Sebastian Vettel bár nem egy győzelemmel, de mégis megszerezte második világbajnoki címét Japánban, ahol harmadik helye elegendő volt ahhoz, hogy a minden idők legfiatalabb kétszeres Forma-1-es világbajnoka legyen. Szuzukában Jenson Button győzedelmeskedett, míg az ezüstérmes hely Fernando Alonsóé lett.

„Ma ismét jó eredményt értünk el, s fantasztikus, hogy ma megnyertük a világbajnokságot. Annyi mindent el szeretnék mondani, de nehéz mindenre emlékezni, így egyszerűen csak köszönet a csapat minden tagjának. Rengeteg ember dolgozik értünk itt a pályán és Milton Keynes-ben (a csapat főhadiszállásán), napról napra, nem csak pénteken, de szombaton és vasárnap és hétfőtől péntekig, keményen nyomják a munkát, nagyon hajtanak a pontokért és harcolunk a világbajnokságért. Így nagyon erős a pozíciónk és nagyszerű, hogy elértük már most a kitűzött célt.” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok Vettel.

Button Japánban idei harmadik győzelmét gyűjthette be, úgy, hogy ez volt az első olyan futam, ahol száraz időjárási körülmények között is sikerre vitte McLarenjét. Vettel ezzel ellentétben nem tudott triplázni a japán pályán, pedig sokkal szebb ünneplése lehetett volna világbajnoki címének, ha a dobogó legfelső fokán végez. Jenson Button a szezon közepe óta egyre jobb formában van, s ezúttal is megmutatta kiválóságát. A Mclaren brit pilótája jobban vigyázott az abroncsaira, mint Vettel, de az első bokszbeállások során még Vettel tudott az élen maradni. A verseny közepén azonban nagyon gyors körön ment Button és a második bokszbeállása után Vettel elé jött ki a pályára és onnantól már nem lehetett tőle elvenni az első helyet.

„Nagy motivációt jelent ez a csapat számára. Jó látni, hogy három különböző autó három másodpercen belül ért célba, s megmutatja, hogy milyen versenyképes jelenleg a Forma-1.” – jegyezte meg a versenygyőztes Button. „Azt gondolom, hogy most Sebről kell beszélnünk, mivel nagyszerű munkát végzett ez a fickó az idei évben. Bármennyire is próbáltunk idén a közelébe érni, nem sikerült, így csak gratulálni tudok neki.” – tette hozzá nagyon sportszerűen a McLaren pilótája.

Felipe Massa és Lewis Hamilton ismét nem bírtak magukkal és ezúttal is egymásra találtak a pályán, összekoccantak. Massa autója bánta ezt meg, ugyanis a karosszéria egy darabja leszakadt és a pálya közepén landolt. A biztonsági autó emiatt kijött a pályára (hogy ezalatt összeszedjék a pályán lévő törmeléket), s a mezőny összetorlódott. Vettel ekkor a mezőny sűrűjében találta magát és harmadszorra is bement a bokszba abroncscserére. Button három körrel hosszabban kint maradt és növelte előnyét az élen. Alonso szintén tovább maradt a pályán és mikor kijött a bokszbeállásról éppen Vettel elé került ki, aki ezt elég morcosan vette tudomásul.

Vettel egy darabig megpróbálta megelőzni Alonsót, de aztán csapata azt ajánlotta, hogy inkább fogja vissza magát és ne kockáztasson. Alonso ezután megpróbálta beérni Buttont, de a brit pilóta is tudta még növelni tempóját, így a hármas az élen maradt ilyen sorrendben a célig.

Mark Webber megelőzte Massát és Hamiltont egy korai második bokszbeállással és végül negyedik lett csapattársa mögött. Lewis Hamilton számára nem túl jól alakul a szezon második fele (ellentétben csapattársával), s ezúttal is csak az ötödik helyen tudott célba érni. Michael Schumacheré a hatodik helyezés, s mivel nagyon sokáig kint maradt a pályán a harmadik bokszbeállása előtt, így – visszatérése óta először – sokáig ő vezette a mezőnyt. Ez a stratégia tette lehetővé számára azt is, hogy Massát legyőzze, aki végül kénytelen volt beérni a hetedik hellyel.

Japán Forma-1-es Nagydíj végeredménye

1. Jenson Button McLaren 1:30:53.427 2. Fernando Alonso Ferrari + 1.160 3. Sebastian Vettel Red Bull + 2.006 4. Mark Webber Red Bull + 8.071 5. Lewis Hamilton McLaren + 24.268 6. Michael Schumacher Mercedes + 27.120 7. Felipe Massa Ferrari + 28.240 8. Sergio Perez Sauber + 39.377 9. Vitalij Petrov Renault + 42.607 10. Nico Rosberg Mercedes + 44.322 11. Adrian Sutil Force India + 54.447 12. Paul di Resta Force India + 1:02.326 13. Kamui Kobajasi Sauber + 1:03.705 14. Pastor Maldonado Williams + 1:04.194 15. Jaime Alguersuari Toro Rosso + 1:06.623 16. Bruno Senna Renault + 1:12.628 17. Rubens Barrichello Williams + 1:14.191 18. Heikki Kovalainen Lotus + 1:27.824 19. Jarno Trulli Lotus + 1:36.140 20. Timo Glock Virgin + 2 kör 21. Jerome d’Ambrosio Virgin + 2 kör 22. Daniel Ricciardo HRT + 2 kör 23. Vitantonio Liuzzi HRT + 3 kör 24. Sebastien Buemi Toro Rosso Nem ért célba

Sergio Perez és csapat ezúttal sem tétlenkedett, már ami a versenystratégiát illeti. A két bokszbeállásos stratégia nagyon bejött a mexikói pilótának, aki nyolcadik lett. Vitalij Petrov és csapata is jó munkát végezett, az orosz pilótáé a kilencedik helyezés. Nico Rosberg, aki az utolsó sorból rajtolt el, a tizedik pontszerző helyre kormányozta célba Mercedes-szét. A helyi sztár Kamui Kobajasi számára nem úgy sikerült ez a futam, ahogy szerette volna. Rosszul sikerült a rajtja a japán pilótának és végig a mezőny sűrűjében kellett versenyeznie. A Sauber pilótája végül csak a 13. lett a Force India két pilótája mögött. A verseny egyedüli kiesője a Toro Rosso svájci pilótája, Sebastien Buemi volt.

A világbajnokság eredménye a Japán Nagydíj után

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 324 pont 2. Jenson Button 210 pont 3. Fernando Alonso 202 pont 4. Mark Webber 194 pont 5. Lewis Hamilton 178 pont 6. Felipe Massa 90 pont 7. Nico Rosberg 63 pont 8. Michael Schumacher 60 pont 9. Vitalij Petrov 36 pont 10. Nick Heidfeld 34 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 518 pont 2. McLaren 388 pont 3. Ferrari 292 pont 4. Mercedes 123 pont 5. Renault 72 pont 6. Force India 48 pont 7. Sauber 40 pont 8. Toro Rosso 29 pont 9. Williams 5 pont

A mezőny továbbra is marad Ázsiában, hiszen alig egy hét múlva (2011. október 16.) Koreában mérkőznek meg egymással a Forma-1-es pilóták. Bár a világbajnokság sorsa már eldőlt, de azért még szép akciók szemtanúi lehetünk. A tavalyi debütáló futamot Fernando Alonso nyerte meg, míg az újdonsült 2011-es világbajnok Vettel és a mostanában brillírozó Button akkor nem szerzett egy pontot sem. A 2010-es koreai futam nagy része biztonsági autó mögött zajlott, s már a verseny is eleve tíz perc késéssel rajtolt, a nagy eső miatt. Végül a biztonsági autó mögött rajtoltak el a pilóták, hiszen nagyon rosszak voltak a látási viszonyok. Három kör után mégis leállították a futamot, mivel nagyon veszélyesnek ítélték meg a viszonyokat. 48 percig szünetelt a futam, s csak ezután indították újra. Remélhetőleg idén már jobb körülmények fogadják a Forma-1-es mezőnyt ezen az új pályán.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!