Tanak jó úton halad első világbajnoki címe felé, jelenleg 22 pontos előnnyel áll az egyéni ponttábla élén a címvédő világbajnok, Sebastien Ogier előtt. Ezzel a sikerrel revansot vett kiábrándító szardíniai eredményén, amikor is autójának törött kormányrúdja miatt néhány kilométerrel a cél előtt kellett átengednie a győzelmet Dani Sordónak.

Most több ezer észt szurkoló éljenzése közepette vívta meg nagy küzdelmét a győzelemért, amely már a rali első napján elkezdődött. Jari-Matti Latvalával, Kris Meeke-kel és Esapekka Lappival is harcolnia kellett, amely szombaton csitult azzal, hogy Latvala és Meeke ugyanannak a sziklának esett áldozatul, Lappi pedig nem tudott végül lépést tartani a villámgyors 31 éves pilótával. Így az utolsó nap már csak végig kellett hajtania a szakaszokon meghibásodás nélkül, hogy elsőként érjen a célba. Ráadásként a Power Stage-et is megnyerte, így öt bónuszponttal többel távozik Finnországból.

Jól indult a Citroen számára a szezon második fele. Esapekka Lappinak bár nem sikerült otthon tartania a Finn Rali győztes trófeáját, de második lett, amivel elégedett volt az olaszországi eredménytelenség fényében. Latvala ért célba harmadikként azután, hogy összekapta magát a rali második napja után, mikor is egy kő általi defekt fogott ki rajta.

Andreas Mikkelsen volt a legeredményesebb Hyundai-pilóta. A norvég pilóta nagyszerű munkát végzett, mikor maga mögött tartotta Sebastien Ogiert és a negyedik helyen futott célba. Ogier-t betegség hátráltatta a hétvége során, de még így is sikerült ötödikként célba érnie az őt támadó Craig Breen előtt. Breen helyett azonban csapattársa, Thierry Neuville ért célba hatodikként. A belga csatában van az egyéni világbajnoki címért, így ír csapattársa direkt összeszedett egy 20 másodperces büntetést, ezzel segítve egy hellyel előrébb Neuville-t. Teemu Suninen, Kalle Rovanpera és Gryazin zárják az első tizet.

Ogier 2020-ban befejezi
Sebastian Ogier még a Finn Rali hetében bedobta a hírbombát. Elmondta, hogy a 2020-as szezon végén szögre akasztja ralis bukósisakját. Az új Extreme E bajnokságsorozat nagykövete lett és azzal szeretne a jövőben foglalkozni. Az új elektromos tereprali autót teszteli is a jövőben, de hogy ott fog-e versenyezni, az még ezután dől el.

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen 2019. augusztus 22-25. között kerül megrendezésre a Német Rali, ami egy teljesen aszfaltos futam lesz.

2019-es Finn Rali eredménye
1. Ott Tanak (EST) Toyota Yaris 2:30:40,3
2. Esapekka Lappi (FIN) Citroën C3 2:31:05,9
3. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris 2:31:13,5
4. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai I20 2:31:33,7
5. Sebastien Ogier (FRA) Citroën C3 2:31:36,4
6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:32:12,7
7. Craig Breen (IRL) Hyundai I20 2:32:18,5
8. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta 2:33:14,1
9. Kalle Rovanpera (FIN) Skoda Fabia 2:38:34,4
10. Nyikolaj Gryazin (RUS) Skoda Fabia 2:41:09,0

A világbajnokság állása
1. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRT 180 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) Citroen WRT 158 pont
3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 155 pont
4. Elfyn Evans (GBR) M-Sport Ford WRT 78 pont
5. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT 71 pont
6. Teemu Suninen (FIN) M-Sport Ford WRT 66 pont
7. Kris Meeke (GBR) Toyota Racing WRT 60 pont
8. Esapekka Lappi (FIN) Citroen WRT 58 pont

Gyártók
1. Hyundai WRT 262 pont
2. Toyota Racing WRC 238 pont
3. Citroen WRT 198 pont
4. M-Sport Ford WRT 158 pont