Az idei tesztek, melyeket a szakemberek télies hidegben, 1 és 3 °C közötti hőmérséklet-értékeken végeztek, mind a száraz, mind a vizes, mind pedig a jeges (vizes műgyantával modellezett) úton való megállást vizsgálták különböző sebességek mellett. Emellett sor került a csúszós úton mutatott kapaszkodóképesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a kopás, illetve a menetzaj mérésére is. A teszten az itthon legelterjedtebb méretű (195/65 R15) abroncsok szerepeltek.
„A mérések idén is igazolták azt a fontos tanulságot, hogy míg száraz és nedves aszfalton még hidegben is elviselhető teljesítményt nyújtanak a nyári abroncsok, addig havas, jeges útviszonyok mellett a téli gumit semmi sem képes helyettesíteni – hangsúlyozta Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője. – Míg a legjobb téli gumikkal felszerelt autó féktávolsága jeges úton 40 km/óráról lefékezve 21 méter alatt marad, ugyanaz a jármű nyári gumival 37 métert tesz meg a megállásig. Tanulságos, hogy ebben a tekintetben nincs jelentősége, hogy használt nyári gumit, vagy a fél éve kategóriagyőztes új nyári abroncsot használjuk.”

Az ötfajta négyévszakos gumi közül négy esetében is sikerült a jeges útviszonyoknak megfelelő változatot kihozniuk a gyártóknak, de a különböző szempontok összesítése során világosan látható, hogy ez az abroncsfajta a téli időszakokban komoly teljesítménybeli kompromisszumok vállalását jelentheti. „Egy szett jó minőségű abroncs ára jellemzően szerényebb, mint a casco önrész – hangsúlyozza Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. – Nem lehet kérdés, hogy melyikre érdemesebb költeni.”

A vizsgálatban részt vevő abroncsok az egyes szempontoknak különböző mértékben tettek eleget. Száraz úton – fagypont felett – a Michelin négyévszakosa, míg vizes úton a Vredestein téli abroncsa volt a legjobb, mindkét teszt második helyezettje a Continental téli gumija volt. Jeges úton fékezhetőségben a Bridgestone, míg kapaszkodási képességben a Continental volt a legjobb. A legcsöndesebbnek szintén a Bridgestone bizonyult, ugyanakkor a gördülési ellenállás szempontjából a Hankook bizonyult a legjobbnak. Kopási kép tekintetében 7 abroncs is a maximális pontszámot kapta, valamennyien téli abroncsok.

Arra tehát, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak az egyes kategóriákban mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. A magyar átlagos téli útviszonyoknak megfelelően a száraz, nedves és jeges aszfalton mért fékutakat, illetve a jeges úton mért kapaszkodást 20-20 százalékos, a kopást 10 százalékos, míg a zajszintet és a gördülési ellenállást 5-5 százalékos súlyozással értékelve a hazai Téligumiteszt 2017 az alábbi sorrendet eredményezte:

Bár az egyes abroncsok a különböző szempontoknak eltérő módon tettek eleget, az összesítésben ezek a különbségek a jó minőségű termékeknél nagyjából ellensúlyozták egymást. Így összességében elmondható, hogy a lista első negyedében szereplő gumimodellek bármelyike jó szívvel ajánlható az idei téli gumijukat még csak most kereső autósok számára. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyes szempontok eltérő súlyozása változtathat a fenti sorrenden. A súlyozás módosítására a teszt részletes eredményeit ismertető oldalon mindenkinek lehetősége van. A teszt további részletes eredményei az alábbi link alatt találhatók: www.autonavigator.hu/teligumiteszt-2017

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!