Műszaki oldalról semmi akadálya annak, hogy nekivágjunk az erdőknek-mezőknek. Barátságosan dörmögő, a külvilág viszontagságaitól az embert minden körülmények között megvédő mackónak
tűnik az első, közösen megtett kilométerek alapján az ML. Ebben annak is szerepe van, hogy történetesen barna színű a tesztautó. A 3,0 literes, 258 lóerős V6-os turbódízel működéséről épp csak egy távoli, visszafojtott motorhang tájékoztat, a 7 fokozatú automatikus váltó nagyon finoman kapcsol, ha nem nézi az ember a fordulatszámmérőt, nem is tudja, milyen sokat dolgozik a szerkezet. Hosszúak az áttételek (130 km/óránál mindössze 2200/perc környékén forog a főtengely, nem is csoda, hogy a tesztátlag 8,8 l/100 km lett), így már enyhe gázadásra is visszagangol. Persze valahogy az autó egész lényétől idegen a sportos vezetési stílus, a légrugó lágy ringatózással simítja ki az úthibákat, a kormányzásnak pedig mintha megtiltották volna, hogy bármiféle visszajelzést adjon. De igazából ezt az autót nem is az országutak ördögének szánták.

Volt a fedélzeten az egyébként az eladott ML-ek csak elenyésző részében megtalálható off-road csomag, ami önmagában egy 759 460 Ft-os extra, de kötelezően rendelni kell hozzá még legalább 1 856 740 Ft-nyi egyéb felszerelést. Szóval nagyjából 2,5 millió Ft-ba kerül az, hogy akár terepjáróként is használható legyen a Mercedes ML, alsó védőburkolat, teljesen zárható központi differenciálmű és a terepviszonyokhoz alkalmazkodó (forgókapcsolóval választható) fékezéses differenciálzárak segítik a továbbjutást, és persze a légrugózással a hasmagasságot is meg tudjuk emelni. Ekkor már csak két problémával kell megbirkózni: a hatalmas tengelytávolság és az utcai abroncsok miatt nem igazán jó tereptulajdonságokkal bír az autó.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!