Egyik nyáron volt szerencsém vitorlázni egy hétig, de töredelmesen bevallom, nem különösebben élveztem a dolgot. Ám a világ körüli vitorlásverseny előtt tisztelgő egyedi, Ocean Race Edition felszereltségű Volvo XC70-esben ülve még az ilyen „szárazföldi patkányoknak” is kedve szottyan vízre szállni! Úgyhogy tökéletesen meg tudom érteni, ha a sportág szerelmesei elalélnak a gyönyörűségtől az olyan finom utalások láttán, mint a vitorlavászon-varrású bőrkárpitozás és poggyásztérroló, amit ráadásul hajókötéllel lehet behúzni! Ezenkívül alumínium sarokmerevítővel ellátott szőnyegek és egyedi dekorbetétek járnak az autóhoz, a Volvo Ocean Race embléma vagy felirat pedig számos helyen feltűnik: például a küszöbökön, az első ülések támláján és a csomagtérrolón, illetve miután gyújtást adtunk, egy ideig a központi kijelzőn is.

Kívül az első sárvédők mögött díszelegnek a jelvények, továbbá „óceánkék” fényezés, 18 colos, Argus stílusú alufelnik, az oldalablakok krómkeretezése és ezüstszínű tetősín fokozzák az exkluzivitást.

A kor nem számít: változatlanul markáns a fellépés

Egyébként akár egy öreg tengerész, az XC70-es is méltósággal viseli a korát: legalábbis a frissítés során egyetlen árva ráncot sem varrtak fel a 2008-ban debütált modellen. A sajtóanyagban írtak valamit az áttervezett fényszórókról, úgyhogy egymás mellé raktam a régi meg az új fotóját és nézegettem vagy fél órán át, de ha agyoncsapnak sem tudom megmondani, miben különböznek. Persze egy kalandornak amúgy is jól állnak az évek, a terepesített kombi fellépése pedig még most is elég határozott.

Nagyon hangulatos a skandináv belső. A modernizáció jeleit a középrészen keressük Nagyon hangulatos a skandináv belső. A modernizáció jeleit a középrészen keressük

Belül már történtek kisebb-nagyobb változások. A középkonzol ugyan eddig is „lebegett”, most azonban megkapta a legfrissebb, lényegesen modernebb és letisztultabb formatervezésű panelt, s ezzel együtt a központi kijelző a műszerfal tetejére költözött. A temérdek gomb és kapcsoló ellenére a kezelés viszonylag gyorsan elsajátítható, a magyar nyelvű menürendszert viszont érdemes jó alaposan átböngészni, mert számos paraméter személyre szabható – többek között a szervokormány rásegítése is. Az utastér kontrasztos, sötét-világos színkombinációja és a svédekre jellemző ikeás minimáldesign nagyon otthonos környezetet teremt, a bent ülők biztonságérzetét pedig ezentúl a széria koccanásgátló és az opciós gyalogosgázolás elleni rendszer is növelheti. Négy felnőttnek korrekt férőhelyet nyújt az XC70-es, de a praktikumra és a variálhatóságra sem lehet panasz.

Fejlődéstörténet: erősebb, gyorsabb, takarékosabb

A Volvo mérnökei továbbfejlesztették D5-ös jelzésű csúcsdízeljüket: a 2,4 literes, dupla turbós motor könnyebb főtengelyt, vezérműtengelyeket és hajtókarokat, új dugattyúgyűrűket, pillangószelep-szenzort és vákuumpumpát, valamint lánchajtású olajpumpát kapott. Míg a legnagyobb teljesítmény 205-ről 215 lóerőre, a maximális forgatónyomaték pedig 420 Nm-ről 440-re nőtt, addig az átlagfogyasztást 8%-kal (gyári adatok szerint 7,2 helyett 6,8 l/100 km) sikerült mérsékelni. A kissé teherautós „beröffenést” leszámítva a soros öthengeresnek szép, karakteres hangja van, járása kifinomult, leheletnyi késlekedést követően határozottan reagál a gázadásra és energikusan pörög fel. Esetünkben hatfokozatú automatikus sebességváltót (520 000 Ft) társítottak hozzá – ha nem is villámgyors, de rendszerint jó ritmusban és lágyan kapcsolgat a szerkezet.

Hátul is kényelmesen elférni, pohártartó és pakolórekesz is van Hátul is kényelmesen elférni, pohártartó és pakolórekesz is van

A D5-ös motorral eddig sem volt lomha, a százas sprintet azonban a korábbi 8,9 helyett immár 8,3 másodperc alatt lezavarja az autó. Érzésre nem mondanám viharosnak a gyorsulást, azt viszont folyamatosan érezni, hogy akár egy vitorláshajót is elvontatna a kocsi. Az XC70-es pedig éppen a szabadidős sportok és az aktív életstílus szerelmeseinek lehet ideális partnere. Elektronikusan vezérelt, Haldex-kuplungos összkerékhajtásával (alapvetően az első tengely hajtott, de a rendszer mindig az aktuális helyzetnek megfelelő hajtóerőt csoportosít hátra) esőben, sárban és a gyár ígérete szerint hóban is magabiztosan elboldogul a kocsi, 210 mm-es szabadmagasságával és lejtmenetvezérlésével pedig az enyhébb akadályoktól sem riad vissza – azért a keményebb terepjárástól tartózkodjunk. A megemelt kasztnit feszes hangolású futómű igyekszik kordában tartani, ennek megfelelően átlagos karosszériadőléssel és stabilan fordul. Rugózási komfortja még így is megfelelő, csak a nagyobb úthibákkal áll hadilábon. Kormányzása egészen közvetlen és pontos, alapvetően jól vezethető az autó, de akárcsak a többi Volvónak, parkoláskor és szűk helyen az óriási fordulókör miatt nehézkes a manőverezése.

Akár 30 cm mély vízzel is megbirkózik az XC70-es. Az első terepszög 19,2, a hátsó 24 fok, de csak a könnyebb kalandokra vevő a Volvo Akár 30 cm mély vízzel is megbirkózik az XC70-es. Az első terepszög 19,2, a hátsó 24 fok, de csak a könnyebb kalandokra vevő a Volvo

A fronthajtású XC70 Drive alapmodellért (2.0D 163 LE, Kinetic) 10 140 000 forintot kérnek, a tesztelt összkerekes D5-ös cirka 3,5 millióval drágább!

TETSZETT
Ocean Race kivitel
erélyes D5-ös motor
hangulatos utastér
használati érték

NEM TETSZETT
csekély újdonságérték
óriási fordulókör
tesztfogyasztás
visszakapcsolásoknál lassú automata

ÖSSZEGZÉS
Az XC70-es mellett még az XC60-as, a V60-as és a V70-es készül Ocean Race kivitelben. Ez esetben az egyedi „tengerész” felszereltség 640 ezer forint ellenében bármelyik motorváltozattal elérhető.

Volvo XC70 D5 Ocean Race Edition
Összlökettérfogat: 2400 cm3
Hengerek/szelepek: S5/20 biturbó dízel
Max. teljesítmény: 158 kW (215 LE) 4000/min
Max. forgatónyomaték: 440 Nm 1500-3000/min
Hossz./szél./mag.: 4838/1876/1604 mm
Tengelytáv: 2815 mm
Fordulókör: 12,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1815/585 kg
Csomagtér: 575/1600 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,3 s
Maximális sebesség: 205 km/h
Város/országút/vegyes: 8,7/5,7/6,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 179 g/km
A modell alapára (2.0D Drive Kinetic): 10 140 000 Ft
A tesztelt modell ára: 14 230 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!