A haszonjárműveknél is megfigyelhető, hogy egyre kisebb lökettérfogatú erőforrásokat alkalmaznak a gyártók. A pick-upok mezőnyében az Isuzu D-Maxot érte komoly hengerűrtartalom-csökkentés, hiszen a 2,5-ös dupla turbós egység helyére egy 1898 cm3-es aggregát érkezett, amely egy feltöltővel rendelkezik (változó geometriájú). A csúcsteljesítmény érdekes módon maradt 163 lóerő, nyilván marketingszempontból nem lett volna okos döntés, hogy egy öt év után eszközölt frissítésnél csökken a lóerők száma. A nyomaték természetesen szerényebb, 400 helyett 360 Nm-rel gazdálkodhat a sofőr.

A funkcionalitáson van a hangsúly, a dizájn egyszerű. Fotó: Hilbert Péter

A gyakorlatban aztán kiderül, hogy az új blokkal nagyon sok minden változott. A 40 Nm-es különbség nehezen érzékelhető, inkább az a negatívum, hogy az új motor a korábbihoz képest sokkal szűkebb tartományban él. 1800-as fordulattól kezd húzni, majd ahogy megjön az erő, viszonylag gyorsan el is fogy. A 2,5-ös a lökettérfogat-többlet és a biturbó feltöltés miatt értelemszerűen nagyobb spektrumban volt használható. Két dolgot azonban nem lehet vitatni. Bár még most is hallani az utastérben, hogy nem egy végtelenségig kiegyensúlyozott és becsomagolt dízel dolgozik az autó orrában, csendesebb lett a modell, illetve itt van a szerényebb fogyasztás is. Közvetlen összehasonlításra ugyan nem volt lehetőségünk, de korábbi tapasztalatainkból kiindulva 1,0-1,5 literrel kevesebb gázolajat kér 100 kilométerenként, mint a 2,5-ös. Az új motorhoz egyébként egy a korábbinál rövidebb első fokozattal rendelkező hatgangos manuális váltó jár. Épphogy felengedjük a kuplungot, már jöhet is a kettes, aztán a többi fokozat viszonylag szellős, a hatodikat jó szívvel csak 80 felett kapcsolhatjuk. A kuplungon érződik, hogy nem a városi araszoláshoz, hanem a munkához méretezték – a D-Max 3500 kg-os fékezett vontatmányt is húzhat. A tesztelt dupla kabinos verzió terhelhetősége valamivel meghaladja az egy tonnát.

Szűk tartományban használható az 1,9-es blokk, cserében takarékos

A modell továbbra is csak összkerékhajtású kivitelben áll rendelkezésre, a 4×4-es rendszert egy kapcsolótárcsával vezérelhetjük, ahol a szimpla négykerékhajtás mellett a felezőt is aktiválhatjuk. Ha azt mondom, hogy a gázlómélység 600 mm-es, az első terepszög pedig 30 fok, nyilvánvaló, hogy nem ijed meg a nehéz körülményektől a D-Max, már csak azért sem, mert az olajteknőt, az osztóművet és a tankot is védőlemez óvja a sérülésektől. A rugózási komforton érződik, hogy nagy terhek cipelésére ideális laprugók nyújtózkodnak a kocsi alatt, terheletlenül kicsit önálló életet él az autó hátulja.

A kategória mércéje szerint kényelmes a D-Max

Az átdolgozott frontrész mellett a ráncfelvarrás újdonsága, hogy alapfelszereltségként adják a visszagurulás-gátlót, és a kemény terepezésre gondolva most már van lejtmenetvezérlő is. Bár a beltérben továbbra is látszik, hogy az Isuzu szándékosan nem akart luxus pick-upot faragni a D-Maxból, az új kárpit, vagy a 7 colos érintőképernyő megjelenése mutatja, a vásárlói igények mellett nem mennek el. Bár a magas építés miatt a beülés alacsonyabb termetűeknek nem feltétlenül egyszerű, meg kell hagyni, hogy pick-up viszonylatban nagyon kényelmesek az ülések. A hátsó sorban sem függőleges háttámlájú székeken kell ülni, ráadásul könyöklőt is kapnak az itt utazók.

A raktér szélessége a kerékjáratok között 1112 mm

Az árakat illetően nincs szégyenkeznivalója az D-Maxnak. Sőt, a dupla kabinos verzió 6 149 000 Ft-os nettó árával a szegmens egyik legjobb, ha nem a legjobb ár-érték arányú modellje. A D-Max továbbra is rendelkezésre áll szimpla és nyújtott kabinos kivitelben, de utóbbi és a dupla kabinos között olyan kicsi az árkülönbség (felszereltségtől függően maximum 300 000 Ft), hogy ennyiért egyértelműen megéri beruházni a teljes értékű utasteret kínáló legnagyobb változatba.

Tetszett
• strapabíró felépítés
• tereptulajdonságok
• kedvező fogyasztás

Nem tetszett
• szűk tartományban használható motor
• hangszigetelés
• fejegység működése

Összegzés
Az Isuzu továbbra is ahhoz a pár pick-uphoz tartozik, amelyeknél nem a körítésre, hanem az ilyen felépítésű jármű eredeti funkciójára összpontosítanak. Bár az 1,9-es blokk megjelenésének hátrányai is vannak, aki nem „villantós” pick-upot szeretne, hanem sokoldalú munkaautót, annak továbbra is remek választás a D-Max.

Isuzu D-Max Double Cab
Összlökettérfogat: 1898 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 120 kW (163 LE) 3600/perc
Max. forgatónyomaték: 360 Nm 2000-2600/perc
Hossz./szél./mag.: 5295/1860/1795 mm
Tengelytáv: 3095 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1570/1570 mm
Fordulókör: 12,2 m
Tömeg/terhelhetőség: 1990/1085 kg
Rakfelület hosszúsága: 1552 mm
Üzemanyagtank: 76 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,7 s
Max. sebesség: 180 km/h
Átlagfogyasztás: 7,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 183 g/km
A modell alapára: nettó 5 349 000 Ft (önjáró alváz, 163 LE)
A tesztelt változat ára: nettó 6 149 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!