Az idei szezonban két autóval bővült a Honda család, hiszen a svéd Rickard Rydell és a szerb Dusan Borkoic szintén ezzel a márkával vágott neki az idei évadnak, bár az utóbbinak komoly gondja akadt az argentin futamon az üléspozíciójával. A marokkói Bennani márkát váltott, így Argentínában már az új autójával indult, aki Sébastian Loeb új csapatában debütált, ezzel erősítve a Citroenek gyári csapatát, akik négy gyári versenyautóval vágtak neki ennek az évnek. A kínai Ma Csing Hua mind a 12 versenyen rajthoz fog állni ebben a szezonban. Az első versenyhétvégén a Lada gyári csapatában a három helyett csak két autó szerepelt, de úgy tűnik Kozlovszkíj előtt elhárult minden akadály, az autója elkészült és elindul az afrikai futamon.

A Zengő Motorsport és Michelisz Norbert immár ötödik alkalommal versenyezhet a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Michelisz Norbert az első évében a SEAT-tal bejutott a Q2-be és mindkét versenyen pontszerző helyen ért célba. A 2012-es versenyhétvégén azonban a BMW-vel nem jutott be az időmérő edzés a második szakaszába, az első versenyen mégis sikerült a pontszerzők között végeznie. 2013 pedig az autó még a gyerekbetegségeit nyögte és Monteiro berepülő féktárcsája sem javította Michelisz és a csapat esélyeit. Tavaly az első futamon elment a szervója, ami nagyon megnehezítette a Civic vezetését, emiatt pedig az emlékezetes másodikon már rajthoz sem tudott állni – a holland Tom Coronel autója annyira összetört Bennánival történt ütközés során, hogy a következő, francia versenyhétvégén nem tudott elindulni.

„Nagyon szeretem az utcai pályákat, ugyanakkor a marokkói aszfaltcsík nem tartozik a kedvenceim közé. A kemény féktávok és magas rázókövek párosítva a magas külső hőmérséklettel igazi kihívást jelentenek versenyzőnek és gépnek egyaránt. Mivel előzni itt nagyon nehéz, így az időmérőnek kiemelt szerep jut majd. Egy erős helyezés az első 10-ben és egy kis szerencse azt jelentheti, hogy mindkét versenyen pontszerző helyekért harcolhatunk, ami az elsődleges célom Marokkóban” – nyilatkozta a Michelisz Norbi a hétvége előtt.

A hétvége menetrendje:

Április 17. péntek 13:00 – 13:30 Teszt Április 18, szombat: 09:15 – 09:45 Első szabadedzés 11:15 – 11:45 Második szabadedzés 13:30 – 14:40 Időmérő edzés – élőben az Eurosport 2-n Április 19, vasárnap: 16:50 – 19:10 Futamok – élőben az Eurosporton

A bajnokság állása:

1. Jose-Maria Lopez (Citroen), 48 pont 2. Sebastien Loeb (Citroen), 43 pont 3. Tiago Monteiro (Honda), 28 pont (…) 7. Norbert Michelisz (Honda), 14 pont   Yokohama Drivers Trophy: 1. Norbert Michelisz (Honda), 18 pont 2. Tom Chilton (Chevrolet), 15 pont 3. Mehdi Bennani (Citroen), 15 pont   Yokohama Teams Trophy: 1. Zengő Motorsport, 18 pont 2. ROAL Motorsport, 15 pont 3. Sébastien Loeb Racing, 12 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!