a 180 lóerős villanymotor párosa 359 lóerőt és 350+300 Nm nyomatékot ad le. Nem csak papíron tűnik dinamikusnak az LS 500h, elindulásnál impresszív lendülettel hozható mozgásba, városban autózva sosem fogy ki a szuflából, és sokáig képes tisztán elektromos haladásra. Nagyobb tempónál azonban kiderül, hogy a luxusbálna 2,5 tonnás tömegéhez ennyi erő még éppen elegendő ahhoz, hogy ne legyen alulmotorizált. Természetesen országúton, autópályán is helytáll, mert a valódi váltó nagyobb teret enged a V6-osnak. Lehet, hogy jobban reagál a gázadásra és szabadabban is forog, de a masszív hangszigetelésen át is hallhatóan hangosabban dolgozik a hajtáslánc és a takarékossága is csorbát szenved. A hasonló teljesítményű dízelautóknál 1,5-2,0 literrel is magasabb fogyasztást produkál. Az élményfaktor egy árnyalatnyival valóban erősebb, a kanyarokban egy tömbként mozog, az úthibák közül csak a legdurvábbakkal nem bír el az amerikaisan ringatózó, légrugós futómű, a kormányzás pedig hasonlóan élettelen, (japán) nagyautósan könnyed, mint évtizedekkel a jelenlegi széria előtt. Különcségével együtt vagy éppen amiatt szerethető, karakteres az LS 500h. Ára és tudása versenyképes, még akkor is, ha az extralista böngészése után 40 millió fölé szalad. Lehengerlő megjelenését művészi szintre emelték, ezt azonban csak a japán kultúrára fogékonyak értékelik igazán.

A harmadik féklámpa szépen illeszkedik a hátsó ablak felső éléhez

Tetszett
• általános minőség
• egyéni részletek
• biztonságérzet
Nem tetszett
• nagy tömeg
• sávtartó asszisztens

Összegzés
Nagyvonalú és túlzó, tehát jól sikerült a legnagyobb Lexus. Több részletében különbözik a németektől, ami tudatos tervezés eredménye. A dinamikára hangolt hibrid hajtáslánc sokat tesz a pozitív imidzsért, amit egyedi jellemvonásai tovább erősítenek.

Lexus LS 500h
Összlökettérfogat: 3456 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény (kW/LE/perc): 220/299/6600
Max. nyomaték (Nm/perc): 350/5100
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény (kW/LE): 105/143
Max. forgatónyomaték (Nm): 300
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény (kW/LE): 264/359
Hossz./szél./mag.: 5235/1900/1460 mm
Tengelytáv: 3125 mm
Nyomtáv elöl/hatul: 1630/1635 mm
Fordulókör: 12,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 2380/420 kg
Csomagtér: 430 l
Üzemanyagtank: 82 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,5 s
Max. sebesség: 250 km/h
Fogyasztás (város/országút/vegyes) : 8,2/6,6/7,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 161 g/km
A modell alapára: 29 400 000 Ft