Az első futamon az élről a hazai sztár, Sébastien Loeb és csapattársa Yvan Muller rajtolhatott, a Zengő Motorsport pilótája, Michelisz Norbert pedig a nyolcadik az első futamon az időmérőn elért eredménye alapján. A holland Nicky Catsburg nem állt föl a rajtrácsra és később, a pit laneről sem tudott elrajtolni.

A rajtot nem csak Loeb kapta el remekül, hanem a magyar pilóta is, aki kiváló reflexeinek köszönhetően bevágott a francia Hugo Valente és az angol Tom Chilton közé, lehagyva így márkatársát a portugál Tiago Monteirot. Az angol pilóta Chevyjével lehagyta Micheliszt, aki nem tudta befogni a futam hátralévő részében. Ahogy a kakaskodások ellenére nem történt változás az első négy helyen autózó Citroenek között sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Monteiro próbálta visszaszerezni elvesztett pozícióját Michelisszel és Valentével szemben. Az utóbbival rövid csatába bonyolódott, amiben megsérült a Honda hátsó lökhárítója, a Chevy jobb eleje szintén eltűnt. A francia végül feladta a versenyt, az autója megsérült és kiállt a boxba az ötödik körben. Az angol Rob Huffot kiforgatták a Ladájával, ő is feladni kényszerült a versenyt. A hátsó traktusban az olasz Stefano D’Aste lassította a mezőnyt, csak John Filippinek nem sikerült őt megelőznie. A futam felétől kezdve Tiago Monteiro utolérte a magyar pilótát, és a hátránya körröl körre csökkent, de nem volt elég ahhoz, hogy megelőzze Micheliszt, akit így a hatodik helyen intettek le.

Ideiglenes végeredmény: Loeb, Muller, López, Ma, Chilton, Michelisz, Monteiro

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Michelisz Norbert a második sorból, a harmadik helyről vághatott neki a második futamnak. A sérült autók közül az angol Rob Huffét nem sikerült megjavítani, de a másik ladás Nicky Catsburg ott volt rajtrácson. Az első rajtkockából induló marokkói Bennani elidegeskedte a rajtot, korábban indult el, de ez szerencsére nem zavarta meg Micheliszt, aki szenzációsan rajtolt. A második helyről induló holland Jaap van Lagen nem bírta fölvenni a tempót, előbb Monteiro előzte meg, majd bedarálták a mögötte érkező Citroenek.

A marokkói rajtját rögtön vizsgálni kezdték, és természetesen szabálytalanak nyilvánított a felügyelő testület és box utca áthajtásra büntették. Így Michelisz Norbert átvette a vezetést. Időközben a hazaiak kedvence túl szűken vette a sikánt, nekiütközött a gumibálának, amit a Citroen nem tolerált, ő sem tudta folytatni a versenyt. A hatodik kör megkezdése után a célegyenes végi kanyarban López utolérte a második helyen autózó portugált, majd egy laza mozdulattal kiforgatta, így Monteiro autója annyira sérült, hogy feladni kényszerült a versenyt. Viszont ezzel egy időben helyet hagyott csapattársának, a kínai Ma Csing Huanak, aki feljött Michelisz mögé a második helyre.

Féltávnál a sorrend: Michelisz, Ma, López, Muller, van Lagen, és Tarquini

A 12. körig tudta tartani a kínai a tavalyi világbajnokot, aki megelőzte és üldözőbe vette Micheliszt és két körrel a vége előtt sikerült megelőznie. Ideiglenes végeredmény: López, Michelisz, Ma, Muller, Tarquini, Valente, mivel López és Monteiro ütközését a felügyelők vizsgálni fogják a futam után.


“Elismerésünk Norbertnek és a Zengő Motorsportnak, hogy immár harmadik alkalommal szereztek dobogós helyezést az idei szezonban. Norbi sikerrel nézett szembe a francia versenypálya kihívásaival. A Paul Ricard pályán tavaly Norbinak nem sikerült dobogós helyet szereznie, így még inkább öröm a mai eredmény.  Reméljük, hogy Norbi és csapata a jövőben is hasonló eredményekkel tudja megörvendeztetni a szurkolókat.” – mondta Kelenvölgyi Ágnes, a MOL-csoport szponzorációs vezetője.  – Az is elképesztő teljesítmény Norbitól, hogy a francia versenyen is megszerezte a futam legjobb privát versenyzőjének járó Yokohama Kupát. Bízunk benne, hogy ambíciója és tehetsége hozzásegíti ahhoz, hogy a privát versenyzők bajnokaként fejezheti be az évadot.” 

A FIA WTCC összetett állása:

1. López – 282 pont
2. Muller – 243 pont
3. Loeb – 208 pont
4. Monteiro – 114 pont
5. Ma – 113 pont
6. Michelisz – 112 pont
7. Tarquini – 110 pont
8. Chilton – 75 pont

A FIA WTCC következő versenyhelyszíne a portugáliai Vila Real lesz, hol két hét múlva rendezik meg a futamot.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!