Számomra ez a BMW 5-ös Touring kevés híján a tökéletes családi autót testesíti meg: bivalyerős és sportos, hogy apuka élvezhesse a vezetést, tágas és praktikus, hogy anyuka a pereputty mellett a fél háztartást is bepakolhassa, összkerékhajtásával ideális partner a téli-nyári sportokhoz, és képességeihez mérten takarékos is – amennyiben eltekintünk a vételártól.

A BMW már önmagában is kifejezi, hogy tulajdonosának van mit a tejbe aprítani, az 5-ös sorozat azonban ezt kifinomultabban teszi, mint például az X5-ös vagy az X6-os. Sportosan lendületes formája pedig nem megy a használhatóság rovására. Külön nyitható a hátsó szélvédő, amikor csupán kisméretű sporttáskát, hátizsákot szeretnénk bedobni a csomagtartóba. Igaz, az ötödik ajtó (a műszerfalon vagy a kulcson található gomb megnyomására) amúgy is szériában elektromosan nyílik-záródik – a menürendszerben még az is beállítható, hogy milyen magasra nyíljon. Apró figyelmesség, hogy az elhúzott csomagtérroló mindkét esetben automatikusan felszalad a D-oszlop mentén kialakított sínben, így „akadálymentesítve” a pakolást. Egyébként a hátsó ülések támlája 40:20:40 arányban osztott, tehát a középső részt ledöntve akár sporteszközök (56 100 forintért sízsák is kapható), vagy éppen a lapra szerelt IKEA-bútor is kényelmesen szállítható. Az 5-ös Touring terhelhetősége derekas (565 kg), a feneke azonban ilyenkor sem ül le, mert alapáron jár hozzá a légrugós hátsó felfüggesztés szintszabályozással.

Élmény ide beülni! A minőségérzet és az ergonómia is példás Élmény ide beülni! A minőségérzet és az ergonómia is példás

Barna bőrkárpitozásával és lakkozott fabetéteivel a tesztautó berendezése inkább az elegáns vonalat képviselte, de a vezetési pozíció sportosan alacsony, a feláras sportülések megfelelő oldaltartást nyújtanak, az M-es sportkormány pedig ideális méretű és jó fogású.

A sportos alap extrákkal tovább fokozható

A 35d jelzésű, két feltöltővel lélegeztetett 3,0 literes dízelmotor fölényes képességeket biztosít: a kisebbik turbó gondoskodik róla, hogy alacsony fordulaton is késlekedés nélkül és élénken reagáljon, a nagyobbik pedig a 313 lóerős és 630 Nm-es csúcsteljesítmény kiaknázásához szükséges levegőt pumpálja az égéstérbe. Így aztán mindig elemében van a hangzatosan gurgulázó soros hathengeres, és döbbenetes, ahogy a kéttonnás sportkombit mindössze 5,5 másodperc alatt lövi százra, s gyakorlatilag bármilyen tempóról lehengerlően húz.

Szellős, de a kategóriához mérten nem nagyvonalú a hátsó térkínálat Szellős, de a kategóriához mérten nem nagyvonalú a hátsó térkínálat

A nyolcfokozatú automata (az 535d kizárólag ezzel kapható) rendszerint kiválóan teszi a dolgát, villámgyorsan, jó ritmusban és finoman kapcsolgat, úgyhogy a kormány mögötti billentyűkért felesleges is kicsengetni a 66 600 forintos felárat. Vizes vagy havas úton viszont megváltás lehet az xDrive összkerékhajtás (798 000 Ft), mely magabiztosabb útfogást és kezesebb viselkedést biztosít, anélkül, hogy csorbítaná a vezetési élményt. Alapesetben 60%-ban hátul hajt a BMW, de a vezérlés egy szempillantás alatt az adott körülményekhez igazítja a nyomatékelosztást.

Alacsony a küszöb, nagy a rakodónyílás és jól variálható a csomagtér Alacsony a küszöb, nagy a rakodónyílás és jól variálható a csomagtér

Már az alap futóművel is sportosan vezethető és stabilan fordul az autó, legfeljebb az oldaldőlés nagyobb kicsivel a kelleténél. Alapvetően a gördülési komforttal sem lenne gond, csakhogy az élesebb keresztbordáktól, villamossínektől, besüllyedt csatornafedelektől származó ütéseket képtelen tompítani, a defekttűrő abroncsok megölik a rugózást. Hasonló a helyzet a normál kormányművel is. Közvetlen áttételezésű, elegendő visszajelzéssel szolgál, és pontosan vezethető ugyan az 5-ös, de azért nem olyan ugrásra kész kanyarvadász, mint az opciós négykerék-kormányzással. Végeredményben nekem egyedül az adaptív lengéscsillapítás hiányzik, hogy kifogástalan családi és sportkombi legyen az 535d Touring, a vezetési élményt pedig a menetdinamika szabályzóval – az Eco Pro és a Sport+ skálán – úgyis a vérmérsékletéhez igazíthatja a sofőr.

Ez az 5-ös kombi sportkocsikat eszik reggelire! Lehengerlő képességeihez célszerű az összkerékhajtás Ez az 5-ös kombi sportkocsikat eszik reggelire! Lehengerlő képességeihez célszerű az összkerékhajtás

TETSZETT
– bivalyerős és takarékos motor
– vezetési élmény
– praktikum
– minőségérzet

NEM TETSZETT
– magas vételár
– drága extrák
– gördülési komfort rossz úton

ÖSSZEGZÉS
Nemrégiben leheletfinom ráncfelvarráson esett át az 5-ös sorozat, s újdonságként már az 520d Touring is elérhető xDrive hajtással, 13 805 000 forinttól. A remekbe szabott 3,0 literes, sorhatos motor is megúszható olcsóbban: egy turbóval, 258 lóerővel és manuális váltóval az 530d xDrive Touring 16 486 000 forintba kerül.

BMW 535d xDrive Touring
Összlökettérfogat: 2993 cm3
Hengerek/szelepek: S6/24 biturbó dízel
Max. teljesítmény: 230 kW (313 LE) 4400/perc
Max. forgatónyomaték: 630 Nm 1500-2500/perc

Hossz./szél./mag.: 4907/1860/1462 mm
Tengelytáv: 2968 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1600/1626 mm
Fordulókör: 12,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1970/565 kg
Csomagtér: 560/1670 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,5 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 7,1/5,3/5,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 156 g/km
A modell alapára: 11 699 000 Ft (518d Touring)
A tesztelt modell ára: 18 261 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!