A koronavírus járvány miatt törölt Svéd Rali helyett ugrott be az év elején a havas-jeges Északi-sarki Finn Rali, eredeti nevén Arctic Rali Finnland. Finnország ily módon két versennyel is képviselteti magát a világbajnokságban az idei évben. Az akkori télies-fagyos ralit egy enyhébb, de őszies Finn Rali váltja most október elején. Azáltal, hogy a verseny átkerült őszre, a szokásosnál hidegebb időjárási körülmények és nedvesebb útviszonyok fogadhatják a mezőnyt.

„A rali karakterisztikája nagyon különböző lesz a megszokottól. Az útvonal nagy részét nem láttuk korábban, így nagyon oda kell figyelnünk a pályabejárás során, hogy pontos itinerrel kezdjük a ralit.” – szögezte le Ott Tanak, aki amellett, hogy az elmúlt két alkalommal nyerte a Finn Ralit, a téli Arctic Ralin is győzedelmeskedett. Izgalmas csata várható, hiszen februárban a második helyen az a Kalle Rovanpera ért célba, aki idén már felállhatott az Észt és legutóbb az Akropolisz Rali dobogójának legtetejére. Ez azonban nem csak a két északi pilóta csatája lesz, de a gyártói ponttáblát vezető Toyota és a második helyezett Hyundai harca is. A Toyota hátrányát jelentheti az, hogy az összes pilótája most először áll itt rajthoz egy Yaris WRC volánja mögött.

Az egyéni ponttáblát 44 ponttal vezető Sebastien Ogier 2013-ban (egy Volkswagennel) megnyerte ezt a versenyt. Az egyéni második helyezett nem más, mint saját csapattársa, Elfyn Evans, aki ezáltal a francia pilóta idei legnagyobb ellenfele is. Esapekka Lappi nyert már itt, de idén egy privát Yaris WRC-vel áll rajthoz. A finn pilóta 2017-ben első rali világbajnoki győzelmét szerezte meg Finnországban. A koronavírus járvány még mindig hatással van a versenynaptárra. 2019-ig ez volt az a rali, amivel augusztusban hivatalosan kezdetét vette a szezon második fele. 2020-ban a pandémia miatt törölték a finn megmérettetést, s idén azért, hogy nézők is jelen lehessenek, a szokásos nyári időpont helyett rendezik meg ősszel. Ezzel együtt még három verseny van hátra a szezonból. A Japán Ralit az emelkedő esetszámokra hivatkozva korábban törölték, s csakúgy, mint tavaly, idén is egy beugró helyszínnel, a Monza Ralival fog véget érni a 2021-es Rali Világbajnokság.

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Loeb-öt honfitársa, Sebastien Ogier, követte a sorban és a fiatal francia is felállhatott a finn dobogó tetejére. Később Kris Meekének is sikerült a bravúr, nem északiként győzni Finnországban. Legutóbb 2019-ben (és 2018-ban is) az észt Ott Tanak vitte célba autóját az első helyen a Finn Ralin.

A rali
A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. Rendkívül gyors murvás utak visznek keresztül a finn ligeteken és tavakon, hatalmas ugratókkal tűzdelve. A későbbi, őszi időpont miatt reggel akár még jeges szakaszok is nehezíthetik a csapatok dolgát.
A rali központja az egyetemi város, Jyvaskyla Paviljonki kiállítási központjában lesz berendezve. Ez néhány perc sétára található a város boltjaitól, bárjaitól és éttermeitől. Nagy tömegek várhatók ide. Az első rali idején, 1951-ben is ebben a városban volt a rali főhadiszállása. A Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai.

Idén egy kompaktabb formátumban jelentkezik a rali. A péntek reggeli pályabejárással kezdődik, majd a Jyvaskylában a kevert útfelszínű Harju utcai gyorsasági szakasszal folytatódik, ahol a kilátogató tömegeknek nagy élményben lesz részük. A nap további részében még öt további gyorsasági szakasz következik, így az Oittila már naplemente után.
A szombati nap Jamsa híres utcáin szokás szerint fárasztó lesz, hiszen az aznapi 151,95 km-es megmérettetés a rali gyorsasági össztávjának több, mint a felét teszi ki. A legendás Ouninpohja szakasz bizonyos részein is hajt majd a mezőny, meg persze a Paijalán is, amely a maga 22,61 km-es hosszával a hétvége leghosszabb gyorsaságija. Az Arvajánál és Patajokinál rendezett új szakaszokkal zárul a nap.
Az utolsó nap változatlan 2019-hez képest. Aznap keletre tartanak majd a csapatok, ahol két klasszikus gyorsaságit teljesítenek: a Laukaat és a nagy ugratóiról is ismert Ruuhimakit. Ez utóbbi lesz utolsó szakaszként a Power Stage is. A finnországi rali négy napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 287,11 km-t tesz majd ki.

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:
2019 Ott Tanak (Toyota)
2018 Ott Tanak (Toyota)
2017 Esapekka Lappi (Toyota)
2016 Kris Meeke (Citroën)
2015 Jari-Matti Latvala (VW)
2014 Jari-Matti Latvala (VW)
2013 S Ogier (VW)
2012 S Loeb (Citroën)
2011 S Loeb (Citroën)
2010 J-M Latvala (Ford)
2009 M Hirvonen (Ford)
2008 S Loeb (Citroën)
2007 M Grönholm (Ford)
2006 M Grönholm (Ford)
2005 M Grönholm (Peugeot)
2004 M Grönholm (Peugeot)
2003 M Märtin (Ford)
2002 M Grönholm (Peugeot)
2001 M Grönholm (Peugeot)
2000 M Grönholm (Peugeot)

A világbajnokság állása az Akropolisz Rali után:
Pilóták
1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 180 pont
2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 136 pont
3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 130 pont
4. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 129 pont
5. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 106 pont
6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 66 pont
7. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 60 pont
8. Gus Greensmith (GBR) M-Sport WRT 44 pont
9. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 43 pont
10. Adrien Fourmaux (FRA) M-Sport WRT 36 pont

Gyártók
1. Toyota Racing WRC 397 pont
2. Hyundai WRT 340 pont
3. M-Sport Ford WRT 153 pont
4. Hyundai 2C Competition 44 pont