Ami az Audinál S/RS, a BMW-nél M, a Mercedesnél pedig AMG, az a Nissannál Nismo. Öt hosszú évtized után a japán márka hivatalos gyári tuningcége végre Európában is partra szállt, s a Juke Nismo változatával megindította hadműveletét. Jogosan merül fel a kérdés, hogy a tuningmárka bevezetéséhez miért éppen ezt az „agresszív kismalacot” választották? Először is, mifelénk a megszállott rajongókon kívül legfeljebb a PlayStation generáció kapizsgálja, hogy a Nismót eszik-e vagy isszák. Ők pedig keresőképes éveik elején tartva nem valószínű, hogy ki tudják csengetni egy 370Z vagy GT-R árát – márpedig a Nismo a megfizethető tuningról (is) szól. Aztán az európai piacon a Qashqai után a Nissan második legnépszerűbb modellje a Juke, s egy ilyen ellentmondásos kocsival, amelyikre mindenki odafigyel, amúgy is nagyobb hírverést lehet csapni.

Ugyebár eleve adott a bevállalósan merész és vagány forma, amit a látványos spoilerezés, a 18 colos alufelnik és a 10 centi átmérőjű sportkipufogó csak még jobban megvadítanak. Telitalálat a gyöngyházfehér fényezés is a kocsi alján körbefutó diszkrét piros csíkkal és piros tükörházakkal, ami egyúttal a Nismo, illetve a japán nemzeti színekre utal – még fekete vagy ezüstszürke fényezés választható. Belül határozott oldaltartást nyújtó velúr sportülés várja a vezetőt, aki remek fogású, ideális méretű bőr/alcantara sportkormányt (a középállást jelző piros varrással) markolhat, melynek azonban csak a magassága állítható. Ezen kívül piros motorindító gomb és fordulatszámmérő-számlap, valamint alumínium pedálsor és egyéb apróságok teszik izgalmassá az utasteret.

Nagyon fürge és virgonc a Juke Nismo

Az 1,6 literes turbómotor 200 lóereje önmagában jól hangzik, a Nismo értékét csupán az csökkenti, hogy a Juke-nak eleve létezik 190 lovas változata – ugyanakkor a teljesítménynövelés dacára a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás nem változott. Eco menetprogramban tompán reagál a négyhengeres, mélyre kell nyomni a gázpedált, hogy történjen valami. Normál állásban már élénkebb, Sport üzemmódban pedig kimondottan harapós: veszettül pörgős a motor, 2500-as fordulattól erőteljesen húz, könnyedén a vállára kapja és lendületesen viszi az 1,4 tonnás tömeget. Csak a hangja lehetne sokkal harsányabb, hogy ezzel is fokozza a gyorsulási élményt. Amíg a menetpróbán (AM 2013/3.) a fronthajtású kézi váltós, addig most az összkerekes, fokozatmentes automatikus sebességváltóval társított Juke Nismót tehettük próbára. Nem vagyok egy CVT-rajongó, de ez egészen jól sikerült darab. Ritkán bőgeti monoton üveghangon a motort, szekvenciális módban pedig hét előre programozott fokozattal és határozott rántásokkal nyújtja a váltás és a sportos vezetés élményét. Nagyon hiányoznak azonban a kormány mögötti billentyűk, sokkal szórakoztatóbb lenne azokkal kapcsolgatni, mint a váltókar előre-hátra pofozgatásával.

Piros hatásfokozó elemek dobják fel a sportosan komor műszerfalat Piros hatásfokozó elemek dobják fel a sportosan komor műszerfalat

Alapesetben „elsőkerekes” ez a Juke is, az összkerékhajtás gombnyomásra kapcsolható: az elektronikus vezérlésű, viszkókuplungos szerkezet az aktuális körülményeknek megfelelő mennyiségű erőt küld hátra (maximum 50%-ot), de az alulkormányzottság csökkentése és a dinamikus kanyarvétel érdekében nemcsak a tengelyek, hanem a hátsó kerekek között is képes elosztani a nyomatékot. Úgyhogy nagy tempónál is magabiztosan fogja az utat és remekül fordul, ami már csak azért is nagy szó, mert a 17 centis hasmagasságot nem csökkentették. Persze a futómű (a csatolt lengőkaros helyett ehhez több lengőkaros hátsó felfüggesztés dukál) meglehetősen feszesre hangolt, és a magas súlypont miatt még így is némi oldaldőléssel kanyarodik, de legalább nem pattog és ráz. A kormányzás pedig roppant közvetlen és még némi visszajelzéssel is szolgál, pontosan vezethető, és szerpentinen is élmény megkergetni a tuning Juke-ot.

Kanyarban hasznos a sportülések határozott oldaltartása. Hátul az üléspad formázása egyszerű, a fejtér szellős, a lábtér szerény Kanyarban hasznos a sportülések határozott oldaltartása. Hátul az üléspad formázása egyszerű, a fejtér szellős, a lábtér szerény

Ebben a formában egy exkluzív, sportcsomagos változatnak tűnik a Nismo. A 190 lóerős turbós verziónál 1 275 000 forinttal drágább, de egyértelműen látszik rajta, hogy ez a csúcsmodell és minden benne van, ami a Juke-hoz elérhető. Ha ez valakinek kevés, már előkészületben van egy izmosabb Nismo-verzió.

Dögös tetőspoiler, diffúzorbetét és kidörgő, de csenevész a hangja Dögös tetőspoiler, diffúzorbetét és kidörgő, de csenevész a hangja

Tetszett
– Nismo látványcsomag
– vezetési élmény
– sportosabb, értékesebb belső

Nem tetszett
– kis csomagtér
– fogyasztás
– váltóbillentyűk hiánya

Összegzés
A fronthajtású, manuális Juke Nismóhoz képest a 4WD és a CVT többletsúlya 130 kg, így 0,4 másodperccel és 15 km/órával lassabb és átlagban 0,5 literrel többet fogyaszt a tuning-Nissan. A 7 520 000 forintos alapárat pedig 900 ezerrel toldja meg.

Nissan Juke Nismo 1.6 DIG-T CVT 4WD
Összlökettérfogat: 1618 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 2400-4800/perc

Hossz./szél./mag.: 4165/1770/1565 mm
Tengelytáv: 2530 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1525/1505 mm
Fordulókör: 10,7 m
Saját tömeg/teherbírás: 1430/416 kg
Csomagtér: 207/786 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,2 s
Maximális sebesség: 200 km/h
Város/országút/vegyes: 9,8/6,0/7,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 169 g/km
A modell alapára: 4 110 000 Ft (1.6i Visia)
A tesztelt modell ára: 8 420 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!