Immár hagyományos keretek között, a Hungaroringen található tanpályán zajlott le a harmadik magyar Téligumi-teszt, amelynek célja, hogy az autósok hazai környezetben mért eredmények alapján tudják összehasonlítani az idei legnépszerűbb abroncstípusokat. A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu által szervezett esemény – amely idén is egyedülálló az országban – 15 szettet vizsgált, köztük két négyévszakos, és egy nyári garnitúra is szerepelt a teljes körű összehasonlíthatóság érdekében. A tesztek, melyeket a szakemberek 1-4 °C közötti hőmérsékleti értékek között végeztek, mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, sőt, a zajszintek mérésére is.

„Hamarosan téli útviszonyok közt kell helytállnunk, ezért sem árt, ha újbóli mérések is igazolják: komoly életveszélyt idézhetünk elő azzal, ha az autón a nyári gumit hagyjuk  – hangsúlyozza Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője. – Míg a téli- és a négyévszakos gumik jeges úton, 40 km/órás sebességről fékezve 22-29 métert tettek meg a megállásig, a nyári gumival felszerelt tesztautónak ugyanehhez 45 méterre volt szüksége! Másképpen szemlélve: míg a legjobb téli gumik éppen megállítják az autót a 22 méterrel előrébb az úttestre lépő gyalogos előtt, a nyári gumival felszerelt autók 32 km/órával kaszálják el őt. A különbség aránya a sebesség növekedésével pedig egyre nő.”

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Míg száraz és nedves úton a Pirelli SnowControl 3, jégen a Goodyear új, az idei ADAC teszt idején még be sem mutatott UG9-es modellje végzett az élen. Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítményeknek – a tavalyival azonos – súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a nedves aszfalton és jeges úton mért fékutakat 30-30 százalékos, a száraz úton mért fékutakat és a jégen való kapaszkodást 15-15 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai Téligumi-teszt 2014 az alábbi sorrendet eredményezte:


„Bár az egyes abroncsok a különböző szempontoknak nagyon eltérő módon tettek eleget, az összesítésben ezek a különbségek a jó minőségű termékeknél nagyjából ellensúlyozták egymást. Így összességében idén olyan közeli eredményeket sikerült mérnünk, hogy az első 10 helyen lévő, egységesen megfelelő abroncsok közül teljesítményével egyedül a Goodyear és a Yokohama tudott érzékelhetően kiemelkedni. Ám fontos azt is hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden. A súlyozás módosítására a teszt részletes eredményeit ismertető oldalon mindenkinek lehetősége van.” – hívta fel a figyelmet Katona Mátyás. Az autonavigator.hu weboldalán megtalálják a pontos mérési eredményeket, illetve egy olyan interaktív táblázatot, amelyben saját maguk állíthatják be, mekkora súllyal veszik figyelembe az egyes tulajdonságokat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!