Sebastien Ogier ezzel beírta magát a ralis történelemkönyvbe, hiszen a megszerzett világbajnoki címek alapján a második helyre került a kilencszeres (!) ralis világbajnok Sebastien Loeb mögé. Úgy tűnik ralis berkekben jó ómennek számít a Sebastien keresztnév.
„Nagyon meghatódottan gurultam be a célba. Kemény év áll mögöttünk, mindannyian nagyon megdolgoztunk ezért a sikerért. Csodálatos, hogy az M-Sport World Rally Teammel is bajnok lehetek.” – nyilatkozta elérzékenyülten a francia.

Ahogy várható volt, a francia bajnok a szezonzáró Ausztrál Rali előtt, még Európában fogja ünnepelni újabb világbajnoki címét. A 33 éves autóversenyző joggal lehet elégedett, a szezon nagy részében egyáltalán nem volt biztos, hogy a Volkswagen után a Forddal is világbajnok lehet. Walesben azonban nem csak Ogier örvendezhetett, hiszen hazai versenyén szerezte meg első győzelmét Ogier csapattársa, Elfyn Evans. Evans 2000 óta az első brit pilóta, akinek sikerült nyernie brit ralin. Akkor a legendás Richard Burnsnek sikerült ez a bravúr. A két m-sportos pilóta közös sikere így a brit csapat újabb konstruktőri címe. Utoljára 2007-ben lett az angliai központú csapat világbajnok, s 10 évnek kellett eltelnie, hogy ugyanezt a sikert ismét átélje.

„Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki kitartott mellettem az évek során. Sok ember állt mellettem és így ez a győzelem az övéké is.” – szögezte le a 28 éves versenygyőztes walesi, aki korábban brit bajnok is volt. Ha a végső eredményen már nem is tudott változtatni, azért az elmúlt időszakban igencsak balszerencsés Neuville-nek most volt mivel vigasztalódnia: a ralin második helyezett lett, a Power Stage győzött és nem utolsósorban visszaszerezte második helyét az egyéni ponttáblán. A belga pilóta legutóbb autója törött felfüggesztésével esett ki és pontok nélkül távozott Spanyolországból. Bár sokáig úgy tűnt, idén kihívója lehet Ogier-nek, ez az álom szertefoszlott a Hyundai pilótája számára.

Az utolsó szakaszon, a Power Stage-en tehát Neuville nyert (öt pont), őt Kris Meeke (négy pont), Jari-Matti Latvala (3 pont), Sebastien Ogier (két pont) és Andreas Mikkelsen (egy pont) követte. Andreas Mikkelsen mindent megtett azért, hogy csapattársát, Neuville-t támogassa a versenyen, s Jari-Matti Latvala előtt ért célba negyedikként. A finn egyébként nagyon küzdött Toyotája vezethetőségével, de így is rettentő kis időeredmény különbséggel gurult célba a norvég pilóta mögött. Az M-Sport hazai versenyén brillírozott, hiszen harmadik pilótája, Ott Tanak hatodik lett a brit Kris Meeke előtt. Hayden Paddon, Esapekka Lappi és Dani Sordo zárja az első tizet.

A Rali Világbajokság idén is a távoli Ausztráliában ér véget (2017. november 16-19.). Mivel a világbajnoki címek sorsa eldőlt, levezetése lesz ez a 2017-es Rali Világbajnokságnak az időjárás szempontjából rendkívül kedvező kis kontinensen.

2017-es Wales Rali eredménye
1. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC 2:57:00,6
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:57:37,9
3. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC 2:57:45,8
4. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai I20 2:57:50,4
5. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC 2:57:50,9
6. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta WRC 2:58:02,9
7. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 2:58:21,1
8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:59:16,9
9. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Yaris WRC 2:59:47,1
10. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 3:00:51,1

A világbajnokság állása a Wales Rali után:
1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT 215 pont
2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 183 pont
3. Ott Tanak (EST) M-Sport WRT 169 pont
4. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC 136 pont
5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT 118 pont
6. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport 95 pont
7. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC 71 pont
8, Kris Meeke (GBR) Citroen WRT 70 pont
9. Craig Breen (IRL) Citroen WRT 64 pont
10. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 59 pont

Gyártók
1. M-Sport WRT 398 pont
2. Hyundai Motorsport 305 pont
3. Toyota Racing WRC 241 pont
4. Citroen WRT 210 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!