Az esztergomi gyártású crossover első tesztje nyilvánvalóvá tette, hogy a fogyasztásra nem lehet panasz, az 1,6-os, benzines, összkerékhajtású verzió 6,8 litert gurított le a torkán, ami az alacsony tömegnek, a crossoverek között remeknek számító aerodinamikai együtthatónak és a hosszú ötödik fokozatnak köszönhető. Nos, ezek után az elején lelövöm a poént: a Fiattól származó 120 lóerős, 1,6-os dízellel 5,9 literes fogyasztást regisztráltunk, ami az autó méretét és az összkerékhajtást figyelembe véve korrekt érték, ám a gázolajos kivitel 800 000 forinttal drágább a benzinesnél, ami az 1,0 liter körüli fogyasztáselőny miatt csak nagyon magas futásteljesítmény mellett térül meg. Persze nem csak a felár sok, a fronthajtású dízel 6 100 000, míg a 4×4-es 6 700 000 forintos alapára sem csekély. Még akkor sem, ha az alapfelszereltségbe tartozik a tempomat, a hat légzsák, vagy az abroncsnyomást ellenőrző rendszer.

Az aktuális Swifttel megkezdett irányt követi a műszerfal. Fotó: Hilbert Péter Az aktuális Swifttel megkezdett irányt követi a műszerfal. Fotó: Hilbert Péter

Vannak ennél kifinomultabb dízelek is

Nehéz megmondani, hogy hol van a „fájdalomhatár” a dízelmotorok felárát illetően, de szerintem félmillió forint felett már nehéz helyzetbe kerülhetnek az azonos teljesítményű benzinesekkel szemben. A Suzuki esetében pedig az a helyzet, hogy a meglepően nyomatékos atmoszferikus benzines kellemesebb társ a dízelnél: bár utóbbi erőtartaléka egészen jó, a kelepelős hang és a turbólyuk jelensége sem teszi vonzóvá, a start-stop rendszer pedig csak a legmagasabb, Elegance Plus felszereltséghez jár. A váltásra figyelmeztető jel túl optimista, ugyanis sokszor már 1600-as fordulaton jelzi a feljebb kapcsolást, ám hogy ne a „halott” zónából kelljen gyorsítanunk, érdemes 2000 fölé pörgetni a motort. Kicsit az az érzésem, hogy a Fiat motorja felett mintha eljárt volna az idő, a konkurens egységek többségétől, főleg a frissektől (pl. Honda) a kulturáltság és az erőleadás tekintetében is elmarad. Így az egyetlen nyomós ok a dízel mellett a nagyobb hatótáv. Mivel az SX4 S-Crossnak kisautókéhoz hasonló méretű az üzemanyagtartálya (47 liter), jól jön, hogy körülbelül 100 kilométerrel többet tudunk megtenni. Egyébként a 320 Nm-es nyomaték révén megvan az erő az autóban, ha ugyanis nem engedjük leesni a fordulatot, szépen húz a Suzuki és nem érezni vérszegénynek – ezért is bosszantó, hogy a motorkarakterisztika finomhangolásra szorulna. A váltó egyébként igen hosszú áttételezésű, ami kifejezetten jól jön hosszú utakon, és a kapcsolhatóság sem rossz. Ám a hátrameneti fokozatot a hatos mellett jobb hátul találjuk (a váltógyűrűt fel kell húzni), ami szerintem a legrosszabb helye a rükvercnek, mert egyáltalán nem esik kézre. A dízel SX-4-eshez nincs automata váltó, az a benzines kivitel (CVT) privilégiuma.

Jól formázottak és hosszú távon is komfortosak az SX4 S-Cross első ülései. A vállszélesség kifejezetten szellős Jól formázottak és hosszú távon is komfortosak az SX4 S-Cross első ülései. A vállszélesség kifejezetten szellős

A kissé feszes futómű miatt nyoma sincs határozott karosszériadőlésnek, az S-Cross gyakorlatilag ugyanolyan jól fogja az utat, mint az alacsonyabb építésű modellek, viszont az úthibák kifognak rajta. Ebből és a 16,5 centis szabad hasmagasságból is látszik, hogy az opciós AllGrip összkerékhajtás ellenére nem a keményvonalas szabadidő-autók közé tartozik. Az sem mellékes, hogy a kormányzás meglepően közvetlen, sőt olyannyira, hogy autópályán az egyenesfutás nem tökéletes.

Nagyobb termetűeknek sem szűkös a második sor Nagyobb termetűeknek sem szűkös a második sor

Egyszerű és praktikus az S-Cross beltere

Az SX4 S-Cross kabinjában egyetlen öncélú formai megoldás sincs, minden letisztult, és a kezelhetőségben sincsenek logikai bukfencek. Egy-két kapcsoló kifejezetten múltidéző, de az anyagminőség korrekt, és az illesztések sokkal drágább modelleket idéznek. Modern vezetéstámogató rendszereket és gyári navigációs rendszert azonban ne keresgéljünk az extralistán, ami lehet, hogy nem hiányzik majd sok vásárlónak, de a fix felszereltségi szintek nem engednek túl sok lehetőséget a személyre szabásra.

160 literrel nagyobb az S-Cross csomagtere a „sima” SX4-esénél 160 literrel nagyobb az S-Cross csomagtere a „sima” SX4-esénél

Családi autó lévén azonban a helykínálat az egyik legfontosabb tényező, s e tekintetben jól áll a modell. Kényelmes ülések fogadják az utasokat, elöl és hátul egyaránt, egészen nagyvonalú lábtérrel, illetve a Suzuki a tárolórekeszekről sem feledkezett meg (mind a négy ajtót úgy alakították ki, hogy mindegyik oldalzsebében elfér egy-egy 1,5 literes palack). Az sem elhanyagolható, hogy a 430 literes raktér tisztességes méretű és a dupla padló révén különösen jól használható.

A tízféle fényezés közül a „zöldcitrom” metál a leginkább figyelemfelkeltő A tízféle fényezés közül a „zöldcitrom” metál a leginkább figyelemfelkeltő

TETSZETT
– kényelmes ülések
– funkcionális belső
– takarékosság

NEM TETSZETT
– árképzés
– nincs gyári navigáció
– dízelmotor karaktere

ÖSSZEGZÉS
Nem vitás, hogy az SX-4 S-Cross az eddigi legjobb esztergomi Suzuki, de a dízel változat ára indokolatlanul magas, ráadásul a motor karakterisztikája nem megnyerő. Ez a modell egyértelműen benzinmotorral ajánlható.

Suzuki SX-4 S-Cross 1.6 DDiS 4WD
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 88 kW (120 LE) 3750/perc
Max. forgatónyomaték: 320 Nm 1750/perc
Hossz./szél./mag.: 4300/1765/1575 mm
Tengelytáv: 2600 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1535/1505 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1305/565 kg
Csomagtér: 430-1269 l
Üzemanyagtank: 47 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 13,0 s
Max. sebesség: 175 km/h
Város/országút/vegyes: 5,7/4,0/4,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 120 g/km
A modell alapára: 4 490 000 Ft (1.6 benzin, ekh)
A tesztelt típus ára: 6 700 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!