Egy korábbi baleset miatt elhúzódott a szalagkorlát javítása, ezért Sanghajban nem szombaton, hanem vasárnap reggel tartották meg az időmérő edzést. Michelisz Norbert nem jutott be a második szakaszba, így mind a két futamot a 15 helyről kezdhette meg. Az időmérő második részében a francia Valentenek és a holland Tom Coronelnek sikerült megcsípni az első sort, meglepetésre a LADA Vestát vezető holland Nicky Catsburg bejutott a legjobb öt közé. A top öt végeredménye: López, Ma, Catsburg, Loeb, Muller. Ezzel a kínai plusz három pontot kapott, amivel növelte előnyét Michelisszel szemben.

Az első futam hatalmas balesettel indult, már az első körben be kellett küldeni a felvezetőautót, Michelisz rögtön feljött feljött a hetedik helyre, miután többen is kiestek: Coronel, Huff, Chilton, Filippi, és Tarquini. Az 5. körben ment be a boxba a biztonsági autó, a baleset miatt visszaesett kínai Ma a kilencedik körben érkezett meg Norbi mögé, aki a tizedik körben a ladás Lapierre-t kezdte támadni. Michelisz az utolsó pillanatban előzte meg az előtte haladó versenyzőt, így leintéskor a következő volt a sorrend: López, Muller, Loeb, Catsburg, Bennani és Michelisz. Norbi ezzel a legjobb hondás volt az első futamon.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Mivel az első futamban megsérült autók közül többet nem tudtak megjavítani, Michelisz a 12. helyről vágott neki a második futamnak. Valószínűleg megsérült a Civic a rajtnál, Norbi a rajtnál Bennanira ragadt, végig belül tartotta az autótját, ami a harmadik, negyedik kanyarra konkrétan három pozíciót hozott, sőt, pillanatokig Chinghua Ma elé is befért. Aztán történt valami és a 11., majd a 12. helyre csúszott vissza. Innen sikerült egy helyezéssel előrébb kerülni, de a pontszerzés nem jött össze, a 11. helyen intették be.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A világbajnoki, ideiglenes ponttáblázat:
1. José-María López (396)
2. Yvan Muller (351)
3. Sébastien Loeb (282)
4. Csinghua Ma (177)
5. Michelisz Norbert (172)
6. Gabrielle Tarquini (171)
7. Tiago Monteiro (163)

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!