Egy új rali mindig új kihívást jelent a résztvevők számára. Senkinek sincs korábbról itteni tapasztalata, gyakorlatilag mindenki nulláról építi fel a ralis részvételét, beleértve az itinert is. Mivel tilos volt Chilében tesztelni, így senkinek sincs róla fogalma, hogy mi várja majd a résztvevőket. Az abroncsok teljesítményéről és kopásáról sincs korábbi feljegyzés, ez sem könnyíti meg a dolgot a hétvégén. Mivel ez is egy murvás verseny lesz, az elsőként rajtolók hátrányban lehetnek a később rajtolókkal szemben. Az útsöprögetés itt is kellemetlen feladat lesz az élen haladók számára.

Thierry Neuville nagyon jól kezdte meg az idei raliszezont. Az eddigi öt raliversenyből négyszer is dobogón állhatott (egyszer negyedik lett) és ebből kétszer a dobogó legtetején. A legutóbbi két győzelmét követően a Hyundai vezeti a konstruktőri ponttáblát és ha Neuville így folytatja, ő is és a Hyundai is jó úton halad afelé, hogy az év végén behúzza a várva várt első helyet az egyéni és a gyártók listáján. Az alzenaui székhelyű csapat mindent meg is tesz a siker érdekében. Thierry Neuville mellett Andreas Mikkelsen és Sebastien Loeb bizonyíthat a dél-amerikai versenyen. A kilencszeres francia ralivilágbajnok Dani Sordo autójába ülhet bele, s mutathatja meg, hogy mire is képes a dél-koreaiak autójában a senki által nem ismert chilei murván.

Malcolm Wilson Ott Tanakot akarja
Az M-Sport 2017-ben és 2018-ban megnyerte az egyéni világbajnoki címet Sebastien Ogier révén. A gyártók között csak 2017-ben sikerült nyernie. Tavaly már csak harmadik volt a négy csapat közül, most meg az utolsó helyen áll. Malcolm Wilson csapatfőnök tudja, hogy ha vissza akarja hozni a régi szép időket, valamit változtatnia kell azután, hogy a Citroen az idei évre elcsábította tőlük a címvédő világbajnok Sebastien Ogier-t. Elfyn Evans lett az elsőszámú pilóta az M-Sportnál idén. Nem volt rossz választás a walesi autóversenyző, hiszen dobogós helyezést ért el Mexikóban és Korzikán, így jelenleg ötödik az egyéni ponttáblán. A hosszú távú sikeresség érdekében azonban a brit csapatfőnök Ott Tanakot szeretné visszacsábítani a csapathoz. Tanak nyilatkozata szerint nem zárkózik el semmitől, s szerinte hamarosan el is dől, hogy lesz-e ebből megállapodás.

A rali
A 2019-es Chile Rali csütörtöktől vasárnapig tart, s a 17 gyorsasági szakasz összesen 325,70 km hosszú lesz. A teljes versenytáv: 1199,24 km. A rali főhadiszállását Concepciónban rendezik be. Az útvonal a tenger és a Biobío folyó, az ország második legnagyobb folyója, között nagyon látványosnak ígérkezik. Az utak általában közepesen gyorsak lesznek, de a technikás és gyors ívelt utak nagy kihívást jelenthetnek majd a versenyzők számára.

Pénteken Concepcióntól délre, erdei szakaszokon át halad a mezőny, s a nap egy korai esti gyorsasági szakasszal ér véget Concepción központjában, hogy ezzel kedveskedjenek a ralirajongóknak. Szombaton nagyon kompakt útvonalon haladnak a ralisok közel a városhoz. Vasárnap négy szakaszt teljesítenek a csapatok és a Bio Wolf Power Stage-el ér véget a rali. Ez a szakasz a folyónál kezdődik és a tengerparton ér véget.

A világbajnokság állása az Argentin Rali után:
Pilóták
1. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 110 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) Citroen WRT 100 pont
3. Ott Tanak (EST) Toyota Racing WRT 82 pont
4. Kris Meeke (GBR) Toyota Racing WRT 54 pont
5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport Ford WRT 43 pont
6. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai WRT 30 pont
7. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRT 29 pont
8. Esapekka Lappi (FIN) Citroen WRT 26 pont
9. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 26 pont
10. Sebastien Loeb (FRA) Hyundai WRT 22 pont

Gyártók
1. Hyundai WRT 157 pont
2. Toyota Racing WRC 120 pont
3. Citroen WRT 117 pont
4. M-Sport Ford WRT 78 pont