Az elöl 30, hátul 24˚-os terepszög, illetve a 22˚-os rámpaszög a frissítésnél változatlan maradt

Akár egy nehéz helyzetben lévő autómárka kétségbeesett próbálkozásának is tűnhet, pedig az L200-as modellfrissítése valójában egy átgondolt, józan döntés eredménye. A Mitsubishi Európában ugyan csak árnyéka egykori önmagának, a több mint négy évtizede árult pick-up ma is az eladások 30%-át teszi ki a világpiacon. Ez azt jelenti, hogy a célközönség elégedett az L200-assal, éppen ezért döntöttek úgy a japánok, hogy a formatervet és a felszereltséget vonzóbbá téve próbálják fenntartani iránta a keresletet, miközben a műszaki háttéren annyit változtatnak, amennyi a zökkenőmentes folytatáshoz szükséges.

Az érintőképernyő csak a multimédiás funkciókat kezeli, az összkerékhajtást tárcsával, a differenciálzárat gombbal lehet működtetni

A szigorodó helyi előírások miatt vezették be az európai piacon az Euro 6d-Temp normát teljesítő, vadonatúj, 2,2 literes, 150 lóerős dízelmotort, amely az egyetlen a kínálatban. Tisztaságát a startstop rendszeren kívül többek között AdBlue adalék biztosítja. Nagyjából 5000 kilométerenként kell újratölteni, ehhez az utastérből ki kell nyitni a tankajtót, majd ott meghúzni egy kallantyút, ami kinyitja a második betöltőnyílás fedelét. Szokatlan, de szellemes megoldás. Az új motor a meglévő, hatfokozatú kézi mellé egy szintén új fejlesztésű, hatfokozatú automatikus váltót is kapott, a tesztautóba azonban nem rendelték meg az 508 000 Ft-os felárat jelentő extrát. Annál inkább költöttek a külső felcicomázására! A mutatós, 18 colos felnik, a motorháztető-légterelő vagy a plató és a tető ívét összekötő műanyag idom csak néhány a megújult L200-ashoz elérhető kiegészítők közül. Többféle hűtőrács-díszbetét, fellépő, bukócső, platóbélés vagy – doboz is választható, megkönnyítve az újdonság testreszabását. Az igazi vonzerőt mégis az új dizájn jelenti, ugyanis az első ránézésre túljátszottnak tűnő orr kifejezetten jól mutat. Mivel minden elemét átrajzolták, harmonikus az összkép, szép a hátsó lámpa, igényes a háromdimenziós embléma a plató hátulján. Nem egy munkagépet, hanem egy vagány pick-upot látunk, ennyit általában generációváltásnál sem módosítanak a gyártók.

Jobban tartanak a megújult ülések, hátul kapaszkodó és könyöklő is várja az utasokat

Miután a küszöb és a kapaszkodó segítségével bejutunk az utastérbe, ismerős környezet fogad. Bár próbálták felzárkóztatni a műszerfalat a személyautókéhoz, a csinosítás közel sem hozott olyan látványos eredményt, mint a külső esetében. Mivel a Mitsubishi személyautóinak belseje sem a legújabb trendnek megfelelő, ezt nem lehet felróni az elsősorban munkaeszköznek szánt L200-asnak. Bár egy kicsit régimódi, ízléses, logikus és funkcionális. Egyszerűségét egyértelműen pozitívumként érdemes felfogni, mert az anyagai tartósak és könnyen tisztíthatók, egyébként a szemnek is kellemesek. Amihez hozzáérünk, jó tapintású, az elrendezés ergonomikus, és minden gomb, illetve kapcsoló japánosan működik. Csomagtartó híján a kisebb-nagyobb rekeszekre kell bíznunk magunkat, a kötelező tartozékok a hátsó ülés mögött utaznak. Ideális a vezetési pozíció, jól tart a megújult ülés. Még mindig tágasnak számít az utastér, elöl és hátul is lehet könyökölni, a második sorban is elég magasan van az ülőlap ahhoz, hogy hosszabb távon is elfogadható legyen a kényelem.

Saját fedelet kapott az AdBlue betöltőnyílása. A kötelező tartozékok elférnek a hátsó ülés mögött

A plusz hangszigetelés sokat javít a fülke komfortszintjén, a magas építéssel kombinálva becsapós a sebességérzet, az országúti tempó is legfeljebb 50 km/órának tűnik benne. Éppen ezért középtávú utazásokra is alkalmas. Bár családi autónak továbbra sem ajánlható, senki sem fog panaszkodni, ha az L200-assal megyünk látogatóba a rokonokhoz. Ebben nagy szerepe van az új motornak, hiszen utazósebességnél már azt a jellegzetes dízelhangot sem lehet hallani, ami az alsó fordulatszám-tartományban még jelen van, de ott sem zavaró mértékben. Egyértelműen nagyobb terhek mozgatására, vontatására optimalizálták, már 1000-es fordulat felett terhelhető, pörgetni nem szükséges, a 400 Nm-es nyomaték alacsony fordulaton üresen és terhelten is magabiztosan mozgatja. Országúton, a megengedett 90 km/órás tempónál 1500-at, 130-nál 2700-at forog a főtengely. 1800-nál már felkapcsolást kér, amit emelkedőkön érdemes felülbírálni, mert előfordul, hogy a gazdaságos üzemről tájékoztató kijelző visszakapcsolás esetén kisebb pillanatnyi fogyasztást regisztrál. Saját komputere szerint egyenletes országúti tempó mellett 7,5 literrel is el lehet vele járni. A tesztprogram során vegyes használatban, az összkerékhajtás gyakori bekapcsolásával 10,5 literes átlagot mértünk, ami reális érték a méreteit és a képességeit figyelembe véve. Pick-up jellegzetesség a férfiasan kezelhető kuplung és váltókar, illetve az ütközéstől ütközésig nagy utat megtevő kormány. Vezethetősége szinte alig változott, és annak ellenére, hogy ebben a kategóriában találni nála jobban kezelhető riválist, hamar rá lehet hangolódni a működésére. Terepjárásra hangolt futóműve kanyarban kissé billegős, rossz úton dobálós, de van érdemi rugózása, és kiválóan helytáll a szabadidő-autók számára járhatatlannak számító utakon. Az alapáron járó zárható központi differenciálmű és a tesztelt, dupla kabinos változatban szintén széria hátsó differenciálzár is partner ebben, de az erős fékek, a kategóriaelső fordulókör és a nagy tükröknek, valamint a jó minőségű tolatókamerának is köszönhető jó körkilátás is megkönnyíti vele a kalandozást. Lehet, hogy nem olyan széles a modellválasztéka, mint a konkurenseinek, cserében felszereltsége magas (gyalogosfelismerős koccanásgátló, hátsó keresztirányú forgalomfigyelő, holttérfigyelő, sávelhagyás-figyelő stb.), és ára is kedvező.

Feldobja az L200-ast a plató peremére erősített idom, de többféle doboz közül is lehet választani

TETSZETT
• látványos formaterv
• csendes utastér
• hajtáslánc
NEM TETSZETT
• kevés műszaki variációs lehetőség

ÖSSZEGZÉS
Elérte célját az L200-as frissítése, a népszerű pick-up – változatlan terepképességek mellett – a kategória egyik legvagányabb külső dizájnjával folytatja karrierjét. Bár van kifinomultabban kezelhető riválisa is, az Európának fejlesztett új dízelmotor önmagában is értékes újdonság, a vezetőtámogató rendszerekkel pedig a mai kor kihívásainak is megfelel.

Mitsubishi L200 Double Cab 2.2 D
Összlökettérfogat: 2268 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 3500/perc
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 1750-2250/perc
Hossz./szél./mag.: 5305/1815/1780 mm
Tengelytáv: 3000 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1616/1619 mm
Fordulókör: 11,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1970/1040 kg
Plató hossz./szél./mag.: 1520/1470/475 mm
Üzemanyagtank: 75 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,4 s
Max. sebesség: 174 km/h
Város/országút/vegyes: 8,7/6,9/7,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 10,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 231 g/km
A modell alapára: 7 226 300 Ft (Club Cab, 2.2 D, 150 LE)
A tesztelt verzió ára: 8 115 300 Ft