Világautó a Focus, ennek megfelelően az ötajtós főként az ázsiai vevőknek, a lépcsőshátú Észak-Amerikának készül, nekünk európaiaknak pedig a kombit „címezték”. Ez nem baj, hiszen így nemcsak a Ford Mondeo kombiéra hasonlító hátsót kapunk, hanem egy olyan csomagteret is, amit a szedánnal ellentétben meg is lehet pakolni – ebben a kihajtható, a lökhárítót és a csomagtér peremét védő vastag szőnyeg is segít nekünk.

A raktér 476 literes, az 542 kg-os terhelhetőség elmegy, bővítés után azonban lépcső keletkezik a padlón. A munkaautós használat ellen a tesztautó esetében választott, 600 000 forintos Individual bőrkárpit opció szól – ezt a belsőt öltönynek és nem melósruhának találták ki. A csomagtér mellett a második sor térkínálata is elmarad a kategória átlagától.

A Titanium csomag még nem minden

Tesztautónk a legdrágább, Titanium felszereltséggel rendelkezett, de ezen felül is bőven költöttek még rá, s a metálfény még nincs is benne a több mint 1,5 milliónyi extrában! A navigáció használata megszokást igényel, nem is annyira a menü miatt, hanem mert a kijelző alján elhelyezett menüpontokhoz tartozó nyomógombok a fejegység alatt, nagyjából 30 centivel távolabb helyezkednek el. A kettő között rengeteg az egyéb nyomó- és billenőkapcsoló.

A sofőrnek jó dolga van, de nehéz kiigazodnia a középkonzolon A sofőrnek jó dolga van, de nehéz kiigazodnia a középkonzolon

Az 1,6 literes, 150 lóerős, benzines turbómotor remek választás, s még olcsóbb is az 1,6-os 115 lóerős dízelnél. Ahhoz hasonlóan kevés kapcsolással is lehet vezetni, alacsony fordulatról is jól húz, és nyugodtan lehet pörgetni. A hatfokozatú váltóval autópályán is alacsony marad a motorfordulat, városban az alapáron adott motorleállító segít a spórolásban. A kormányzás elég közvetlen, a fékek hatásosak, de a 17 colos felnikkel kissé feszes a felfüggesztés. A kombihoz csak defektszett (ezzel 490 liter a csomagtér) vagy szükségkerék (mint a tesztautónál) van, teljes értékű pótkerék csak az ötajtóshoz és a lépcsőshátúhoz rendelhető.

Nem túl nagy a csomagtér, a szőnyeg kihajtható a lökhárító védelmére Nem túl nagy a csomagtér, a szőnyeg kihajtható a lökhárító védelmére

Aki praktikus és szép Focusra vágyik, annak a kombi a legjobb választás. Motor tekintetében is csak ajánlani tudjuk a 150 lóerős, benzines turbót, a tesztautóba szerelt extrák egy részéről azonban nyugodtan le lehet mondani. Még így is kényeztet minket az autó.

Semmi extrát nem mutat a megjelenés, pedig ez egy nyolcmilliós Focus. Belül már érezni és látni is, mire ment el a plusz 1,5 millió Semmi extrát nem mutat a megjelenés, pedig ez egy nyolcmilliós Focus. Belül már érezni és látni is, mire ment el a plusz 1,5 millió

TETSZETT
rugalmas motor
vezethetőség
látvány

NEM TETSZETT
hátul szűk lábtér
drága extrák

ÖSSZEGZÉS
Átlagos méretű a csomagtér és a második sor, cserében ez a legjobban kinéző karosszéria. A középkonzolon lehetne még javítani. Remek motor és jó a vezethetőség is, ami alapján most a legjobb választásnak tűnik ez a Focus.

Ford Focus Kombi 1.6 EcoBoost
Összlökettérfogat: 1596 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 5700/min
Max. forgatónyomaték: 240 Nm 1600-4000/min
Hossz./szél./mag.: 4556/1823/1505 mm
Tengelytáv: 2648 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1358/542 kg
Csomagtér: 476-1502 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,8 s
Maximális sebesség: 210 km/h
Város/országút/vegyes: 7,7/5,6/6,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
A modell alapára: 6 355 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 7 880 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!