Egyedül tartotta a lelket a Hondában Michelisz Norbert a sanghaji időmérőn, hiszen rajta kívül a japán márka egyetlen pilótája sem jutott be a legjobb tízbe. A magyar versenyző viszont a kilencedik helyet megszerezve a fordított rajtrácsos Nyitó futamon az első sorból rajtolhatott a pole-t megszerző John Filippi mellől. A Hondák dolgát Kínában elsősorban két dolog nehezítette: a Nürburgringet nem számolva a szezon leghosszabb, 1,1 kilométer hosszú egyenese a gyengébb motorerő miatt, illetve a 60 kilós büntetősúly, miközben a Volvo, Lada, Chevrolet hármas a gyári minimumon futott.
m1
Ezek után következett a Nyitó futam. Filippi gyengén rajtolt, Michelisz Norbert simán elment mellette, de a mögülük induló privát citroënes Tom Chilton igazi veszélyt jelentett, az első kanyarban fej-fej mellett csatáztak az első helyért, de Norbi volt a belső íven, így az élen tudott maradni. A második kör kezdetére Michelisz már 1,2 másodperces előnyt autózott ki az első helyen, de miután Filippi ütközött José María Lópezzel, az autója megállt az egyik kanyarban, ezért bejött a safety car. A biztonsági autó kiszállásakor Norbi nem hagyott esélyt Chiltonnak, és akárcsak a rajt után, elkezdte kiépíteni az előnyét az angollal szemben. Két kört tett meg a mezőny a safety car mögött, de ez hozzáadódott a versenytávhoz, így 14 kör helyett 16 körös lett a futam.

Michelisz mögött Chiltonnal az élen vonatozás alakult ki: a kilencedik körben az angol és Tarquini összeértek, amit kihasználva Björk és Muller is elment mellettük. Ez Norbi számára nem volt jó hír, mert két gyors autó került mögé, amelyeket már nem tartott fel Chilton. Ekkor 3 másodperc volt Michelisz előnye, ezt kellett beosztania a hátralévő távra. A Volvo egy kör alatt hét tizedet dolgozott le a hátrányából, közben Monteiro és Huff felléptek a 9. és 10. helyre. A 12. körben már csak 1,5 másodperc volt Norbi előnye az egyenesekben szárnyaló Björk előtt. Egy körrel később a svéd már támadott az első helyért, és közben már Yvan Muller is megérkezett mögéjük. Az utolsó előtti körben Norbit figyelmeztették – előtte kicsit összeért Björkkel védekezés közben. Norbi az övénél sokkal gyorsabb autókat védekezett le körökön keresztül. Az utolsó egyenesben Björk mindent egy lapra feltéve tudta megelőzni őt, miután összeért Norbival, akinek leszakadt a lökhárítója. Közben még Mullerrel is csatáznia kellett Michelisznek, de a második helyet nagy bravúrral sikerült megvédenie. A Volvo ezzel az első futamgyőzelmét szerezte meg.
„Nehéz megemészteni, ha a verseny több mint 90 százalékában vezetsz, mégsem tudsz nyerni. De a második helynek örülnünk kell, mert ezzel így is többet értünk el, mint amire itt számíthattunk” – nyilatkozta a Nyitó futam leintése után Michelisz Norbert.
m4
A Fő futamon az időmérőn elért kilencedik helyéről indult, a rajtnál azonban a 14. pozícióból jól rajtoló Tiago Monteiro megelőzte őt. A második körben aztán Tom Coronel is elment mellette, így ekkor már a 11. helyen haladt csak, amiért már nem osztanak pontot. A harmadik körben a 60 kilóval könnyebb Ladát vezető Hugo Valente is keményen támadta már Norbit, aki azonban a következő körben magára talált: kicsit lerázta a franciát és visszazárkózott az előtte haladó Coronelre. Közben Tiago Monteiro jól hajtotta a Hondát, Tom Chiltont is megelőzte, így már a nyolcadik volt.

Michelisz Norbert számára sok izgalmat ezután nem hozott a sanghaji Fő futam, előtte és mögötte is több mint egy másodpercre voltak a riválisok, így a 11. helyen hozta be a Hondát. Miután Yvan Muller a Nyitó futamos harmadik hely után ezúttal második lett Kínában, Monteirónak minimális esélye maradt csak a világbajnoki második hely megszerzésére, így a hondások számára a csapaton belüli erősorrend felállítása maradhat a legfontosabb kérdés az utolsó, katari hétvégére. A sanghaji Nyitó futam előtt Michelisz Norbert hátránya Rob Huff mögött 6, Tiago Monteiro mögött 27 pont volt. Miután azonban a magyar versenyző a Nyitó futamon a második hellyel 18 pontot zsebelt be, miközben Huff összesen 2, Monteiro pedig 5 pontot gyűjtött, jelentősen javult a házon belüli helyzete. Katar előtt Monteirónak 204, Michelisznek 190, Huffnak 180 pontja van.

m3

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!