A dizájn naprakész, az anyagok nagyon egyszerűek. Fotó: Hilbert Péter

Szó sincs arról, hogy a Lada feltalálta volna a spanyolviaszt, hiszen azt a receptet követik, amit annak idején a Subaru, a Volvo és az Audi is meghonosított az autóiparban, vagyis egy meglévő puttonyos modellből készítenek egy látványosabb és strapabíróbb verziót.

A 203 mm-es hasmagasság terepjárós, de csak az első kerekeit hajtja a Cross

Az SW Cross tényleg túlmutat azon, amit a márkától megszokhattunk, arányos, jó kiállású autóról van szó, melynek karakteres az orra – az X-motívum a következő időszakban érkező új Ladákon is látható lesz. A Cross esetében nem mehetünk el szó nélkül a fényezetlen műanyagok és a hasmagasság mellett sem. A 203 mm-es érték már nem is annyira a szabadidő-autókéhoz, hanem az igazi terepjárókéhoz áll közel, például a Lada 4×4-estől, vagyis az ex-Nivától két milliméterrel marad csak el. Összkerékhajtás híján értelemszerűen nem sárdagasztásra való, de földúton vagy rossz minőségű burkolaton valósággal remekel. A kényelmes rugózás miatt szinte észre sem veszi a fekvőrendőröket és a kisebb kátyúkat. Hagyományos értelemben véve ugyanakkor nem is beszélhetünk motorpalettáról, a Lada ugyanis egyféle erőforrást kínál az SW Crosshoz. Az 1,6 literes benzines egy klasszikus szívómotor annak minden előnyével és hátrányával. A 105 lóerős egység alacsony fordulaton kissé lusta, így igényli a pörgetést, főleg, ha többen ülnek benne és a légkondicionáló is be van kapcsolva. Ellenben egyenletesen adja le a teljesítményt, és hihetetlenül gyorsan eléri az üzemi hőfokot.

Tágas és viszonylag kényelmes a második sor

4,4 méteres hosszához mérten tágas az SW Cross, 180 centinél magasabb utasok sem fognak panaszkodni a láb- és fejtérre. A puttony is hozza azt, ami egy hasonló méretű kombitól elvárható, a 480 literes csomagtér oldalfalában hálós rekeszt és akasztófület is találunk, viszont bővítéskor nem lesz sík a padló.

40:60 arányban dönthetők a hátsó támlák

Az is tény, hogy a divatos rajzolatú órák és a modern középkonzol ellenére sok a rideg és kemény műanyag (jellegzetes szaga is van az anyagainak). Ami a felszereltséget illeti, a fény- és esőszenzor, a manuális klíma, a tempomat és a tolatóradar is alapáras, ami már nem is akkora szenzáció, ha figyelembe vesszük, hogy 4 249 000 Ft szerepel az árcédulán – ez 450 000 Ft-os plusz a mezei SW kombihoz viszonyítva. A piaci verseny igencsak erős, hasonló összegért a Dacia és a Suzuki kínálatából is lehet szemezgetni magasépítésű modelleket.

A Cross változatnál haspáncél véd a sérülések ellen

Tetszett
• tágas utastér
• csomagtartó
• komfortos rugózás
Nem tetszett
• érzéketlen kormány
• rideg műanyagok a beltérben
• egytagú motorkínálat

Összegzés
A Vesta modellcsalád az ékes bizonyítéka annak, hogy a Lada nem csak a konzervatív vásárlóközönséget szeretné kiszolgálni. Az SW Cross ár-érték arányát valamelyest árnyalja az erős konkurencia.

Lada Vesta SW Cross
Összlökettérfogat: 1596 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 78 kW (105 LE) 5800/perc
Max. forgatónyomaték: 148 Nm 4200/perc
Hosszúság/szélesség/magasság: 4424/1785/1537 mm
Tengelytáv: 2635 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/ terhelhetőség: 1255/475 kg
Csomagtér: 480 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,6 s
Max. sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 9,4/5,5/6,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 157 g/km
A modell alapára: 4 249 000 Ft