Korábban már járt nálunk a Subaru XV (emelt hasmagasságú Impreza, a forgalmiban utóbbi név szerepel), az 1,6-os benzinmotorral felszerelt példány azonban kihívással küzdött, mégpedig a haladással.

A kis lökettérfogatú szívó benzinmotor tényleg a minimum az összkerékhajtású kompakt mozgatásához. Azonban mostani tesztalanyunkban a japánok 2,0 literes boxer dízelmotorja dolgozott, amitől olyan volt az autó, mintha kicserélték volna.

Tökéletes ergonómia, kissé divatjamúlt anyagok Tökéletes ergonómia, kissé divatjamúlt anyagok

Persze nem mindent, hiszen a tágas karosszéria változatlan, és az utastérben is ugyanazokat az anyagokat találjuk, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt. Ez még nem baj, bőven találunk ezüstszínű betéteket és különféle kijelzőket mindenfelé, ami miatt változatos képet mutat a műszerfal. De hiába bőrös a kormánykerék, ha olyan izzasztó annak markolása, mint a régi műanyag volánoké. Szerencsére a karima jól formázott, így ez nem befolyásolja a vezetési élményt, ami a kompakt forró ferdehátúak közé emeli az autót. Sőt, az extra hasmagasság miatt egy kicsit föléjük is magasodik.

Hátul is kellően tágas az utastér Hátul is kellően tágas az utastér

Jó partner a spórolós dízelmotor

Nem csak gyorsulni tud nagyon jól az XV, de kanyarban is kevés legyőzőre talál. Elsőre egy kicsit alulkormányzott, de ha elég bátor az ember (és elég sok a hely), tovább nyomva a gázpedált semleges lesz az autó viselkedése, ahogy az első kerekek elkezdik ráhúzni az ívre az orrát. A dízelmotor már alacsony fordulatról húz, a hosszú áttételezés miatt nem fogy el hamar az ereje, már-már benzinesen vezethető. Ami ennek ellentmond, az a fogyasztás, a teljesítmény gyakori kihasználásával is 7,0 liter alatt lehet tartani az átlagot, kis odafigyeléssel pedig 6,0 liter környékén is kijöhetünk.

A csomagtér egyszerűen bővíthető A csomagtér egyszerűen bővíthető

A Subaru nem adja olcsón a dízelmotoros XV-t, de ha szétnézünk, máshol se kapunk hasonló műszaki tartalmat ennél olcsóbban. Ami árnyalja a képet, hogy nem rendelhetünk extrákat külön-külön, csomagban kell gondolkodni – navigáció például csak a legdrágább szinten van.

Több mint 22 centi a hasmagasság, de attól még nem terepjáró Több mint 22 centi a hasmagasság, de attól még nem terepjáró

Tetszett
– vezethetőség
– tágas utastér
– erős és takarékos dízelmotor

Nem tetszett
– izzasztó kormány
– extrák csak csomagban

Összegzés
Aki képes az olcsó beltéri műanyagok mögé látni, kiváló műszaki tartalmat talál, no meg precíz kezelőszerveket, amelynek köszönhetően a vezetés nagy élmény. Emellett jól fogyaszt, feltűnő és tágas. Kívánhat-e bárki ennél többet a kompakt kategóriában? Aligha…

Subaru XV 2.0D
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: B4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 108 kW (147 LE) 3600/perc
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1600-2400/perc

Hossz./szél./mag.: 4450/1780/1570 mm
Tengelytáv: 2635 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1525/1525 mm
Fordulókör: 11,3 m
Saját tömeg/teherbírás: 1525/435 kg
Csomagtér: 380-1270 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,3 s
Max. sebesség: 198 km/h
Város/országút/vegyes: 6,8/5,0/5,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 146 g/km
A modell alapára: 6 590 000 Ft (1.6i Active)
A tesztelt verzió ára: 8 090 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!