„Nagyon elégedett vagyok. Nem számítottam ilyen eredményre itt. Az időm egyre jobb és jobb lett, pedig ugyanúgy vezettem az autót. Nagyon nehéz volt elsőként végigmenni az utakon (a murvatakarítás miatt, a szerk.), de minden tökéletesen működött – az autótól az időjárás jelentésig. Paddon nagyszerű munkát végzett, nagyon kiegyensúlyozottan ment, jó tempóban haladt az egész hétvége során. Megérdemli ezt a dobogót.” – szögezte le Ogier, aki a raligyőzelem mellett a Power Stage győzelemért járó maximális pontszámot is megszerezte vasárnap.

Az Olasz Rali legelején Hayden Paddon nagyon jól kihasználva a rajtolási sorrendjét, az élre tört és ott tudott maradni egészen szombat délutánig. Ezáltal ő az első olyan új-zélandi pilóta a Rali Világbajnokság történetében, aki egy nem Új-Zélandon rendezett ralin tartani tudta magát az első helyen. Nagy volt ekkora már a nyomás a Hyundai pilótáján, s szombaton a 17. gyorsasági szakaszon megpördült, ami az első helyébe került. A 18. gyorsaságin aztán egy sziklát talált el autójával, s majdnem úgy volt, hogy ki kell állnia a versenyből. A 28 éves pilóta nagy szerencséjére azonban autója kitartott a rali végéig, s így bár nem ő nyerte meg a ralit, sokan felfigyeltek a tehetségére.

„Nagyon jól vagyok, nagyon megkönnyebbültnek érzem magam. Ez egy csodálatos eredmény. A mai utolsó néhány gyorsasági szakaszon át kellett segíteni az autót, mivel még mindig voltak apró gondjaink vele, így szerencsés vagyok, hogy célba értem. Nagyon nehéz hétvége volt és hatalmas köszönet mindenkinek, aki támogatott – otthon és a csapatban is. Nem is remélhettem volna itt többet. S még több jön majd.” – nyilatkozta lelkesen Paddon. A Hyundai nagyon elégedett lehet a hétvége eredményével. Azután, hogy Paddon második lett, csapattársa, Thierry Neuville harmadikként ért célba. Igaz a belga pilóta a bronzérmes helyet Mads Östbergtől kapta ezüst tálcán, mikor utóbbi a 20. gyorsasági szakaszon lement az útról és autójának fékjei megsérültek. Östberg végül az ötödik helyre tudta célba kormányozni Citroenjét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A negyedik helyezés Elfyn Evansé lett, pedig a fiatal walesi pilóta még péntek reggel a 17. helyre esett vissza autójának hajtótengely problémái miatt. Jari-Matti Latvala nem tudta megőrizni a portugáliai formáját, s az ottani győzelmet követően ezúttal csak hatodik lett. A finn pilóta defektekkel küszködött, majd szombat délután autójának felfüggesztésével akadtak gondjai.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A WRC2-ben versenyző Protasov, Andreucci és Kopecky szerezte meg a hetedik, nyolcadik és kilencedik helyet. Az ukrán pilótáé lett a WRC2 győzelem is. Az első tizet Khalid Al-Qassimi zárja a Citroennel. Ott Tanak, Dani Sordo, Kris Meeke, Robert Kubica és Andreas Mikkelsen is kiesett és a Rally2 szabály értelmében folytatták a versenyt, s értek célba hátsó helyeken.

2015-ös Olasz Rali eredménye

1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 4:25:54,3 2. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 4:28:59,7 3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 4:30:16,8 4. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta RS 4:31:29,1 5. Mads Östberg (NOR) Citroën DS3 4:33:44,4 6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 4:34:01,0 7. Jurij Protasov (UKR) Citroën DS3 4:40:52,0 8. Paolo Andreucci (ITA) Peugeot 208 4:40:57,6 9. Jan Kopecky (POL) Skoda Fabia 4:43:36,0 10. Khalid Al-Qassimi (ARE) Citroën DS3 4:45:06,3

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2015. július 2-5. között kerül megrendezésre a Lengyel Rali. Tavaly öt év kihagyás után tért vissza a Rali Világbajnokság Lengyelországba, Robert Kubica hazájába. Sebastien Ogier-nak és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya, meg is szerezte akkor a győzelmet, amelyet nagy valószínűség szerint idén sem vehet el majd tőle senki.

A világbajnokság eredménye az Olasz Rali után:

Egyéni 1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 133 pont 2. Mads Östberg (NOR) Citroën WRT 67 pont 3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport 64 pont 4. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 56 pont 5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 53 pont 6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 50 pont 7. Kris Meeke (GBR) Citroën WRT 47 pont 8. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 38 pont 9. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport N 32 pont 10. Martin Prokop (CZE) Jipocar Czech National Team 27 pont Gyártók 1. Volkswagen Motorsport 179 pont 2. Citroën WRT 115 pont 3. Hyundai WRT 113 pont 4. M-Sport WRT 99 pont 5. Jipocar Czech National Team 34 pont 6. Hyundai Motorsport N 31 pont 7. Volkswagen Motorsport II 31 pont 8. FWRT SRL 3 pont

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!