„Tökéletes hétvége volt. Az első nap nehéz volt, de ezután növelni tudtam az előnyöm. Jól felkészültünk, minden úgy alakult, ahogy kellett. Megpróbálok minden ralin nyerni, lássuk hol kötünk ki az év végén.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta. Tanak a szombati nap során domináns előnyre tett szert, s utána már nem is lehetett letaszítani a trónról. A Toyota pilótája nem csak a raligyőzelmet szerezte meg, hanem a Power Stage győzelemért járó bónuszpontokkal is gazdagodott. A 30 éves pilóta az egyéni ponttábla harmadik helyén áll, 46 ponttal lemaradva az élen álló Thierry Neuville mögött.

Bár nem finn pilóta lett az első, azért a helyiek Jari-Matti Latvala harmadik helyével vigasztalódhattak. Hayden Paddon Szardínia után ismét a negyedik helynek örülhetett, ha egyáltalán lehet annak örülni, hogy valaki épphogy lemarad a dobogóról, kétszer is egymás után. Az új-zélandi pilóta akkor kapta meg ezt a helyet, amikor a tavalyi győztes, Esapekka Lappi kiesett a 20. gyorsasági szakaszon. Azt legalább elmondhatja, hogy messze ő a legjobb helyezést elértő Hyundai-pilóta.

A címvédő világbajnok Sebastien Ogier a Korzika Rali óta nem tudott nyerni, a legjobb helyezése azóta a Szardínián megszerzett ezüstérmes hely. Most az ötödik hellyel kell beérnie a francia pilótának. Ezt is úgy érte el, hogy megelőzhette csapattársait, Suninent és Evanst, kvázi átadták neki a helyüket. Így ők a hatodik és hetedik helyezettek lettek. Ogier nagyon szenvedett az új aerodinamikai csomaggal és Fordja lengéscsillapítóival. Az első tizet Craig Breen, a világbajnokságot jelenleg vezető Thierry Neuville és Andreas Mikkelsen zárja. Neuville még két pontot összeszedett a Power Stage-en, s még mindig vezeti az egyéni világbajnokságot 21 ponttal.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen 2018. augusztus 16-19. között kerül megrendezésre a Német Rali. Az áprilisi Korzika Rali után visszatér a mezőny aszfaltra, nem is akárhová. A Német Rali egy teljesen aszfaltos futam lesz.

2018-as Finn Rali eredménye
1. Ott Tanak (EST) Toyota Yaris WRC 2:35:18,1
2. Mads Östberg (NOR) Citroën C3 WRC 2:35:50,8
3. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC 2:35:53,6
4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:36:53,7
5. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC 2:37:33,1
6. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta WRC 2:37:37,3
7. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC 2:37:47,6
8. Craig Breen (IRL) Citroën C3 WRC 2:38:26,5
9. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:39:09,9
10. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai I20 2:43:55,5

A világbajnokság állása a Finn Rali után
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 153 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 132 pont
3. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRC 107 pont
4. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Racing WRC 70 pont
5. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 60 pont
6. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT 57 pont
7. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 55 pont
8. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 52 pont
9. Mads Östberg (NOR) Citroen WRT 48 pont
10. Kris Meeke (GBR) Citroen WRT 43 pont

Gyártók
1. Hyundai WRT 228 pont
2. M-Sport WRT 202 pont
3. Toyota Racing WRC 201 pont
4. Citroen WRT 153 pont