Néhány éve még tabutémának számított hazánkban a radar- és lézerdetektorok használata, miután a 124/1993. (IX. 22.) kormányrendelet a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök közé sorolta a gépjárművek sebességét mérő készüléket jelző vagy zavaróeszközöket. Enyhülést a 175/2003. (X. 28.) kormányrendelet hozott, amelyből kimaradt a fent említett készülékcsoport, így birtoklásuk és használatuk 2003. december 1-jétől legális Magyarországon.

Rendőrségi arzenál

Ahhoz, hogy eldönthessük, melyik az ideális berendezés számunkra, először a rendőrségi sebességmérő készülékek (traffipaxok) típusait kell közelebbről szemügyre venni. Hazánkban alapvetően 3 frekvencián működnek a rendőrségi radarok: 13,450 GHz (Ku sáv), 24,125 GHz (K sáv), 34,36 GHz (Ka sáv), valamint korábban létezett egy úgynevezett X1 sáv (9,410 GHz) is, azonban tudomásunk szerint ezen a frekvencián már egyetlen sebességmérő sem üzemel. Típusait tekintve többféle berendezéssel találkozhat az autós.
Multanova 6F: Magyarországon ez a leggyakoribb traffipax, fekete (kúp alakú) radarjáról könnyen felismerhető. Általában Skoda Feliciákban teljesít szolgálatot, s nem csupán álló helyzetben, hanem menet közben is képes a sebességet mérni. A 34,36 GHz-es frekvencián (Ka sáv) dolgozik, s mivel rendkívül kis teljesítménnyel sugároz, a detektorok számára is komoly feladat az észlelése.
Speedophot: ellentétben a Multanova berendezéssel, a Speedophot radart szabad szemmel sokkal nehezebb észrevenni, mert lapos sugárzója belesimul a hordozó autó (általában Skoda Fabia) lökhárítójába. Menet közben és álló helyzetben egyaránt hadra fogható, működési frekvenciája 24,125 GHz (K sáv).
Microspeed 09: a 13,45 GHZ-es frekvencián (Ku sáv) munkálkodó berendezés csak és kizárólag álló helyzetben képes feladatát ellátni. Közeledő és távolodó autókat egyaránt mér, Skoda Feliciák rejtik.

A technikai fejlettség egy magasabb szintjét képviselik a lézeres sebességmérők. Nem radarhullámot, hanem lézernyalábot bocsátanak ki, amit a radardetektorok elvileg jeleznek, de legtöbbször csak akkor, amikor a rendőrség már cáfolhatatlan bizonyítékokkal rendelkezik a gyorshajtást illetően.
Fáma Lézer I: a lézeres sebességmérők első generációjához tartozik, az M0-ás autópályán okozhat kellemetlen perceket (a Szigetszentmiklósi Rk. használja). Már 600 méter távolságból beméri a gyorshajtót, a kocsi rendszáma azonban csak mintegy 80 méteres távon belül olvasható, így értékelhető bizonyíték is csak ilyen távolságon készülhet.
Fáma Lézer II: legalább 20 példány működik belőle szerte az országban. Nagyjából 1 km-es távolságból beméri a járművet, viszont az adott kocsi rendszáma jelen esetben is csak 100 méteres távolságból olvasható.
Fáma Lézer III: az egyik legkorszerűbb rendőrségi mérőberendezés, amely nemcsak állványról működtethető, hanem gépkocsiba is szerelhető. A Dunántúlon 8-10 olyan VW Borát állítottak hadrendbe, melyekben a két első ülés közé szerelték a mérő egységet, s ezek elölről, hátulról, álló helyzetben és menet közben egyaránt képesek mérni a tempót. Már 1,8 km-es távolságból képes a sebességet mérni, ellenben a rendszám itt is csak 120 méteres távolságból látszik megfelelően.
VHT Muvitas: kifejezetten autókban használatos régebbi típus. A mérési távolsága 250 méter, a rendszámleolvasás max. 80 méterről történhet. Az említett készülékek mellett még legalább 25-30 olyan berendezés található az országban (zömmel Opel Astrákban és Skoda Octaviákban), amelyek sem radarhullámokat, sem lézernyalábokat nem bocsátanak ki, így értelemszerűen csupán a saját szemünkre hagyatkozhatunk a felderítésük során. A „követő autókat” a műszerfal tetejére, esetleg a kalaptartóra telepített videokameráról lehet felismerni, melynek segítségével meglehetősen jó minőségű “mozit” készítenek a szabálysértőről, a sebesség pontos meghatározásához pedig GPS-technológiát vagy tachométert vesznek igénybe.

Privát védvonal

Miután megismertük a rendőrség eszköztárát, vessünk egy pillantást az egyénileg használható jelző és zavaróberendezésekre! Ha a radardetektorokat mindenáron kategorizálni szeretnék, megtehetjük azt a vételár (és ezzel szoros összefüggésben álló tudásszint), illetve az adott eszköz kivitele alapján. Ez utóbbi fixen beépíthető vagy mobil lehet, előnyös és hátrányos tulajdonságokkal egyaránt. A mobil típus, miután a szivargyújtóról működik és a rögzítése is valamilyen könnyen oldható kötés, így akár több autóban is használható, ellenben parkoláskor ildomos eltávolítani a helyéről, hiszen mind a tolvajok, mind a hatóságok (tiltó országokban)számára szabad prédává válik. Arról nem is beszélve, hogy a modern, hővédő üvegezésű autókban a fémgőzölt első szélvédők árnyékolják a rádióhullámokat, így a könnyen mobilizálható radardetektor kevésbé lesz érzékeny, mint a fix beépítésű, amelynek „elektronikus csápjai” az utastéren kívül találhatók. A beépített detektorok műszakilag kétségtelenül fejlettebbek, viszont éppen az a legnagyobb hátrányuk, ami a mobil készülékek előnye: nem vihetők egyik kocsiból a másikba. Ugyancsak a beskatulyázás alapja lehet a készülékek árfekvése. A magyar piacon – ebből a szempontból – háromféle szegmenst különböztethetünk meg. Léteznek alsó kategóriás eszközök (általában 50 ezer forintig terjed az áruk), vannak középkategóriás modellek (50 és 100 ezer forint közötti összegben) és persze itt is jelen van a prémiumosztály (100, de leginkább 150 ezer forint feletti áron).

Köz- vagy magánterület?

Mostani témánk feldolgozása kapcsán több kérdés is válaszra várt. Vajon miként fordulhatott elő, hogy a már említett 175/2003. (X.28.) kormányrendeletből kimaradt a korábban különösen veszélyesnek minősített radardetektor, illetve arra is kíváncsiak voltunk, milyen fejlesztéseket tervez a magyar a rendőrség a sebességmérések terén? Kérdéseinkre Pausz Ferenc alezredes, az ORFK közlekedésrendészeti osztályvezetője válaszolt. „Amikor a 124/1993. (IX. 22.) kormányrendeletbe bekerült a radardetektorok és zavaróeszközök köre, két probléma már akkoriban felmerült ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy minek minősül a gépkocsi utastere. Közterületnek vagy magánterületnek? A másik, hogy a zavaróberendezések használatát talán lehetne tiltani ezzel a módszerrel, hiszen azok ténylegesen akadályozzák a végrehajtásban a rendőrséget, az előjelzőkét azonban aligha. Az újabb szabályozás megalkotásakor úgy döntöttek, mindkettő kimarad a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök köréből. A fejlesztésekkel kapcsolatban egyértelmű az irányvonal. Hasonlóan néhány nyugat-európai országhoz, az autópályák mentén szeretnénk fix traffipaxokat elhelyezni (ebben az autópályákat üzemeltető cégek is partnereink), ennek bevezetését azonban jelenleg az gátolja, hogy amennyiben a szabálysértést követően nem állítja meg a rendőr az elkövetőt, akkor utólag – a jog adta lehetőségeivel élve – kibújhat a felelősségre vonás alól, mondván, az autó valóban az övé, a kérdéses időpontban azonban nem ő, hanem egy rokona vezette azt. Arra pedig nem kötelezhető, hogy önmagára és a rokonaira nézve terhelő vallomást tegyen.”

Pénztárca kérdése?

Az ár – az esetek döntő többségében – a minőséget is előrevetíti, azonban egy adott típus kiválasztásakor ne csupán az árcédulát nézzük! A radardetektorok két legfontosabb paramétere ugyanis az érzékelési távolság és a szelektivitás. Talán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a felhasználó szempontjából az az előnyösebb, ha a készüléke minél távolabbról felismeri a leselkedő „veszélyt”, a szelektivitás azonban összetettebb probléma ennél. A radardetektorok alapvetően mikrohullámú érzékelők. Bizonyos frekvenciasávokon nemcsak a traffipaxok működnek, hanem például automata kapunyitók, térfigyelő rendszerek, GSM-átjátszók és egyéb berendezések. Értelemszerűen a detektor önmagától nem tudja eldönteni, hogy a figyelési sávjába eső jelet egy rendőrségi traffipax vagy éppen egy úton útfélen található GSM-torony bocsátotta-e ki. Tehát minden alkalommal riaszt (az őrületbe kergetve ezzel a tulajdonost), hacsak nincs benne speciális zavarszűrés, melynek segítségével kellőképpen leszűkíthető az észlelési tartomány. Eddig csupán a passzív detektorokról esett szó, amelyek elvileg a lézeres sebességmérők észlelésére is képesek, csakhogy a gyakorlat azt mutatja, hogy a lézer-előrejelzés a legjobb passzív detektorral is csak 80 százalék körüli. Ráadásul – ellentétben a radarokkal – a lézeres mérés nem folyamatos, így sokszor nincs is mit jelezni. Ha pedig a passzív eszköz közvetlen lézertalálatot észlel, az már legtöbbször késő, a rendőrség ugyanis 0,6 másodperc alatt meg tudja határozni a tényleges sebességet, ennyi idő alatt pedig képtelenség a megengedett tempóra fékezni. Aki tehát nagyobb biztonságra vágyik, annak a passzív radardetektort kombinálnia kell egy aktív zavaróeszközzel (jammer), amely egyszerűen blokkolja a távoli lézeres bemérést. Igaz, százszázalékos (tökéletes) biztonságban még ekkor sem érezheti magát az autós, azt csak a sebességhatárok mindenkori betartása adja. Hogy a témában még jobban elmélyedhessünk, illetve hogy a radardetektorok gyakorlati alkalmazásáról meggyőződhessünk, rövidesen egy felszerelt tesztautóval vizsgáljuk a készülékek működésének hatékonyságát.