Michelisz Norbert a hatodik helyről rajtolhatott az első futamon, mint a legjobb hondás versenyző, hiszen a portugál Tiago Monteiro a 11., míg csapattársa az olasz Tarquini a 14. helyről rajtolhatott. A pole pozíciót most is, a már világbajnok José-María López szerezte meg. Mellőle pedig meglepetésre a marokkói Bennani indult. Balesetmentes rajt, de a nagy tolongásban Michelisz két pozíciót vesztett, elrontotta a helyezkedést és beszorult a Lapierre és Catsburg vezette, két gyári Lada közé. Michelisz a hetedik helyen ért célba, hat ponttal lett összetettben gazdagabb. A Yokohama Drivers Trophyban az első futam után szoros lett verseny, a marokkói Bennani 10 pontot szerzett, és 156 ponttal várta a második futamot, míg Michelisz hat pontja 158 pontot jelentett.

Michelisz a jobban tapadó oldalról indult, de az előtte lévő Muller és Ma is jól kapta el a rajtot. Az olasz DAste és a holland Catsburg kiesett, és olyan rossz helyen, hogy be kellett küldeni a biztonsági autót. A versenytávot emiatt megemelték 14 körre. Végül csak-csak sikerült „kimenteni” a sóderágyba szorult két autót és a hatodik körben végül újra tudták indítani a futamot. Rögtön az első kanyarban Filippi kiforgott és elvesztette a vezető pozícióját, ráadásul ezzel egy időben jött a várható büntetése is – áthajtás a rossz rajt miatt. Michelisz ezzel a harmadik lett, de Loeb és Bennani szorosan mögötte voltak. Tarquin feljött a hetedik helyre, mivel megelőzte Lapierret.

Muller megnyerte a 2015. év utolsó futamát kínai csapattársa, Ma előtt. Michelisz Norbit a harmadik helyen intették le és ismét dobogóra állhatott. Összetettben Michelisz Norbert hatodik lett 193 ponttal, mindössze négy ponttal maradt le az olasz Tarquini mögött. Viszont megnyerte a Yokohama Drivers Trophyt 168 ponttal a marokkói Bennai és Chilton előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


„Norbi és a Zengő Motorsport Katarban is dobogós hellyel örvendeztette meg a szurkolókat és társaságcsoportunkat. Nagy öröm számunkra, hogy immár négy éve egy olyan klasszist támogathatunk a siker elérésében, akinek példája lendületet adhat a jövő tehetségeinek céljaik megvalósításához. A magyar versenyző sikerei csak tovább erősítik a MOL-csoport elkötelezettségét abban, hogy segítse a kihívásokkal szembenéző tehetségeket ambícióik valóra váltásában, ahogy a sportban, úgy a művészetekben, az üzleti életben és az olaj- és gázipar területén is.” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője. -„Elképesztő siker, hogy magyar tehetségünk nyerte el a privát versenyzők bajnoki címét. Kiélezett küzdelem fojt az idei évben a Yokohama Kupáért, azonban Norbi tehetségével és elszántságával elérte célját. A bajnoki cím nemzetközi szinten tovább növeli mind Norbi mind pedig hazánk és vállalatcsoportunk elismertségét.” 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!