Az autósportok szerelmesei dörzsölhették a tenyerüket. Ha már oly sok sporteseményt töröltek, legalább a Mexikó Rali mehetett ezerrel. Hát nem így történt. Bár a dél-amerikai országban még nincs sok koronavírusos eset a helyi hatóságok elmondása szerint, a szervezők mégis nagy nyomás alatt álltak a mihamarabbi befejezés miatt. Mivel szombaton a mezőny teljesítette a szakaszok 78%-át, teljes pontokkal távoznak a résztvevők.

Ogier ismét nagyon érezte a terepet. A francia újfent egy másik autó volánjánál, ezúttal a Toyotával brillírozott a murvás terepen. Pénteken az élre állt és a forró időjárási körülmények ellenére ott is maradt. „A győzelem az győzelem, persze, de ez más, mint a többi volt. Szeretnék köszönetet mondani a csapatomnak, amely fantasztikus munkát végzett.” – nyilatkozta az egyik mérvadó ralis csatornának.

Ott Tanak szépen összeszedte magát monacói bukását követően. A havas svéd terep után a forró murván is a második helyre hozta célba a Hyundait. Pénteken megsérült a felfüggesztése és onnan hozta vissza autóját úgy, hogy szombat délután kielőzte Teemu Suninent, akinek így a bronzérmes helyezés maradt. A dobogós helyezés még így is kisebb jutalomként ért fel az M-Sport csapatának, amelyet hatalmas veszteség ért. Esapekka Lappi autója ugyanis kigyulladt és teljesen kiégett. A pilóta és navigátora szerencsére jól van.

A svédországi győztes Elfyn Evans ezúttal a negyedik helyre hozta célba autóját, s ezzel visszacsúszott az egyéni ponttálba második helyére Ogier mögé. Nagyon megsínylette a walesi pilóta, hogy elsőként neki kellett a sepregetést végeznie a murván. Nem tudta felvenni a tempót az élmenőkkel, s így lecsúszott a dobogóról. Csapattársa, az ifjú titán Kalle Rovanpera ötödik lett debütálásakor a murván. Thierry Neuville vegyes hétvégét tudhat maga mögött. Autója meghibásodása miatt nem volt harcban pénteken, s bár szombaton visszatért és öt szakaszgyőzelmet is szerzett, végül nem ért célba az első tízben sem. Pontus Tidemand ért célba a hatodik helyen, s az első tizet Nyikolaj Griazsin, Marko Buacia, Gus Greensmith és Ole Veiby zárja.

A következő világbajnoki ralit, a négy hét múlva esedékes Argentin Ralit (2020. április 23-26.) törölték a koronavírus járvány erős terjeszkedése miatt. Az azután következő május végi Portugál Rali sorsa még kérdéses, de ha megáll a vírusjárvány, akkor várhatóan legközelebb ott találkoznak ismét a ralisok.

2020-as Mexikó Rali eredménye
1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Yaris 2:47:47,6
2. Ott Tanak (EST) Hyundai i20 2:48:15,4
3. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta 2:48:25,5
4. Elfyn Evans (GBR) Toyota Yaris 2:49:01,0
5. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Yaris 2:50:08,1
6. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia 2:58:16,9
7. Nyikolaj Griazsin (RUS) Hyundai i20 3:00:14,6
8. Marko Bulacia (BOL) Citroën 3:01:25,1
9. Gus Greensmith (GBR) Ford Fiesta 3:01:44,1
10. Ole Veiby (NOR) Hyundai i20 3:03:19,8

A világbajnokság állása
1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 62 pont
2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 54 pont
3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 42 pont
4. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 40 pont
5. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 38 pont
6.Teemu Suninen (FIN) M-Sport Ford WRT 26 pont
7. Esapekka Lappi (FIN) M-Sport Ford WRT 24 pont
8. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 8 pont
9. Sebastien Loeb (FRA) Hyundai WRT 8 pont
10. Pontus Tidemand (SWE) Toksport WRT 8 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRC 110 pont
2. Hyundai WRT 89 pont
3. M-Sport Ford WRT 65 pont