Hiredetés – Nagyjából 10-12 évvel ezelőtt kifejezetten gyakran lehetett hallani bedőlt autóhitelekről, évekig feleslegesen törlesztett kölcsönökről, melyek egyik hónapról a másikra fizethetetlen mértékűre emelkedtek. Bizonyára mindenki emlékszik a 2008-as nagy gazdasági recesszióra, ami fokozatosan, de annál határozottabban vált érezhetővé a devizahitelesek körében, és sokan annyira eladósodtak, hogy még ma is korábbi rossz döntéseik terhei határozzák meg életüket és aktuális egzisztenciális helyzetüket.
A statisztikák szerint Magyarországon a legtöbb probléma a devizaalapú autóhitelekkel volt. A kedvező feltételek miatt ugyanis ezzel szinte bárki tudott új járművet vásárolni magának, hosszú éveken keresztül működött is a konstrukció, a válság hatására azonban sorra veszítették el a sok esetben évekig rendben törlesztett gépkocsikat az emberek. Ma már a devizahitel nem engedélyezett konstrukció, az autóhitel azonban megmaradt a piacon, és több esztendeje szinte változatlan feltételekkel férhetnek hozzá az ügyfelek. Kisebb módosítások azonban folyamatosan megfigyelhetők!

Önerő nélkül 2020-ban már nem megy
Világos, hogy a devizahitelek rendkívül előnyös és kedvező feltételei után a forint alapon felvehető autókölcsönök nem tűntek túl szerencsés választásnak, de ennek ellenére is voltak olyan kitételei, melyeket szigorítani kellett a közelmúltban, így például előfordult a múltban, hogy megfelelő kereset és munkaviszony igazolása elegendő volt a felvételhez. Ez mára megszűnt, így 2020-ban az egyik legfontosabb szigorítás, hogy már nem találni olyan bankot, amelyik úgy biztosít kifejezetten autóvásárlási célzatra kölcsönt, hogy ahhoz az igénylő nem tud önerőt felmutatni. Hogy ez a vételár hány százaléka, azt jellemzően a pénzintézetek döntik el, de önerő nélkül magánszemély idén már nem tud autóhitelt igényelni.
A rendelkezést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hozta meg, akik arra kérték az összes magyar pénzintézetet, hogy közösen tegyenek valamit azért, hogy ne kaphasson bárki autóhitelt csak azért, mert képes volt igazolni valamilyen – gyakran ellenőrzés nélküli – havi jövedelmet. Jelenleg tehát nemcsak önerő szükséges, de mindemellett alaposabb átvilágításon is átesnek azok, akik autócélú kölcsönt akarnak maguknak igényelni. A szigorítás oka leginkább az volt, hogy ne fordulhasson elő újra az, ami a 2008-as recesszió idején, amikor sorban dőltek be a hitelek – részben egy ehhez hasonló kiskapunak köszönhetően.

Az autóhitel igénylésének feltételei magánszemélyek esetén
Amennyiben magánszemélyként szeretnénk autóhitelt igényelni 2020-ban, akkor fontos lesz tisztában lennünk a kapcsolódó feltételekkel. Az egyik ilyen, hogy bár a devizahitel fogalma valójában megszűnt, azonban az Európai Unió miatt lehetőségünk van euró alapon is felvenni az autókölcsönt, melynek a futamideje – forintalapú megoldás esetén egyaránt – maximum 7 év lehet. Mint a fentiekben kifejtettük, az autóhitel felvételéhez minden esetben önerő szükséges. Ha hagyományos autóhitelt szeretnénk, akkor ez forint alapon a vételár 25-, euró alapon annak 40 százaléka. A felvehető legkisebb összeg minden esetben 3-400 ezer forinttól indul, a felső határ pedig jellemzően a keresetünk függvénye, de a legtöbb pénzintézet is meghatároz valamilyen maximumot.

Lényeges továbbá, hogy a magánszemélyek esetén az autóhitel felvételéhez elengedhetetlenek lesznek – a fentiek ismerete és betartása mellett – bizonyos dokumentumok. Ennek megfelelően szükségünk lesz érvényes személyi igazolványra vagy vezetői engedélyre, nyugdíjasoknál pedig az ezt bizonyító nyugdíjas igazolványra. Ezen felül be kell majd mutatnunk a banknál a keresőtevékenységünket alátámasztó iratokat is, így a munkáltatói igazolás mellett 3-6 havi bankszámlakivonatot. A nyugdíjas igénylők esetén természetesen a nyugdíjszelvény is megfelelő lehet.

Az autóhitel igénylésének feltételei céges ügyfelek esetén
Az autóhitel feltételei természetesen több ponton is eltérnek céges ügyfelek esetén a magánszemélyeknél rögzített kritériumoktól. Lényeges különbség például, hogy esetükben klasszikus értelemben vett kölcsön nincs, csak lízingkonstrukció, mely ugyanúgy egyfajta hitelterméknek tekinthető, maximum 8 éves futamidővel. A vállalkozások ezt forint- és euró alapon egyaránt igényelhetik, miközben lényeges, hogy a felvételhez elengedhetetlen a 20 százalékos önerő. Ebben a formában a legkisebb felvehető összeg 300 ezer forint, maximumot azonban ritkán határoznak meg a bankok a lízingmegoldás miatt.
Az igényléshez mindig szükséges bizonyos dokumentumok benyújtása. Egyéni vállalkozók esetén ez például személyi igazolvány és vezetői engedély mellett a vállalkozói igazolványt vagy a működéshez kapcsolódó engedélyt jelenti, de lényeges lesz a banknak minden esetben az előző évre szóló adóbevallás is, méghozzá a pénztárkönyv és a naplófőkönyv mellett, ha van. A társas vállalkozások esetén a cég képviselőjének személyi igazolványán túl be kell mutatnunk egy friss cégkivonatot – maximum 3 hónapos lehet –, egy aláírási címpéldányt, valamint az előző évre szóló mérleget, illetve eredménykimutatást.

Magánszemélyekre és céges ügyfelekre is vonatkozó feltételek
Ha autóhitelt szeretnénk igényelni magunknak, akkor fontos tisztában lennünk azokkal a feltételekkel, melyek a magánszemélyekre és a céges ügyfelekre egyaránt érvényesek. Ide tartozik például, hogy az autóhitel minden esetben csak maximum 12 éves, vagy annál fiatalabb gépjárműre vonatkozhat. Ez meghatározó tényező a futamidő esetében is, hiszen ennek időtartamát mindig az autó korához igazítják, ezáltal jogszabályban rögzített további feltétel, hogy az autóhitelből megvásárolt jármű életkora a futamidő végére nem haladhatja meg a 15 évet. Ez tehát azt jelenti, hogy ha egy 9 éves autót vásárolnánk, akkor ahhoz már nem kapjuk meg a maximálisan kiadható 7 éves futamidőt, hanem az imént említett kitétel miatt mindössze 6 évünk lesz arra, hogy visszafizessük a felvett összeget.

Forrás: https://hiteleslizing.hu/autohitel-felteltelek-2020-ban/